Elcsöpörög a csöröm lassacskán, szóval. Hát csak annyit mára már, hogy izé. Vagymi, mondaná Dé, ha nem lenne a szájában a csutora csücsöke. A minap két csatornán is indult egy-egy új sorozat. Rájuk próbáltam.
Connor bébi szebb, mint az eredeti! Mintha az ikertesója lenne saját filmbéli fiacskájának. Aztán látsz még néhány – mint utóbb kiderült – titániumcicit, aztán lűnnnek mint ááállat. Vazzeg, egyre csak lűnnek... hhh... ebből tíz perc untig elég... Amott a vámpír csávó bűvöli a tüncibünci pincércsajszit. Ő pedig nagyon is hű a legfrissebb divathoz: a vámpírokat – mivel az utóbbi időben áttértek a palackozott szintetikus vérre – egyenjogú amerikai állampolgároknak kell tekinteni. Bizony.
Egy epizód.
Végignéztem, köszönöm, elég volt.
Gondoltam, adok még egy esélyt – a sorozatok közül utoljára a Tell Vilmost néztem a Disney mozidélutánban –, de hát jobb is így... Már kölyökkoromban is zavart az magamban, ha folyton az órámat néztem, s lehettem bárhol – a kedvenc Méhecske cukrázdámban akár –, ha indult a kedvenc széria: nyomás hazafele!
Obladi-oblada, Brada!
