Mint általában a rangos sportrendezvényeken, a pekingi atlétikai vb-n is számos híresség sérülés vagy betegség miatt hiányzik. Nincs ott például Robert Harting, a diszkoszvetés német címvédője, Valerie Adams, a női súlylökés új-zélandi olimpiai és világbajnoka, Teddy Tamgho, a hármasugrás francia világbajnoka, vagy éppenséggel Sally Pearson, a női 100 m gát ausztrál olimpiai bajnoka.
Tegyük hozzá, hogy a szerbiai csapat is sokkal erősebb lehetett volna, ha Emir Bekrić és Mihail Dudaš is harcképesek, a 110 méteres gátfutás világcsúcstartóját, az amerikai Aries Merrittet pedig lehet, hogy utoljára láttuk versenyezni, hisz a vb után halaszthatatlan veseátültetésnek kell alávetnie magát.
A modern sport nem egy testkímélő tevékenység – erről nem kell külön értekezni. Az edzésmódszerek fejlődése, annak intenzitása, a technikai elemek és az erőgyakorlatok napi ismétlése és a számos fellépés erősen kikezdik a szervezetet. Magam sem tudom, hányszor hallottam élsportolóktól: Amikor reggel felkelek, mindenem fáj, szinte lépni sem tudok, mégis csinálom a napi edzésadagot, mintha makkegészséges lennék.
Tulajdonképpen a sportolók zöme csaknem állandóan sérült, amikor pedig véget vetnek a pályafutásnak, legalább félrokkantak, a kárpótlásuk pedig a hírnév, a népszerűség, a titulusok és a megkereshető pénz.
A sérülés egyes sportokban annyira magától érthető, hogy az amerikai fociban és a kosárlabdában például a liga a harcképtelenek listáját is naponta frissíti. Az NBA liga múlt idényében így szinte le sem került róla néhány klasszis, mint Kobe Bryant, Kevin Durant és Derrick Rose.
A sok sérüléssel járó sportok egyike a tenisz is. A legjobbak ezért arra kényszerülnek, hogy amennyire csak lehet, megritkítsák a fellépések műsorát. Roger Federer például tavasszal és nyáron is rendre kihagy egy-egy 1000-es tornát, s hasonlóan tesz Novak Đoković is, aki az idén nem játszott Madridban, majd terveit megváltoztatva a Roland Garros és a Wimbledon közötti három héten egyetlen füves tornát sem vállalt. Ennek ellenére Novak most is sérült, amit elsősorban az adogatásnál látni.
Novak az idén 11 tornán 61, Federer 12 tornán 52, Nadal pedig 17 tornán 56 meccset játszott. A több torna, de kevesebb mérkőzés azért van, mert Novak tízszer is eljutott a döntőig, Roger és Rafa pedig gyakrabban estek ki egyes versenyek kezdeti szakaszában.
A testet nem lehet becsapni. Minden apró sérülést memorizál, és a gyógyítás után a sérülés gyakran ugyanott újul ki, vagy krónikussá válik. Nadal például már oda jutott a térdeivel, hogy egészen megváltozott a játéka. Első pillantásra ugyanolyan, mint a régi, csakhogy lassúbb, a másodperc egy töredékével később áll a labdára, ami kihat az ütések minőségére. Amit az ellenfelek ugyanúgy memorizáltak, mint a spanyol teste.
