Kezdeném egy hipotetikus, de kimondottan nagy túlzással. Ha például az USA érdekeivel ellentétes titkok birtokában lennék, és azzal összhangban cselekednék – ilyen veszély, persze, nem fenyeget –, s ha elkapnának, először is, az emberségüket megcélozva, azt kérném, hogy kínzás gyanánt ne a szerb és magyar bajnoki focimeccseket kelljen néznem.
Kezdjük az ittenivel. A minőségről szólni sem érdemes, mert ilyen szinten nem is létezik, a Szuperliga pedig inkább csúfnév, mint rangjelző. A két „nagy” klubról egy oldallal jobbra is olvashatnak, így marad a profi törzsszurkolók kérdése. Amiről jó ideje a kormányfő azt mondta, hogy rendezi, még ha politikai karrierjébe is kerül. A napokban, a címemmel összhangban, jött a fordulat. Az ország első embere, akit pártbeli társai szerint az idén sokszor életveszélyesen megfenyegettek, kijelentette: A szerb kormánynak a jelen pillanatban nincs ereje a sport megreformálására, mert ellenállás tapasztalható a klubok vezetői részéről.
Ő sportot mond, de focira, esetleg kosárlabdára gondol, mert a tollaslabdát, a pikádót, a tekét stb. nem is kell megreformálni.
Nem tudni, hogy a politikai karrierjét félti-e, bár valószínűbb, hogy sokkal többről lenne szó, engem pedig a foci reformja egyáltalán nem érdekel, hisz úgysem járok meccsekre, akik pedig járnak, foglalkozzanak vele saját legjobb belátásuk szerint. Nem tudnám eldönteni, hogy egy politikai karrier magas, alacsony vagy éppen a megfelelő ár lenne a reformokért, gyanús viszont, hogy a „sportban” uralkodó állapot megpiszkálása kihathatna a leendő választások végeredményére, ami nem csak egy ember karrierjét sodorná veszélybe.
Lássuk most a magyar focit. Ami a színvonalat illeti, meg sem közelíti a szerbét. Ha nem így lenne, odaát nem szerbiai focisták légióskodnának meglehetősen nagy számban, hanem amazok járnának ide, mintegy ugródeszkaként Európa felé. S bár a szakemberekben itt sem dúskálnak, ott még rosszabb a helyzet. Szóval a magyarországi fociedzők átlagban biztosan gyöngébbek a szerbeknél. De ott történt valami nagyon érdekes. A címet is csak azért adtam, mert a mostani kapitányt Pálnak hívják. Akitől minimum apró, a javulás irányában tett lépéseket várok. Éppen miatta. Pált december elejéig-derekáig látásból sem ismertem, azután pedig láttam egy tv-interjúját. Gondolom, Németországban nem számítanának rá, ha rossz edző lenne, ami pedig kiemeli a többiek közül, szerintem az, hogy hasonlatosságot látok közötte és olyan edzői hírességek között, mint például Alex Ferguson, Kemény Dénes, Rátgéber László stb. Dárdainak, mint emezeknek is, óriási dumája van, s azonnal kivehető, hogy egyikük sem üresbe műveli az anyanyelvet. Tréfáik élvezhetők, de halálosan komolyak, pontosan tudják, mit akarnak, s azt is, hogy hogyan, a beszéddel nemcsak magukat fogadtatják el, hanem a sportjukat, klubjukat vagy válogatottjukat is, a hallgatóságban, így a médiában is rokonszenvet keltenek, hitet és bizalmat sugároznak. A magyar focinak, állítom, csak jó lehet Dárdai. Pozitív előjelű pálfordulás nélkül is.
