Lehet ugyan rajta szörnyülködni, csodálkozni, lehet bírálni, de ettől még tény, hogy a modern kori kapitalizmust a pénzügyi és ipari tőke összefonódása jellemzi. Ha értékelni szeretnénk a kapitalizmus történelmi szerepét, szükséges különbséget tennünk a tőke különféle formái között. Marx: A tőke című művének harmadik kötetében az ipari tőke, a kereskedelmi tőke és a pénztőke fogalmakat használja, ezzel pedig úttörőként vállalkozott a tőke megjelenési formáinak definiálására. A marxisták dicsőítésének szándéka nélkül is meg kell jegyezni, hogy a későbbiekben Lenin volt az, aki leírta az imperializmusnak mint a kapitalizmus legfelsőbb fokának a jellemzőit. Lenin felismerte, hogy az imperializmus elterjedését a háttérben meghúzódó gazdasági érdekek gerjesztik. Az olcsó munkaerő és a nyersanyagforrások kizsákmányolása mellett az új piacokhoz történő hozzáférés szándéka gerjeszti a folyamatot. Emellett egyéb tényezők, nemzeti, faji és katonapolitikai szempontok is közrejátszanak az esetenként tudatosan irányított, más esetekben spontán is kialakuló imperialista megnyilvánulásokhoz. A gyarmatosításban élenjárók egykor hatalmas előnyökre tehettek szert, kíméletlenül kihasználva a sokszor brutális módszerekkel leigázott gyarmataik emberi és anyagi erőforrásait. A kör azonban gyorsan bezárult. Véges nagyságú bolygónkon a gyarmatosítható területek is korlátozottak. Azok az országok is szerettek volna részesülni azonban a gyarmattartás „örömeiből”, melyek később kapcsolódtak be. Lényegében ez háborúkhoz vezetett, mindkét nagy világégés is lényegében ezzel magyarázható. Az egyéb okokra akár következményként is tekinthetünk.
FORDÍTOTT GYARMATOSÍTÁS
A jelenkori imperializmus a fejlett kapitalizmus szüleménye. Aztán ki-ki a maga szemszögéből nevezheti torzszülöttnek, vagy akár a teremtés koronájának is. A 20. században a termelés mérhetetlen koncentrációja és a tőke centralizációja eredményezte, hogy világunk olyan irányba fejlődött, amit történelmileg sokan zsákutcának tekintenek. Az imperializmus és a gyarmatosítás pedig egészen elképesztő formákat öltött. A gyarmatosítás ma már képes „visszanyalni” például a migráció vagy egyfajta ellengyarmatosítás formájában. Előbb a spanyol, majd a brit gyarmatbirodalomról volt szokás azt mondani, hogy sosem nyugszik le a nap. Utalva arra, hogy a nap tetszőleges szakában mindig volt a bolygón az adott országnak egy olyan gyarmata, ahol éppen sütött a nap. A brit birodalomhoz a 20. század elején bolygó akkori népességének negyede tartozott. Az azóta is páratlanul hatalmas birodalom nemcsak kiterjedésével és népességével tűnt ki, de 1914-ig a világ legtöbb befektetése is hozzá fűzhető. Pedig a hanyatlása – érdekes módon – lényegében még azelőtt elkezdődött, hogy elérte volna a csúcsát, a lakosság számát és a területek nagyságát tekintve. A későbbi Amerikai Egyesült Államokban már a 18. század végén fellázadtak a brit gyarmatok, aminek egyenes következménye lett a függetlenségi nyilatkozat, majd az USA alkotmánya. Ezeknek az egykori gyarmatoknak a talapzatán felépült az a szuperhatalom, mely később az újgyarmatosítási folyamatok zászlóshajójává válhatott.
CSAK PUHÁN!
A modern kori gyarmatosítás, vagy újgyarmatosítás az úgynevezett „soft power”, a „puha hatalom”, vagy akár „kíméletes erő” alkalmazása, amelyet elsőként éppen az Amerikai Egyesült Államok fejlesztett tökélyre. A globális hatalmi viszonyok folyamatos átrendeződése közben azonban ma már más nagyhatalmak is felhasználják a „puha hatalom” teljes eszköztárával. Oroszország, Törökország, Kína, de sok más apró állam jelenlegi külpolitikájában is tetten érhető a „soft power” feltehetően tudatos és célratörő használata. Van olyan is, hogy egy kisebb, vagy közepes ország regionális szinten maga is így próbálja kiterjeszteni befolyását, miközben a nagyhatalmak is éppen az adott ország feletti befolyás megszerzésén ügyködnek. A hatalmi törekvés puha formája a kemény megnyilvánulási formákkal ellentétben nem kézzelfogható. Sok esetben az emberek tudatában alakul ki. A „kínai modell” például a fejlődő országok körében népszerű, amihez a tudatos kínai propaganda is hozzájárul. A 80-as években meghirdetett gazdasági nyitás sikeres lett. Ma már modellértékűként hivatkozik rá a nemzetközi szakirodalom. Kína „marketingjében” pedig megjelent a befolyása alatt álló nemzetközi intézmények fenntartásának és újak létrehozásának szándéka. Az „egy övezet – egy út” kezdeményezés is ennek a része. Az idén már a hivatalos kínai retorikában is megjelent a felelősségteljes nagyhatalom szerepkörének hangsúlyozása. Kína ma már vezető szerepet vállal a globális felmelegedés elleni harc vagy a világgazdaság stabilitásának megőrzése. Csendben zajlik a térhódítás. Az idén például kínai támaszpontot létesítettek Afrikában. Kína és Afrika, illetve Kína és a világ kapcsolata azonban sokkal összetettebb annál, hogy egyszerűen csak feketének vagy fehérnek jellemezhetnénk.
