Atata szerint a héten két dologtól szenvedett a jónép: a kánikulától meg a kormányátalakítástól. A negyven fokot valahogy átvészeltük, de a kormányátalakítástól már mindenkit a guta kerülgetett!
– Égnek áll már a hajam, ha a mártír Vucsics lamentálását hallom, hogy ő milyen jót akar nekünk! – füstölge atata. – Olyan ez a kormányátalakítás, mint egy vég nélküli, idegtépő szappanopera, csak ebben nem gusztusos csinibabák szerepeltek, hanem gusztustalan pártvezetők. Négy hónapja másról se beszélnek, mint hogy hány kormányfunkcit cserélnek le, hogy nekünk jobb legyen. Még sose hallottam, hogy a svájci kormány hónapokig azon siránkozna, hogy át kell alakulniuk. Hallgatnak és dolgoznak.
– Lehet, hogy a svájciak nem olyan lelkiismeretesek, Tegyula, mint a haladók – okoskoda amama. – És nem akarnak még jobb eredményt elérni az átalakítással, mint a Vucsicsék.
– Ha most elkezdeném sorolni azokat a bajokat, amiket ez a dicső koalíciós kompánia nem tudott orvosolni kormányzásuk első évében, akkor menten elájulnál, Tematild. Pedig már nincs is negyven fok. Svájcban egy hét után elzavarták volna őket. De a legvisszataszítóbb, hogy az egész lázas kormányátalakítás mögött az áll, hogy ki kit fog kiszorítani, ki kinek a miniszteri tárcáját kaparintja meg. Annyira lefoglalja őket az osztozkodás, hogy másra nem is jut idejük!
– Érdekes, hogy az Ivicának, miközben őrizgeti a tárcáját, még marad ideje sakkozni – csodálkoza amama.
– Honnan szeded ezt a butaságot, Tematild, hogy a kormányelnök sakkozik?
– Nem én szedem, Tegyula, hanem a Magvas Vójóék mondják. Állítólag az Ivica nagy sakkjátszmába kezdett Brüsszellel, és folyton cserélgeti a figurákat, de így se fogja elkerülni a mattot.
– Dehogy sakkozik a Dacsics, Tematild! Az csak egy metafora. A Vójóék így akarták kifejezni, hogy a hatalmi pártok azért kezdtek kormányátalakításba új választások kiírása helyett, mert Brüsszel és Washington azt szeretné, ha minél előbb elismernék Koszovót. Ám hiába cserélgetik a figurákat, mert a vereség, vagyis a matt elkerülhetetlen.
– Lehet, hogy az Ivica mattot kap, de én inkább a Mlagyant sajnálom, Tegyula, mert őt meg kirúgták az amfora miatt. Most mehet gitározni, ha nem akar éhen halni.
– Én viszont nagyon kíváncsi vagyok – jelentkeze a Zacsek –, hogy kit fognak leváltani, ha azután se javul a helyzet, hogy a Dinkicset elzavarták?
– A népet, Zacsek, aki megválasztotta őket. Az könnyebb, mint a saját pártkádereiket elmozdítani.
Két káder beszélget.
– Mondd, mit csinálsz mostanában?
– Semmit.
– És melyik minisztériumban?
De ez mind semmi, mert még át se rendezték a kormányt, és máris megdrágult a villanyáram tíz százalékkal. Amama szerint ez nagy baj, mert a kofák minden karfiolhoz rögtön hozzászámítják a kilowattokat is.
– Ha ez így megy tovább, kénytelenek leszünk mi is áttérni a nemzetközi konyhára, Tegyula.
– Ezt meg hogy érted, Tematild?
– Úgy, hogy például vacsorára török uborkasalátát kaptok, kínai hagymával. Ebédre pedig egyiptomi babot magyar lecsókolbásszal. A desszert meg afrikai banán és dél-amerikai körtekompót lesz.
– Nem túl drágák nekünk ezek az egzotikus termékek?
– Meg fogsz lepődni, Tegyula. Ez mind olcsóbb a piacon, mint a hazai áru. Nem tudom, hogy a külföldi termelők hogy csinálják, lehet, hogy nem használnak drága áramot, mint a mieink.
– Az én feleségem úgy akar spórolni, hogy ráfogott a Gyokovics-féle étrendre – panaszkoda a Zacsek. – Reggelire például én is ugyanazt kapom, mint ő. Ettől majd állítólag ugyanolyan fürge és fiatalos leszek, mint a szerb teniszvilágbajnok.
– És miből áll a Gyokovics-féle reggeli? – érdeklőde amama. – Gondolom, finom vajból, felvágottból meg friss zsemléből.
– Egy frászt! Egy pohár langyos vízből meg egy kanál mézből.
– És érzi már, hogy olyan fiatalos lett, mint a teniszbajnok?
– Azt nem, de a szemem úgy kopog az éhségtől, mint egy teniszlabda a betonon.
Megírta az újság, hogy egy szegény sumadijai munkanélküli belehalt az éhezésbe. Nikolics behívatja a körzeti elöljárót.
– Ekkora szégyent! Hogy halhat éhen egy szerb állástalan? Miért nem fordult hozzám segítségért?
– Büszkeségből, elnök úr. Szégyellte a nyomorúságát.
– Akkor pedig nem jól írta az újság. Nem az éhségbe halt bele, hanem a büszkeségbe!
PISTIKE, büszke káder és kánikulai sakkozó
