Ha megvizsgáljuk, hogyan történik a különböző csapatsportokban a selejtezés a legrangosabb versenyekre, milyen azok lebonyolítási rendszere, és végül, minek alapján történik a zárótornák sorsolása, ugyanazt tapasztaljuk, amit az ujjlenyomatokról és a DNS-ről már régóta tudunk: nincs két egyforma. Nemhogy mindenki másként csinálja, hanem egy sporton belül mindez versenytől versenyig változik, s érdekes módon gyakran nem az illető sport nemzetközi szövetségétől függ, hanem az egyes versenyek szervezőitől, akik, szabad kezet kapva, minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy hazai pályán egyéb előnyöket is élvezzenek, és világraszóló sikert jegyezzenek.
Az elrettentő példa a 2010-es olaszországi röplabda-vb sorsolása volt, amikor a hazai csapat csupa másodhegedűssel játszva besétált a négy közé, a másik ágon pedig a brazilok, a szerbek, az oroszok, a bolgárok és a lengyelek sportszerűtlen, de kulcsfontosságú vereségek beiktatására voltak utalva. Mindez az olaszoknak nem volt elegendő, csak negyedikek lettek, s Nikola Grbić, a bronzérmes szerb csapat irányítója azóta is azt vallja, hogy sok más és fényesebb érem ellenére az volt a válogatott legnagyobb sikere, legalábbis annak örült a legjobban.
Annak tudatában, hogy a sportban a szerencse tényező, de mégse legyen a legfontosabb, legjobb módon az asztaliteniszezők jártak el a múlt században, hisz amint vége volt például az Eb-nek, azonnal tudni lehetett a két év múlva következő torna csoportbeosztását. Az ún. kígyó volt érvényben, 16 csapat esetén az egyik csoportban az előző torna 1., 4., 5., 8., 9., 12., 13. és 16., a másikban pedig a 2., 3., 6., 7., 10., 11., 14. és 15. helyezettje kapott besorolást, ami hasonló erejű csoportokat szavatolt.
Vannak sportágak, ahol ugyanígy a legutóbbi Eb vagy vb helyezése a perdöntő, másutt valamilyen ranglisták alapján sorsolnak, viszont nagyon gyakran a vendéglátók miatt felborul minden értékrend. A jövő évi kosárlabda-Eb esetében az európai ranglistát nem vették figyelembe – nem tudni, miért is vezetik, ha már a sorsolásoknál sincs rá szükség –, a 2013-as Eb végső rangsorát pedig azzal bolygatták meg, hogy az első kalapba sorolt négy kiemelt ország tetszés szerint választhatott egy-egy ellenfelet a többi kalapból. Mivel a kalapok kijelölése is vitás volt, így történhetett meg a végén, hogy az A csoportban a ranglistán 3. franciákkal ott a 4. Oroszország is, hogy a B csoportban négy válogatott van az első tízből, a D csoportban pedig csak Litvánia tartozik a 15 legjobb közé.
Ha a ranglista szerint alkalmaznánk a fent említett kígyót a csoportok négy-négy legjobbja esetében, akkor a következő, sokkal kiegyensúlyozottabb csoportbeosztást kapnánk, A csoport: Franciaország, Törökország, Olaszország, Finnország, B csoport: Spanyolország, Horvátország, Szlovénia, Ukrajna, C csoport: Litvánia, Görögország, Macedónia, Lettország, D csoport: Oroszország, Szerbia, Izrael, Németország, nem pedig B csoportot a spanyolokkal, a szerbekkel, a törökökkel és a németekkel, valamint D csoportot a litvánokkal, a lettekkel, az ukránokkal és a belgákkal. Utóbbi kettő mellesleg a ranglistán nincs is a legjobb 16 között.
