Ízlések és pofonok között általában jó nagy a különbség. Sokkal kisebb a teniszezők között, hisz napról napra láthatjuk – mivel néhány tv szorgalmasan közvetíti a legrangosabb versenyeket –, hogy a ranglistán 100. hely alattiak is esetenként könnyen bánnak el a legjobbakkal. Bármennyire kicsi azonban a különbség, a ténylegesen legjobbak és a többiek között általában könnyen meghúzható a határ, és még könnyebben megmagyarázható, hogy miért az egyik az első, nem pedig valamelyik másik. Ami pedig az ízlést illeti, egyik teniszező tetszik, a másiknak a játéka pedig élvezhetetlen. Erről azonban nem jó, ha éppenséggel bárki beszél, hisz olykor nem az ízlésről van szó, hanem arról, hogy a kimondott véleménnyel valakinek jó nagy pofont adnak, méghozzá anélkül, hogy megérdemelte volna.
A legtöbb teniszbarát azt állítja, hogy Roger Federer játéka a legszebb. Tény, hogy a svájci játékstílusa a legkönnyedebb, semmilyen erőfeszítés nem tapasztalható, s néha úgy tűnik, Roger a lehető legegyszerűbben, mégis lenyűgöző módon végzi munkáját. Más kérdés, hogy ugyanakkor Henri Leconte-ot vagy Jonas Björkmant nem említik, mert feltehetően sose látták játszani a franciát és a svédet. Mégse érhetne senkit vád, ha azt nyilatkozná, hogy Federerhez képest Novak Đoković és Andy Murray játéka kimondottan unalmas. Ha viszont a svájcit nem illesztik a képbe, s csak a szerbről meg a skótról beszélnek, akkor már túlzás azt mondani, hogy unalmasak, hisz akad náluknál sokkal nehezebben elviselhető teniszező is. Különösen kellemetlen, ha Novak és Murray unalmasságát az egykori középszerű és egyetlen tekintetben sem csillogó belga Xavies Malisse állapítja meg, vagy éppenséggel Ivan Ljubičić korábbi nagyszerű horvát teniszező, aki ma annak a kanadai Miloš Raonićnak az edzője, aki, mint például Ivo Karlović vagy John Isner, játékát az adogatásra alapozza. Raonić állítólag egészen kedves és jó fiú, ez azonban a játékát nem teszi élvezetessé, hisz amint nem jön be a nagy adogatás, nagy bajban van, s esetében ilyenkor semmi élvezeteset nem látni. Ha tehát Ljubičić kommentálni óhajtja Đoković vagy Murray játékát, abban senki se akadályozza, mert vitathatatlan szakértőről lenne szó, viszont egyáltalán nem jó, ha olyasmit mond, amit edzőként maga sem tud megváltoztatni a neveltjénél.
Hogy Malisse-t mi késztette a nyilatkozatra, ne legyen fontos, Ljubičić véleménye viszont klasszikus balkáni kommentár. Kicsit focis, mint amilyenek a napokban a Partizan edzőváltásával kapcsolatban hangoznak el. Nekik ugyanis nem jó edző a Vojvodinából hozott Marko Nikolić, jó viszont az a másik, akit helyette ültettek székbe, noha az is nemrég a Vojvodinában dolgozott, időközben pedig az egyik komoly kiesőjelölttel sem tudott zöld ágra vergődni. Nem állítom, hogy Nikolić jó edző, mert ilyen itt nincs is, de bizonyos, hogy nem rosszabb a többi I. ligásnál. Lehet, hogy ez is csak ízlések és pofonok kérdése, mint ahogyan az is – bár szerintem mégse –, hogy a szerbiai foci unalmasabb-e a világelső teniszező játékánál.
