A történelem sok furcsa dolgot és számos meglepő fordulatot produkált már. Éppen ezért, sohasem szabad általánosítani. Lehet pl. Marxot „szeretni” vagy nem szeretni, de azt a legnagyobb kritikusai is elismerik, hogy számos összefüggést jól feltárt a műveiben. Az pedig, hogy az általa elképzelt szocializmus, a kommunizmusba vezető út nem pont úgy valósult meg, ahogyan azt elképzelte, nem biztos, hogy kizárólag az elmélet hibájából ered. A német filozófus úgy vélte, a szocialista forradalom a legfejlettebb kapitalista államokban fog kitörni és győzedelmeskedni, ott fognak kommunista diktatúrát bevezetni, ami elvezet a kommunizmusba, ahol mindenki a képességei szerint járulhat hozzá az anyagi javak megteremtéséhez és a társadalom fejlődéséhez, és mindenki a szükségletei szerint részesülhet a megtermelt javakból. Ebben az elképzelésben már van némi ellentmondás, de maga a dolog sem úgy történt, ahogyan jósolták. A proletariátus diktatúráját nem a legfejlettebb kapitalista államokban vezették be, hanem abban az Oroszországban, pontosabban orosz birodalomban, a későbbi Szovjetunióban, ahol még a feudalizmus maradványait sem sikerült véglegesen felszámolni. A felületes szemlélő számára ugyanilyen paradoxon lehet, hogy a globalizációval szembeni újfajta elégedetlenség a világ legfejlettebb országaiban, az Amerikai Egyesült Államokban és más élenjáró gazdaságokban gerjeszt populista mozgolódásokat. Ahol korábban a szabad kereskedelmet korlátozó mindennemű akadály ellen ágáltak, most kezdenek a protekcionizmus felé fordulni. Ugyanakkor a világ második legnagyobb gazdasága, Kína, mely lényegét tekintve kommunista diktatúra, a gazdasági liberalizmus, a szabad kereskedelem zászlóshajójává válhatott.
HOL AZ IGAZSÁG?
Hogyan is válhat most szinte mindenhol a kritikák tárgyává az, amiről korábban azt tartották, hogy mindenkinek kedvező. Nyílt titok, hogy a szabadkereskedelmi megállapodásokból a legfejlettebbek profitáltak a legtöbbet. Mert egyenlő feltételek mellett versenyeztek a nemzetgazdaságok ugyan, de az ilyen egyenlőség valójában nagymértékben a fejletteket preferálta. Hasonlattal élve olyan volt ez, mintha egy gyorsasági versenynél a fejlettebbek korszerű gépjárművekkel, a fejletlenek fogatos alkalmatossággal álltak volna rajthoz. Most pedig mégis a fejlettek reklamálnak, hogy ez nem igazságos? Amerika, Trump irányításával kitáncol a különféle szabadkereskedelmi egyezményekből, mert igazságtalannak véli? De valójában hogyan lehet egy külkereskedelmi egyezmény igazságtalan minden fél számára?
A fejlődő országokban élőknek sok esetben Trump maga és az állításai is nevetségesek. Közismert ugyanis, hogy alapvetően az USA alkotta meg a globalizáció szabályait, befolyását latba vetve hozta létre az intézményeit is, melyek közül a legtöbbnek a székhelye az Egyesült Államokban van. Az ilyen intézmények többségében – például a Nemzetközi Valutaalapnál – az USA-nak máig is vétójoga van. Amerika szerepe visszaszorulni látszik a világgazdaságban, de még mindig a világ első számú nagyhatalma ilyen szempontból is. Trump politikája pedig látszólag azért is ellentmondásos, mert egyrészt mintha tovább akarná csökkenteni ezt a szerepet, másrészt azt hangoztatja, Amerikát szeretné ismét naggyá tenni.
VISSZA A GYÖKEREKHEZ
Az amerikai típusú kapitalizmust az utóbbi negyven évben a féktelen mohóság jellemezte. A 2008-ban kirobbant pénzügyi válság is annak tudható be. A kapitalizmus azonban egy képlékeny létszerveződési forma, és más alakot is ölthet. Ezt bizonyítja a gyakorlat is. A piacgazdaság is ölthet olyan formát, mely fékezi a kapitalizmus és a globalizáció túlkapásait. A tapasztalatok szerint ezáltal lehet nagyobb mértékű fenntartható növekedést és magasabb életszínvonalat biztosítani a legtöbb polgárnak. Az egyes modellek sikereiből tanulhatunk, hogy mit kellene tenni, de tanulhatunk a múltban elkövetett hibákból is abban a tekintetben, hogy milyen úton nem érdemes elindulni. Egyértelművé vált ugyanis, hogy ha nem úgy irányítjuk a globalizációt, hogy mindenki számára kedvező legyen, az elégedetlenségi hullámokat gerjeszthet.
Egyelőre bizonytalan, létezik-e hatékony módszer, mi a recept a globalizációval szembeni globális elégedetlenségre. Elég-e csupán abban bízni, hogy a globalizáció mindenképpen sikeres lesz, és a technikai-technológiai fejlődés előbb-utóbb mindenkinek csak jót hozhat összességében. Ez utópisztikusnak tűnhet, mégis van benne logika. Amerika példáján a jövőben fog kiderülni, hogy a protekcionizmus önmagában visszaadhatja-e egy ország gazdaságának a régi fényét. A globalizáció visszásságaira, egyelőre úgy tűnik, hogy a kis észak-európai országok találták meg a jó válaszlépéseket. Ezekben az országokban azonban mélyen gyökerezik a demokrácia, ami a társadalmi konszenzus egyik előfeltétele. A jövő igazi dilemmája most az, hogy ezeket a gyökereket fogja-e a globalizáció tövestül kitépni, vagy a folyamatok ahhoz járulnak hozzá, hogy a valódi demokrácia máshol is gyökeret verjen.
