Ámazonban a héten totál letört minket a szomorú hír, hogy eltávozott közülünk a mi kedves Ferenczi Jencink. Aki nemcsak hírneves színművész volt, akit a zegész Vajdaság ismert a kiváló alakításaiból kifolyólag, hanem az egykori magyarzós élőújságok főszereplője is. Amikor olyan mesterien adta elő a Zlóbóról meg a minket boldogító többi hatalmasságokról szóló Pistike-messéket, hogy mindenki könnyesre kacagta magát!
Ő volt az est fénypontja, akinek a fellépését türelmetlenül várta a gyerkőcöktől a nagymamákig, nagytatákig mindenki. És miután Jenci jól beolvasott a politikusoknak, és megkommentálta okos döntéseiket, olyan derűsen mentek haza, mintha minden gondjuk elszállt volna.
Az élőújságokon Lajber Gyuri műsorvezető bácsi szokta őt bekonferálni, de előbb egy kicsit barkochbázott a közönséggel, megkérdezte tőlük:
– Önök honnan szokták kezdeni a hétvégi Magyarzó olvasását?
Mire a közönség kórusban: – Hátulról!
– És miért hátulról, mi van az utolsó oldalon?
– Pistike! – jött a dörgedelmes válasz.
Erre beszökdécselt a színpadra Pistike-Jenci rövidnadrágban, felemás zokniban és piros franciasapkában. És így köszöntötte huncut mosollyal a lelkes publikumot:
– Keicsókolom a drága a néniknek meg bácsiknak! Sziasztok srácok meg srácikák!
És máris mindenki olyan vidám lett, mintha fizetésemelést kapott volna. Pistike-Jenci pedig ontotta magából a jobbnál jobb vicceket.
Atata, aki irtó büszke arra, hogy a barátja lehetett, elmesélte, hogy jártak egyszer, amikor élőújságra igyekeztek egy észak-bánáti kis magyar faluba, és a nagy sötétben eltévedtek. Végre feltűnt egy szembejövő autó. Megállították, és Jenci megkérdezte, hogy merre kell menniük?
Mire a megszólított ismeretlen: – Maga az, Ferenczi művész úr?
Hát ennyire ismerte és becsülte őt mindenki!
Amama folyton szipog a Jencink miatt, atata nem győzi vígasztalni.
– Ne sopánkodj, Tematild, mert ő csak elköltözött közülünk az égi színfalak közé, de nem halt meg. Mert akire jó szívvel emlékeznek, az sohase hal meg.
Ámde a mostani kormányra nem biztos, hogy jó szívvel fogunk emlékezni, mert akkora szegénységet hozott a nyakunkra, hogy hozzánk képest az elefántcsont-partiak olyan dúsgazdagok, mint a Miskovicsék.
– Tisztára a könyökömön jön már ki a kormányátalakítás – füstölge a Zacsek. – Mást se hallok, mint hogy így az átalakítás, úgy az átszervezés. Közben semmi sem történik, a miniszterek meg abban versenyeznek, hogy ki tudja jobban dicsérgetni a saját munkáját.
– Ne legyen ilyen türelmetlen, Zacsek – inté őt atata. – A Dacsicsék nyilván nem akarják elkapkodni a dolgot, és keresik azokat a kiváló szakkádereket, akik majd felváltják az elfáradt minisztereket. És akkor jöhet az egy éve megígért csodás fellendülés.
– Még hogy szakkáderek! – legyinte a Zacsek. – Fogadni mernék, hogy megint pártfunkcik kerülnek a bársonyszékekbe, csak most más felállásban. Mert a Vucsicséknak, amióta átestek a metamorfózison, egyre fokozódik az étvágyuk, és még több tárcát követelnek maguknak.
– Én is láttam, hogy nagyon sápadt mostanában – kommentálá amama. –Biztosan attól olyan búskomor, olyan búgó a hangja, a metamorfózistól. Ráment a hangszálaira. Örülhet, ha megússza komolyabb szövődmények nélkül.
– Matild! A metamorfózis nem betegséget, hanem átváltozást jelent. Vucsics és társai radikból változtak európai haladókká, de szeretnék elfeledtetni a jónéppel a múltjukat.
– Most már értem, Tegyula. Ezek szerint a Vucsicséknál is ugyanolyan metamorfózis ment vége, mint a verbásziaknál.
– Honnan szeded, Tematild, hogy a verbásziak gyökeresen megváltoztak?
– Onnan, hogy egymás után építik a pravoszláv templomokat, pedig a metamorfózis előtt azzal dicsekedtek, hogy ők Tito-verbásziak. Négy új templom is épül a környéken. Az egyiket biztosan a volt KSZ-tagoknak építik, akik annak idején kijárták, hogy Tito-Verbászra kereszteljék őket.
– Na látja, zomzéd. Akkor hiszem le a metamorfózist, ha azt hallom, hogy Verbászon csavargyár vagy komputerüzem épül.
Vucsics sétál a belgrádi utcán, és látja, hogy egy kisfiú cicákkal játszik. Két csoportra osztja őket, s közben azt mondja:
– Ez haladó, ez nem haladó...
– Hát miben különböznek ezek egymástól?
– Amelyiknek még nem nyílt ki a szeme, az haladó, amelyiknek már kinyílt, az nem haladó.
PISTIKE, fáradt miniszter és átváltozott európai
