Andrija Gerić, az itteni híres röplabdázó, aki 1996 és 2001 között részese volt a Zoran Gajić kapitány irányította válogatott minden egyes sikerének, tehát nyert olimpiát és Eb-t, míg vb-n a második helyig vitte, miután befejezte pályafutását, elhatározta, hogy folytatja az abbamaradt tanulmányait. Mint mondta, a pszichológia többek között azért is érdekelte, hogy megfejtse – mert van még sok fehér folt –, mi is az, ami eldönti, hogy a két egyforma tehetségű, testi képességű, munkaszokású és azonos feltételek között edző sportoló között melyikük nyer.
Gerić nem téved, amikor azt mondja, hogy a fejben, a mentális képességek terén történnek a legfontosabb dolgok. Ez a tény eddig sem volt ismeretlen, és senki sem vonta kétségbe az igazát, viszont nem egyértelmű, hogyan lehet eljutni odáig, hogy a „többet ésszel, mint erővel” valóban érvényesüljön.
Bár nem így mondja, e téren mozog Kobe Bryant is, amikor leszögezi, hogy az amerikai kosárlabda hanyatló irányzatot mutat, mert az edzők és a játékosok is tévesen dolgoznak, nem úgy, ahogyan Európában szokás. Kobe valószínűleg a korábbi európai tapasztalatot ismeri, mert újabban itt is más a divat, s az európai edzők az amerikai módszereket utánozzák, így a játék is nagyon hasonlít a tengerentúlira, azzal, hogy sokkal lassúbb.
Paul Pierce, aki a Bostonban lett az NBA híressége, újabban pedig a Washingtont erősíti, továbbfejleszti Bryant elméletét, és azt állítja, hogy a mai amerikai kosarasok küzdeni akarása süllyedt a mélypontra. Azt is tudja, hogy miért. Napról napra látja ugyanis, hogy a kosarasok (is) álló nap számítógépes harci játékokkal szórakoznak, abban ki is merül a harciasságuk, s a meccsen már nem vetélytársként, hanem kebelbarátként kezelik a másik csapat tagjait. Ilyen körülmények közepette, adjuk hozzá, a meccs nem értelmi, hanem technikai és taktikai síkon, nagyon gyakran az utolsó labdával dől el, amiért persze senki sem eszi magát, hisz a sikerélmény a számítógépen is elérhető.
A mentális erő szerzése viszont fejlődés kérdése, és különböző időtartamú időszakot foglal magában az egyéntől függően. Sok sportban nem látni ezt úgy, mint a teniszben, ahol két egyéniség küzd a pályán, és meccs közben tiltott az edzői tanács. Valóban elgondolkodtató – hogy teljesen leegyszerűsítsük a kérdést –, miért tud az egyik éveken át nagy fölényben lenni, azután pedig a másik teszi ugyanazt. Vagy miért történik egy hirtelen fordulat, és hogyan lesz a vesztesekből egyik napról a másikra győzelmeket halmozó nyertes.
Lehet, hogy Gerić, vagy ha nem ő, majd valaki más, pontosan és apró részleteiben kideríti, amit elvben már jól tudunk. Akkor majd hibátlanul meg tudjuk mondani, mi is az, ami Novak Đokovićot a csúcsra emelte, és hogyan lett december és január között Györe László is sokkal sikeresebb. Addig elfogadjuk, hogy Đoković azért a világelső, mert nemcsak fizikai, hanem lelki ereje is van hozzá, míg Györe nem lett néhány hét alatt sokkal jobb teniszező, de okosabb azért lehetett.
