Miközben egyesek máig is a munkahelyek, munkalehetőségek hiányáról beszélnek, mások szerint a legtöbb munkahely betöltésére már nem lehet megfelelő képességű szakembert találni. A nem hozzáértő vagy felületes szemlélő azt mondaná minderre, hogy valaki mellébeszél, netán hazudik is. Pedig a két dolog nem zárja ki egymást. Országunkban, de más országok esetében is úgynevezett strukturális vagy szerkezeti munkanélküliségről, illetve, úgynevezett szerkezeti munkaerőhiányról beszélhetünk. Ez alatt azt értjük, hogy éledező gazdaságunk munkaerőigényének (kereslet) szakmastruktúrája és a munkavállalók (kínálat) szakmastruktúrája között komoly eltérés tapasztalható. Ha szemléletesek akarunk lenni: amíg nem volt elterjedve a számítógép, nem volt szükség programozókra sem. Ma viszont belőlük van a legnagyobb hiány, ami kezd már krónikussá válni. Ugyanakkor ma már a korábbinál kevesebb mezőgazdasági technikusra van pl. szükség, mert a növénytermesztésben és az állattenyésztésben is sok mindent gépesítettek. A logikus az lenne, hogy most a mezőgazdasági technikusokat programozókká képezzük át, ami ha belegondolunk, nem biztos, hogy egyszerű feladatnak tűnik. Ha viszont már az iskolarendszer megpróbál a munkaerő-piaci igényekhez alkalmazkodni, akkor megelőzhető a strukturális munkanélküliség, ha nem is teljes egészében, de legalább részben. Csakhogy van egy kis időbeli eltolódás is. Amíg ugyanis az oktatási reformról megszületik a döntés, majd ennek nyomán az első generációk kikerülnek diplomáikkal az iskolákból, elmúlik legalább 4-5 év. Az átképzés talán gyorsabb folyamat lehetne, de az más akadályokba ütközne. Orvoshiányról beszélünk, miközben betanított öntödei dolgozók várnak munkára. Ugyanakkor tudjuk, eleve nem sok reménnyel kecsegtetne, ha az állástalan olvasztárokat szeretnénk gyógyítókká átképezni. A strukturális munkanélküliséget csak hosszú távú előrelátással lehetne csökkenteni. Ha most meg tudnánk mondani, milyen típusú munkaerőre, milyen szakmákra lesz szükség 4-5 év múlva, eleve olyanokat képezhetnénk.
ÚT A POKOLBA
A jobbítás szándéka valószínűleg létezik, s ebben nyilván nincs okunk kételkedni. Erre szokták azonban mondani, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. A hazai felnőttképzési vagy átképzési rendszer állapotát tekintve valószínű egyedül a jó szándék az, ami nem kérdőjelezhető meg. A hatékonyságot pedig számadatokkal nem nagyon lehet mérni, éppen ezért a legtöbbször elvész a homályban. Felmerülhet azonban egyfajta gyanú, hogy ha nem is eleve szándékosan vagy rosszindulatból, még kevésbé nyereségvágyból, de a hazai átképzési és felnőttképzési rendszer egyes szegmensei inkább az azt szervező és benne dolgozó személyek érdekeit szolgálják, és valójában csak nagyon kismértékben tudnak ezzel hozzájárulni a hazai munkaerőpiac aktuális igényeinek kielégítéséhez. A számadatok, statisztikák ezen a téren nehezen hozzáférhetők és átláthatók, ezért azokkal nem lehet alátámasztani – de cáfolni is – azon elégedetlenkedők véleményét, akik szerint a különböző szakmai képzések nem azoknak hasznosak igazán, akik tanulnak vagy tanulniuk kellene, hanem sokkal inkább az oktatóknak. De legyünk inkább optimisták. Az átképzési rendszer esetleges fogyatékosságait könnyebb kijavítani, mint ha a rendszer nem is létezne, még ezután kellene felépíteni. Ha viszont nem sikerül kijavítani, az átképzések egyfajta látszatátképzések maradnak, okafogyottá válhatnak.
MEGTARTANI A SZAKEMBEREKET
Hihetetlenül gyors tempóban változó világunkban az egyéneknek az iskolában megszerzett tudása nagyon gyorsan elveszíti értékét. Éppen ezért a szakmai ismereteknél ma már sokkal fontosabb az önálló tanulás és fejlődés képessége, valamint az újdonságok iránti nyitottság, egyfajta tudásszomj.
Az álláskeresés módszerei is átalakulóban vannak. Ma ez a tevékenység is egyre inkább áttevődik a közösségi oldalakra, a mobilalkalmazásokra. A most pályakezdő fiatalok valószínűleg nem az első munkahelyükről fognak nyugdíjba vonulni. Várhatóan a projektjellegű munkavállalás jellemzi majd a jövőt. Addig dolgoznak egy-egy projekten, amíg az megvalósul, utána más csapatot szerveznek, más projektekhez. A strukturális munkaerőhiány pedig forradalmian alakítja át a piacot. Ma már nem lehet szigorral, fenyegetéssel lojalitást kicsikarni. A tehetséges munkaerő iránti növekvő kereslet eredményeképpen a munkaadónak már élményt és elköteleződési motivációkat kell biztosítania a munkavállaló számára. Ezt kedvezményekkel, bónuszokkal, sikerélmény megszerzését célzó folyamatos lehetőségekkel, a munkahelyi jó hangulat, kellemes környezet biztosításával lehet csak elérni.
