Történt pedig az Európai Szerbiáért koalíció kormányalakításának napján, hogy egy Szabadkáról elszármazott amerikai magyar turista képeslapot akart vásárolni szülővárosában. Nem saját gyűjteményébe, hanem hogy amerikai munkatársai és barátai körében hirdesse a város és környékének szépségeit. Netán odacsalogassa őket – többek között pénzt költeni.
A vendég először a Szegedi úti Mega Market ajándékboltjában érdeklődött.
Turista: –Jó napot kívánok!
Eladó: –Dobar dan!
Turista: –Tessék mondani, hol lehet itt képeslapot vásárolni?
Eladó: –Ne razumem mađarski.
Turista: –Viszontlátásra.
A második állomás a Palicsi-tó parkolójában található „Turist Welcome Desk”.
Turista: –Jó napot kívánok!
Idegenforgalmi dolgozó: –Dobar dan!
Turista: –Tessék mondani, hol lehet itt képeslapot vásárolni?
Idegenforgalmi dolgozó: –Ne razumem mađarski.
Turista: –Šteta! Doviđenja.
A harmadik és egyben utolsó próbálkozás helyszíne a négycsillagos tóparti Prezident szálló, ahol egy kedves, mosolygós ifjú hölgy fogadta a belépőt.
Turista: –Jó napot kívánok!
Recepciós: –Dobar dan!
Turista: –Tessék mondani, hol lehet itt képeslapot vásárolni?
Recepciós: –Speak English, I don’t understand Hungarian.
Turista: –That’s a huge shame, young lady. Good-bye.
Mit gondolnak, hány Szabadkára invitáló képeslap indult útnak a nagyvilágba!?
A három epizódban nemcsak az volt a közös, hogy egyik eladó, ill. Idegenforgalmi munkás sem tudott (vagy akart tudni) magyarul, hanem az is, hogy mindhárman megmosolyogták a türelmes turistát. Nem érdekelte őket, hogy távozik – sőt, talán még örültek is neki.
Punktum.
