Amikor Szerbiában az állattenyésztésről nyilatkoznak a politikusok, vagy cikkeznek a sajtóban, akkor főleg a sertéstenyésztésről, a szarvasmarha- és juhtenyésztésről hallhatunk és olvashatunk. A támogatási rendszer is ezeket az ágazatokat preferálja. A baromfitenyésztők viszont évtizedek óta mostohagyereknek érezhetik magukat ebből a szempontból.
Jelenleg évi mintegy 90 millió tonna baromfihúst termelnek a világ országaiban. Az igények változnak, a kereslet azonban folyamatosan nő. Az évi termelés, a trendeket előrevetítve, tíz éven belül elérheti a 135 millió tonnát. Ha bolygónk teljes lakosságának átlagát tekintjük, akkor évente átlagban 12 kilogrammnyi baromfihúst, elsősorban csirkét fogyasztunk. Az Amerikai Egyesült Államokban, Brazíliában, Argentínában és Magyarországon is az átlag meghaladja a 40 kilogrammot fejenként. Ezek az országok egyben a legnagyobb baromfihús-exportőrök is. Brazília adja a világ baromfiexportjának több mint a harmadát. Az USA a maga 27 százalékos részesedésével pedig a világ második legnagyobb exportőre. Kína folyamatosan felfejleszti saját állattenyésztési ágazatát, és bár az USA mögött a világ második legnagyobb baromfifogyasztója, a második legnagyobb termelője is, így a legtöbb importot igénylő országok között nincs jelen.
CSIBEBARÁT MÓDSZER
A baromfiágazat kifejezetten specifikus. Kiemelkedően jövedelmező tud lenni, nagyon gyorsan fel lehet futtatni, de nagy esések, ingadozások is tapasztalhatóak. A madárinfluenza-járvány például számottevően átrendezte a piacot. Évekre átrendezheti a piacot. A 2015-ben kitört járvány miatt pl. az USA a korábban exportált érték mintegy harmadával esett vissza. De a kizárólag politikai okok is jelentős átrendeződést okozhatnak. Az orosz embargó is átrajzolta a piacot. Korábban Oroszország és Kína mintegy 20-20 százalékban részesedett az amerikai baromfiexportból, ma már ez megszűnt. Mexikó, Hongkong és Kuba viszont feltűnt az amerikai exportlistán. Az Európai Unió a világ harmadik legnagyobb baromfihús-fogyasztója. Brazília számára, mely a világ harmadik legnagyobb termelője, az EU fontos felvevőpiacot jelent. Az EU a különleges fogyasztói igényekről ismert, és így van ez a baromfiágazat területén is. Az ott hizlalt csirkék esetében törvény szabályozza a kíméletes vágást, de sok helyen preferálják a szabad tartást, az antibiotikum és GMO-mentességet, de vita tárgyát képezi a védőoltásmentes tenyésztés bevezetése is. Mindez már-már túlzásnak tűnik, miközben az egyszerű fogyasztók vajmi keveset tudnak az állatok igényeiről, de arról is, hogyan zajlik a szakszerű csibenevelés, illetve, hogy a pecsenyecsibe nevelése milyen környezeti igényekkel és milyen környezetterheléssel jár. Hollandiában például a szabályozásnak köszönhetően a korábbi 41 nap helyett 51 nap alatt hizlalják fel a csibéket a vágósúlyig. Ez az állítólagosan „csibebarátabb” módszer azonban azt eredményezi, minden kilogramm így előállított hús 20 százalékkal több CO2-kibocsátással jár. A szabad tartásmód mellett teszik le sokan a voksukat, de nincsenek pl. tisztában azzal, így több vizet fogyasztanak, és a táplálékból is többre van szükség. Több laborban is bizonyították, hogy a végtermék minőségében kimutathatatlan az eltérő tartásmód hatása. Ezért gyakran kínálnak „hamisítványt”, mikor azt mondják, szabadon tartott tanyasi csirke stb., miközben ugyanúgy nevelték, mint általában a pecsenyecsibét szokás. A tojás esetében még kirívóbb a helyzet: az ürülékkel való szennyezettségben messze a szabadon tartott tyúkok tojásai vezetnek. Japánban ezért tiltották be az „alternatív” tojótartási módszereket.
ELKÉPESZTŐ EREDMÉNYEK
A baromfitenyésztésnek nagy jövője van. Nehezen hihető, hogy pl. a laboratóriumban előállított műhús belátható időn belül teljesen kiszorítaná a piacról a hagyományos húsokat. A csirkehús, ha megfelelő tartástechnológia szerint állítják elő, egészséges és olcsó. A szaktárca részéről viszont évekre, sőt évtizedekre visszamenőleg nem kap kiemelt figyelmet. Pedig a termelés gyorsan felfuttatható, a termelési ciklusok pedig lényegesen rövidebbek, mint a sertés- vagy a szarvasmarha-ágazatban. A belső piacunkon is egyre erősödnek a speciális minőségi elvárások. Kis odafigyeléssel azonban ennek könnyen eleget lehetne tenni. A régiós trendeket nézve azt látjuk, hogy a termelés mennyiségi bővülése leginkább Kelet-Európára, azon belül pedig Lengyelországra jellemző. A lengyel baromfiágazat évente átlagban 9 százalékos növekedést produkált. A feltételek nálunk sem rosszabbak. A termelési tényezők mellett fontos a marketing is. Követni kell a réspiacok igényeit. A genetikai fejlődés is elképesztő mértékű. Ma a pecsenyecsibe 4-5 hét alatt eléri a vágási súlyt, egy kilogrammnyi hús előállításához pedig átlagban 1,5-1,6 kg takarmány is elegendő. Ma már rendelkezésre áll egy olyan technikai háttér, ami lehetővé teszi a csibenevelés elképesztő tempójú hatékonyságnövelését. Be lehet vezetni a precíziós takarmányozási technológiát, ami akár naponta más arányokat kever ki a madarak igényeinek megfelelően.
