Ahogy a minap végigbukdácsoltam – no mit ád az Isten: színjózanon!! - Zenta külvárosának kátyúin, azonnal a jó öreg Nagygombos sártengere jutott az eszembe, nomeg amikor télvíz idején mindez jól megfagyott, remek terepet kínálva az extrém sportok szerelmeseinek. S persze az emlékezetes est, amikor Máté evangélistával a kricsmibõl hazafelé indultunk.
Aznap is alig voltunk képesek a korai záróráig elkölteni fejenként 300 forintot. A '90-es évek vége felé a nagygombosi „Söprűsben” 30 forintba került egy nagyfröccs, ráadásul a 3 dl-t jelző reckáig feltöltötték a poharat, s éppen csak megijesztették egy kis szódával. (Jaj, Andi, drága csaplárosném, sose feledlek, soha!) Na szóval: ez alkalommal Máté evangélista lett fáradtabb a kocsmai aerobikgyakorlatoktól, s noha a kijáratig még valahogy elvonszolta a meggyötört testét rendben, az őszi latyakban összeszántott, majd a téli ordasordító hidegben csonttá fagyott „ösvényre” lépve dobott egy igen látványos hátast, aztán – az ajtó megől bámészkodó öreg halászok vastapsától kísérve – úgy is maradt. Fekve. Jó neki így, mondta. Próbáltam a lelkére beszélni, de hajthatatlan maradt a nyakas magyar parasztja. Mit tehettem egyebet? Megragadtam a csuklójánál, s magam után húztam, mint valami cefetül részeg faszánkót.
-Hé! Ne csinájad má'! Fájhat az nekije!... - avatkozott a más dógába az egyik öreg halász.
-Nem fáj – szóltam.
-Nem fáj – mondta, fejecskéjét kissé megemelintve, Máté evangélista is.
-Nohát, akkó a Zisten vezéreljen bennőtöket az utatokon – nevetett a kotnyeles kocsmakukac.
Oszt el is indútunk: én elől, zihálva, csendesen szitkozódván, édesen mosolyogván, Máté evangélista, fejét a szántásra lágyan visszaeresztvén, azzal nagyokat koppantva minden jégsárbuckácskán, kellemesen szenderegve mögöttem.
He, eme kellemes eset derengett fel bennem – hasonló sportolási lehetőségekkel kecsegtet most egész Zenta –, mert mivelhogy a központban sem mindenütt jobb a kertvárosinál a helyzet – területén, csak jöjjön megint a fagy! Szidhatnánk persze a változékony időjárást is akár, minek ilyenkor ez a sok birkaáztató esőcsepp?!, hogy aztán majd baj legyen, ha a sár megszilárdul. No, nem szidok én senkit, csak csupán csendesen eldörmögöm, hogy mily remek itt a szervezés, minden évben fel kell túrni újra és újra az egész települést, nem lehet egyszerre lefektetni/megjavítani/felújítani az összes kábelt under ground... Sebaj, így legalább nem olyan egyhangú a hazaút. Ideje lenne, hogy Máté evangélistát Lutonból hazacsaljam egy békebeli/hrabali kocsmakörre...
Peace on Earth!
