A Zacsek újabban abbahagyta a sörözést, és csak verseci vöröset iszik. Azt mondja, nagyon jól felmelegedik tőle ebben a zimankóban!
– Mi ütött magába, Zacsek? – csodálkoza atata. – Mióta csapott fel borivónak?
-– Azóta, hogy majdnem eladták ezt a mi híres pincészetünket a kínaiaknak. Addig iszogatom a finom verseci nedűket, amíg az ázsiai borászok el nem kezdik a pancsolást. Még szerencse, hogy a Dinkics Mlagyan közbelépett, és megakadályozta, hogy bagóért elkótyavetyéljék ezt a kincset. Szegény Staub Bernard, képzelem, hogy forog most a sírjában!
– Talán a kedves anyósának valamelyik verseci rokonáról van szó? – érdeklőde amama. – De miért forog a sírjában?
– Egy frászt! Semmi köze az anyósomnak Staub Bernardhoz, aki az itteni szőlészetet alapította százharminc évvel ezelőtt, még a monarchia idején. Ő tette híressé a verseci borokat egész Európában, most meg csak úgy túladnak rajta, mintha az öregapjuk öröksége lenne. Naná, hogy forog a sírjában a szegény alapító!
– Álljon meg, Zacsek! – inté őt atata. – Nem a Mlagyan a jótevőnk, hanem a Nikolics Tómó. Nem hallotta az elnök nyilatkozatát, hogy a volt gazdasági miniszter akarta áron alul eladni eme borgazdaságot, és ezért börtönben lenne a helye? Kinek hisz maga, az államelnöknek vagy egy kiebrudalt volt kormánytagnak?
– Ha tudni akarja, zomzéd, úgy általában egyiknek se. Különösen azután, hogy a napokban ismét felmelegítették ezt a félresikerült privatizációs ügyet, de homlokegyenest ellentétes nyilatkozatok hangzanak el. Úgyhogy most már maga Poirot felügyelő se tudná kideríteni, hogy ki hazudik és ki mond igazat.
– Tényleg kész detektívregény ez a politika! – sóhajta amama. – Senki se tudja, hogy ki a tettes, közben mindig újabb hullák kerülnek elő a konyhaszekrényből. Már én is félek bemenni a spájzba. De gondolom, a Dacsics Ivica is retteg!
– Hogy jön ide a kormányelnök, Tematild?
– Úgy, hogy bevallotta, hogy fogalma sincs, ki az a népellenség, aki a kabinetjében bujkál. Képzeld el ezt a kínos helyzetet, Tegyula: ül szegény a faragott mahagóni íróasztala mögött, a falon ott lóg a volt főnökének, a Zlóbónak a képe, és közben hátul a fikusz mögött ott lapul az ellenség.
– Ne képzelődj, Tematild! A kijelentésével csak meg akarta szüntetni azokat a találgatásokat, melyeket az energetikai tárcavezető, a Zorana indított el a gyanús kormánytagról szóló meséjével, aki állítólag az állam ellen dolgozik.
A miniszter asszony a fárasztó kabinetülés után kimegy levegőzni a kormányépület melletti parkba, és leül egy padra. Feltűnik egy gyanús kinézetű, szakadt öltözékű pasas, leül mellé. Kis idő múlva megszólal:
– Mondja, hölgyem, nem akar velem lefeküdni?
– Micsoda szemtelenség! Hogy jut ilyesmi az eszébe?! Én tisztességes nő vagyok!
– Akkor legyen szíves távozzon az ágyamról, mert én le szeretnék feküdni.
Ámde mostanában annyi a veszélyes ellenség, hogy jobb, ha az ember nem megy este az utcára, nehogy leüsse egy marcona csendőr.
– Szép kis pillére az állam biztonságának eme különleges rendőri alakulat, ahogyan a kormányelnök nevezte őket a legutóbbi ünnepségükön – jegyzé meg a Zacsek. –
Hol gyilkosságokba keverednek, hol kábítószeres ügyekbe, hol meg zsarolásokba. Amit nem is csodálok, mert kiderült, hogy négyszáz csendőrt úgy vettek fel, hogy nem is ellenőrizték a múltjukat. Vagyis itt is dolgozott a „veza”.
– Sajnos, eddig tényleg így volt, de most változik a helyzet – világosítá fel őt atata. – Dacsics bejelentette, hogy alaposan átfésülik a belügyet, és akiről kiderül, hogy bűnözésbe keveredett, repülni fog.
– Na, erre kíváncsi leszek – szóla a Zacsek. – Olvasom, hogy a gyanús csendőröket először orvosi ellenőrzésre küldik. Hátha csak egy kicsit idegesek voltak, amikor gyilkolásztak.
– Ejnye, Zacsek, maga már megint epét reggelizett, hogy ennyire füstölög – inté őt atata. – Semminek se tud örülni, ami körülöttünk történik?
– Dehogyisnem! Annak például kimondottan örülök, hogy az újvidéki rádió megérhette 64. születésnapját, az Újvidéki Televízió pedig 38 éves lett. Pedig voltak idők, amikor már vészharangot kongattak felettük. Hálistennek, elég szívósak voltak a szerkesztők, hogy mindent átvészeltek. Szívből gratulálok nekik!
Egy ember betelefonál a muzsikaszó, jókívánság műsorba, és elmeséli, hogy talált egy pénztárcát, benne 10 000 euróval, néhány bankkártyával és személyi iratokkal.
– Talán szeretné megüzenni a tulajdonosnak, hogy hol veheti át a pénztárcát?
– Nem, szeretnék küldeni neki egy nótát, azt, hogy Hálás szívvel gondolok rád...
PISTIKE, ideges detektív és privatizációs szakértő
