Nálunk a családban már tisztára ünnepi a hangulat: mindenki készülődik a boldog karácsonyra! Atatának az a feladata, hogy beszerezze a halat, amama pedig a beiglit gyúrja. Nekem az dolgom, hogy mákot daráljak meg törjem a diót.
– Csak arra vigyázz, Tegyula, hogy friss legyen az a ponty, és lehetőleg ne legyen iszapízű, mert azt nem szeretem – dirigála amama. – Látod, ha ügyesebb horgász lennél, akkor nem is kellene pénzt kiadnunk, hanem csak elugranál a Kis-Dunára és hoznál egy szép kétkilós potykát, az biztos nem büdös.
– Ahogy te azt elképzeled, Tematild – idegeskede atata. –Majd éppen kiülök a vízpartra ebben a zimankóban, és lesem a halakat. Örülj neki, hogy elmegyek helyetted a piacra, és begyújtok a cserépkályhába. Hanem vészesen fogy ám a tüzelő a fáskamrában, nem tudom, hogy kihúzzuk-e március végéig?
– Én már megkezdtem a spórolást – jelentkeze a Zacsek. – Takaréklángra állítottam a fűtést. Kiadtam az ordrét, ahogy egy gondos családfőhöz illik: húsz fok a nappaliban, tizennyolc a hálószobában! Csak az anyósom tiltakozik, azt mondja, ő olyan csillagképben született, hogy nem viseli el az ilyen fagyos hőmérsékleteket.
– És milyen jegyben született a kedves anyósa? – érdeklőde amama. – Talán kos? Az állítólag egy tüzes jegy.
– Dehogy, akkor nem fázna. A természete tényleg olyan, mint a kosé, pont olyan makacs. De különben vízöntő, és szerinte a vízöntőknek magasabb hőfok kell a boldogsághoz. Mondtam is neki: Anyuka, nyáron legyen boldog, amikor negyven fok van a lakásban! És ne télen.
– Maga is megéri a pénzét, Zacsek – inté őt atata. – Folyton azt a szegény anyósát aprehendálja. Remélem, karácsonyra kiengeszteli valami szép ajándékkal!
– Hogyne, már meg is vettem neki a karácsonyfa alá valót!
– És ugyan mivel fogja megörvendeztetni, ha nem vagyok indiszkrét? – kíváncsiskoda amama.
– Gondolom, meg fog lepődni: egy doboz vattával...
– Miért lepődne meg egy doboz vattától, maga smucig? – csodálkoza atata.
– Azért, mert fülbevalót kért.
– Remélem, legalább a kedves felesége esetében kitett magáért.
– Természetesen. Vettem neki egy gyémántgyűrűt.
– Ez igen! – csettinte nyelvével amama. – Hallod, Tegyula? De őszintén szólva, lehet, hogy egy mosógépnek jobban megörült volna.
– Az lehet, de hol találtam volna egy hamis mosógépet?
De nemcsak a Zacsek van ajándékozó kedvében mostanában, hanem a belgrádi kormány is: az észak-koszovói szerbeknek autonómiát ígért karácsonyra!
– Érdekes ötleteik vannak eme haladó államférfiaknak – morfondíroza atata. – A kétmilliós Vajdaság autonómiáját a legszívesebben megszüntetnék, a negyvenezer észak-koszovói nemzettársnak pedig tálcán kínálnak sokkal többet, mint nekünk. Olyan helyzetbe akarják hozni őket, mint amilyent a Dodikék élveznek Boszniában.
– Álmodozik az Ivica! – legyinte a Zacsek. – Könnyű ígérgetni a máséból. Olyan ez, mintha én megígérném az elvált szomszéd Icukának, hogy elveszem feleségül, és beköltözök hozzá, de előbb kirakjuk a volt férjét.
– Node Zacsek zomzéd! – tiltakoza amama. – És mit szólna ehhez a kedves felesége?
– Hát éppen ez az! Azok se gondolnak arra, hogy mit szólnak ehhez a Tacsiék és a mögöttük álló amcsik, akik a Dodik-féle entitást ajánlgatják a mitrovicaiaknak. De már nem is törődnék ezzel a patrióta hepciáskodással, ha nem azt olvasnám ki belőle, hogy jövőre is Koszovó körül forog majd minden, én pedig tovább nyomorgok.
Egy anyuka szidja a lányát, hogy szegény emberhez ment férjhez, ezért nem futja nekik tisztességes karácsonyi ajándékra sem.
– De mama, te is szegény emberhez mentél!
Az asszony elvörösödik:
– Az igaz, de annak is te vagy az oka!
Jaés a Zacsekpetit mintha kicserélték volna az ünnepekre! Meg se várta a karácsonyt, egy szépen becsomagolt dobozt ajándékozott a szüleinek. Apukája megemeli, és látja, hogy valami szivárog belőle.
– Mi van benne, fiacskám?
– Találd ki!
Az apja ujjára vesz egy cseppet. – Bor?
–Nem.
Az apa újabb cseppet kóstol.
– Pezsgő?
– Nem.
– Szabad a gazda, feladom. Mondjad már: mi van benne?
– Kiskutya!
PISTIKE, álmodozó vízöntő
