A Zacsek irtó dühös a fémhulladékgyűjtőkre, mert miattuk bőrig ázott, ráadásul a kereke is tönkrement.
– Nem értem, mi a baja eme szorgos emberekkel, akik összegyűjtik a használhatatlan fémtárgyakat, amit maga könnyelműen kidob a szemétre – csodálkoza atata. - Tudja, hogy ez milyen keserves munka? És a tetejébe még milliós hasznot is hajtanak az államnak, mert így kevesebb méregdrága nyersanyagot kell importálni.
– Csak kerülne a kezem közé a hasznot hajtó szorgos csirkefogó, aki elvitte a csatornafedelet az autóút újvidéki bekötőszakaszán! A nyakát is kitekerném – háborga az agresszív Zacsek. – Képzelje el, Gyula zomzéd, tegnap este zuhogó esőben jövök haza Szabadkáról, és belehajtok a csatornanyílásba. Azonnal durrdefektet kaptam, akkorát huppantam, hogy azt hittem, hogy szétesik az autóm. És kerékcsere közben úgy szakadt az eső, mintha dézsából öntötték volna! Ráadásul négyezer dinár az új gumi, amire egyáltalán nem számítottam.
– Biztosan antik volt az a csatornafedél, vagy még a káundkás időkből maradt itt – okoskoda amama. – A tettes pedig egy történelmi érdeklődésű tolvaj lehetett.
– Hogy jut eszedbe ilyen butaság, Tematild? – izgula atata. – Mi köze ennek a lopásnak a történelemhez?
– Az Tegyula, hogy Kishegyesen is ilyen művelt történész tolvajok garázdálkodtak. Nagyon megtetszett nekik a Mátyás király bronzszobra. Valószínűleg tanultak róla az iskolában, vagy olvasták, hogy milyen igazságos uralkodó volt, és hogy álruhában járta az országot, hogy megbüntesse az igazságtalanságokat. Hát ezek a műgyűjtők is megjelentek éjszaka álruhában, és hazavitték a szobrot, hogy otthon gyönyörködjenek benne.
– Egy frászt voltak műgyűjtők, Tematild! Dehogy akarnak gyönyörködni abban a szoborban, nyugodt lehetsz, hogy semmit sem tudnak Mátyásról. Egyszerűen ellopták, mert be akarják olvasztani. Csak azt tudják, hogy mennyit fizetnek a bronzért az ócskavastelepen.
– Jól nézünk ki ebben a haladó jóléti államban – füstölöge a Zacsek. – Ahol egy csomó ember abból él, hogy csatornarácsot meg bronzszobrokat lopkod. És közben nem büntetik azokat az orgazdákat sem, akik a lopott holmit felvásárolják. Még biciklizni is életveszélyes, mert minden második csatornafedél hiányzik!
– Még szerencse, hogy nincs drága kínai vázánk vagy más kincseink! – sóhajta amama.
– Hogy jönnek most ide a kincsek, Tematild? – izgula atata.
– Úgy Tegyula, hogy a héten a Jovankához is betörtek a műgyűjtők, és elvitték a Maótol kapott drága kínai vázát.
Jaés dicsekszik az amerikai, a német meg a szerb vezető.
– Nálunk havi kétezerötszáz dollár az átlagkereset, ebből ezer kell megélhetésre, a többit arra költi, amire akarja – mondja Obama.
– A német átlagpolgár kétezerötszáz eurót keres havonta, ebből ezer elmegy megélhetésre, a többit arra költi, amire akarja – dicsekszek Angela Merkel.
– Az én népem havi harmincezret keres – mondja Tómó. – Ötvenezer kell neki megélhetésre, a különbséget onnan lopja, ahonnan akarja.
Ámde atata szerint nem is lehet számon kérni vezetőinken az életszínvonalat, mert még mindig nagyon el vannak foglalva Koszovóval, és a fejüket se tudják felemelni. Az Ivicának arra sincs ideje, hogy egy kicsit eldalikázzon a haverokkal a kocsmában, mert folyton a Tacsival kell tárgyalnia. A Vucsics az arabokkal meg az afrikaiakkal köt évszázadra szóló üzleteket, a Nikolics Tómónak pedig minden idejét kitölti, hogy külföldi államférfiakat tüntet ki.
– Lehet, hogy én annyit se értek a diplomáciához, mint tyúk az ábécéhez – ismeré be a Zacsek. – Mert azt még valahogy megértem, hogy az elnök magas kitüntetésben részesítette Vlagyimir Putyint, mert hátha olcsóbban kapjuk a ruszkiktól a földgázt. De ugyan mivel szolgált ár a kitüntetésre a belarusz Lukasenka, akit utolsó európai diktátorként szoktak emlegetni? És mellette még tíz külföldi államférfi?
– Úgy látszik, tényleg nem sokat konyít a magas államérdekekhez, Zacsek – világosítá fel őt atata. – Nem akárkiket tüntettünk ki, hanem azoknak az országoknak a vezetőit, amelyek cumtrucc nem ismerték el Koszovót. Ez is része a déli tartomány visszaszerzésért folytatott nemes harcnak. Tavaly még a Jeremics repülgetett a kontinensek között, hogy lebeszélje az országokat Pristina elismeréséről, de nem járt sikerrel. Most kitüntetésekkel próbáljuk ugyanezt elérni.
Az újgazdag betér a feleségével a régiségboltba.
– Ez a gyönyörű kínai váza minden pénzt megér – mondja az eladó. – Kétezerötszáz éves.
– El ne hidd neki – súgja a férj a feleségnek. – Be akar csapni!
– Honnan tudod? Így értesz a kínai vázákhoz?
– Nem lehet 2500 éves, amikor még csak 2013-at írunk!
PISTIKE, álruhás történész és műgyűjtő
