- szól az egyik legismertebb lapszerkesztési elv, amelyet azonban sokkal nehezebb következetesen megvalósítani, mintsem gondolnánk. Az egyik legismertebb és a legjobbak egyikének tartott világlap, a New York Times is mottóban ismeri el, hogy közlési mércéje: „Minden hír, ami nyomtatásba való.”
Még náluk is, a sajtószabadság hazájában is „illik” átgondolni, mi az, ami „nyomtatásba való” és mi nem. Ezt az elvet állította feje tetejére, fordította visszájára és tette elavulttá az Internet egyik legdemokratikusabb műfaja, a blog.
A vélemény műfaja ez, méghozzá úgy, hogy fütyörészve megkerüli, sőt kineveti azt a cinikus kritikát, hogy „a sajtószabadság azé, akinek sajtója van”. Ma már mindenkinek lehet sajtója, de legalábbis blogja. Semmi nem kell hozzá, csak egy kis számítógépes tapasztalat és egy ingyenes, például könyvtári Internet-kapcsolat.
Ezért remélem azt, hogy a műfaj új vitaszellemet csihol a délvidéki magyarságban is: beszéljünk mindenről, ami a lelkünket nyomja, ami a sorsunkat befolyásolja – kizárólag a jóízlés és az emberi tisztesség korlátait szem előtt tartva. Volt már ilyen, a Közös Íróasztalunk beindításakor, de most még sokkal közvetlenebbül vehet részt mindenki ebben a folyamatos, össznépi vitában.
Mi, a Magyar Szó berkeiben régóta vitázunk arról, hogy a lapban külön kellene választani a véleményt a hírektől, riportoktól és elemzésektől. Ez a blogíró különösen kardoskodott emellett. Most a műszaki megújulás szerencsére félig-meddig rá is kényszerít bennünket. Éljünk vele, fejtsük ki véleményünket, még akkor is, ha nyers, fésületlen, átgondolatlan. Beszéljünk meg mindent – a kommunikációban rejlik a megértés. Amíg hajlandók vagyunk beszélgetni egymással, addig van remény.
Punktum.
