A sport, azon kívül, hogy néhány válfaja komoly üzletté lett, elvben továbbra is az emberi képességek határainak kutatását és a látványosságért fizetni óhajtó publikum szórakozási igényének kielégítését szolgálja. Ahhoz tehát, hogy a határok megdöntésére bárkinek egyenrangú esélye legyen, és a nézők – különös tekintettel a tv-auditóriumra – élvezni tudják az egészet, minél egyszerűbb, teljesen logikus és könnyen érthető versenyszabályokra van szükség.
Gyakran az sem gond, ha a szabályok versenyről versenyre változnak. A teniszben csak a nagy tornákon és a David-kupában játszanak három nyert játszmára, a négy Grand Slam-torna közül csak a US Openen van rövidítés az ötödik szettben is, a párosok esetében pedig egyes tornákon 40:40 után nem kell különbségre játszani, hisz a következő pont a győztes. Hála a sok tv-közvetítésnek, a tenisz ilyen szabályait is többen tudják, mint mondjuk a fociban a lesszabály definícióját.
Nem tudom például, hogy az utóbbi években változtak a szabályok a szumóbirkózásban, a díjugratásban vagy a baseballban, szinte mindenki tudja viszont, hogy a birkózás és a vízilabda örökös újítási kísérletek mezeje, hogy a sportág olimpiai megmaradását biztosítsa, és a fenti két igénynek eleget tegyen. Ugyanúgy sok esetben azért iktattak be új szabályt, hogy az eredmény minél igazságosabb legyen, és ne az esetleges bírói hiba döntse el a titulusok és bajnokságok kérdését. Kosárlabdában, teniszben, jégkorongban és röplabdában például ma már normális a felvétel visszajátszása a bírók és a játékosok számára, s mint kiderült, ezt az újítást a publikum is nagyon élvezi.
Az egyik legkonzervatívabb sportágban, az atlétikában, ahol az elektronikus időmérés és a vágtázók rajtszabályainak megváltoztatása kivételével évtizedek óta semmit lényegeset nem változtattak, most felmerült a távol- és hármasugrók eredményeinek felülbírálása. Azaz, helyes-e az érvényben levő mérés a dobbantódeszka és a gitt határától, vagy pedig a tényleges távolságot kellene mérni, a dobbantás pontos helyétől. Mindkét szabálynak vannak szószólói és bírálói is, alulírott például helyesli, de már csak az a tény is sokat jelent, hogy az IAAF elhatározta, másfél éves teszteknek veti alá a második változatot, persze, az ezeken a tesztversenyeken elért eredmények nem kerülnek fel a rang- és csúcslistákra. Ennek keretében rendezték meg a malmői verseny női távolugrását, amelyet Ivana Španović nyert meg. Mivel hagyományos módon is mértek, kiderült, hogy Ivana amúgy is győzött volna, viszont megváltozott a 2–4. helyezettek sorrendje. A pontosítás kedvéért: belépés továbbra is lenne, és nem érvényes a szabály, ha a dobbantás a deszka mögött több mint 20 centiméterrel történik.
Furcsa, hogy az IAAF kimondottan csendes tesztelést végez. A malmői verseny előtt a honlapjukon alig volt róla szó, az Eurosport csatornával karöltve pedig a közvetítésben semmit sem tett, hogy az újítást ismertesse a nézőkkel. Így történhetett meg, hogy Szerbiában sokan azt hitték, Španović 699 centimétere új országos csúcs.
