Donald Trump ismét a központi bankot okolta az amerikai gazdaság várható lassulásáért. Az amerikai elnök a legutóbbi kamatemelésére utalt, amiért már korábban is bírálta az intézmény elnökét, akit egyébként maga helyezett ebbe a tisztségbe. „Nem érzik a piacot, nem értik a kereskedelmi háborúk szükségességét” – fogalmazott az elnök. A pénzügyminiszter szintén a Fed ellen ágált. Steve Mnuchin egy Twitter-poszttal „ijesztegette” a befektetőket.
A New York-i tőzsde irányadó mutatói az elmúlt napokban folyamatosan gyengültek. Elemzők ennek okait a gazdaság várható lassulásában, valamint Trumpnak a jegybank elleni támadásaiban látják. Ezek a fejlemények is biztosan hozzájárulnak a tőzsdei mozgásokhoz, de még valószínűbb, hogy a háttérben sok minden más is zajlik.
Sajtóértesülései szerint Trump a jegybank elnökének, Jerome Powellnek a menesztését fontolgatja, Steve Mnuchin pénzügyminiszter azonban cáfolta ezt. Mnuchin telefonon beszélt a Fed vezetőivel arról, hogyan hangolják össze erőfeszítéseiket a normális pénzpiaci működés feltételeinek megteremtése érdekében.
Ha nem is rendhagyó, nagyon ritka, hogy egy amerikai pénzügyminiszter nyilvánosságra hozza, hogy a jegybankkal egyeztetett. Ha a pénzügyminiszter célja a tőzsdék és a piacok megnyugtatása volt, akkor az most visszafelé sült el. A New York-i értéktőzsde főbb irányadó mutatói jelentős veszteséggel zártak hétfőn este.
Csak olaj volt a tűzre, amikor Mnuchin azt is nyilvánosságra hozta, hogy beszélt a legnagyobb kereskedelmi bankok vezetőivel is, akik megnyugtatták, hogy a megfelelő likviditás, azaz a megfelelő pénzmennyiség rendelkezésre áll. Ez azért keltett nyugtalanságot, mert korábban nem is feltételezték ennek az ellenkezőjét.
A JEGYBANKI FÜGGETLENSÉGRŐL
Nehéz megítélni, hogy az amerikai fejlemények milyen közelgő eseményekre mutathatnak rá. Mindenesetre már az is furcsa, hogy a nyugati demokrácia fellegvárának tartott USA-ban a jegybank és a kormányzat együttműködését hiányolják. Hiszen nem is olyan régen számos bírálat érte azokat a térségünkben található országokat, amelyekben a jegybank és a kormányzat együttműködésének a „gyanúja” felmerült. Mi ez, ha nem kettős mérce? Vagy mégsem?
Paul Krugman neves közgazdász is úgy nyilatkozott, hogy a miniszter felelőtlenül cselekedett. Illetve sejtelmesen azt is hozzátette, hogy esetleg tudhat valamit, amit a piacok még nem. A közgazdász szerint azonban nem zárható ki az sem, hogy a pénzügyminiszter nincs is tisztában azzal, hogy most a gazdasági kihívások kevésbé kötődnek a bankrendszerhez. Krugman szerint most minden a kereskedelemmel függ össze, hiszen igazi kereskedelmi háború zajlik, még ha Kínával Trump tűzszünetet kötött is azzal, hogy elnapolta az újabb vámok bevezetését. Krugman szerint ebben a helyzetben jócskán beszűkült a monetáris politika mozgástere.
OLCSÓBBAN TANKOLHATUNK?
A tőzsdéken zajló „furcsa” folyamatok egyike az olajár csökkenése. Elemzések szerint ez is a Fednek köszönhető. Az amerikai jegybank kamatemelése és az arra utaló jelek, hogy a jövőben további kamatnövelésekre is sor kerülhet, az olajár esését okozta. Történik mindez azon logika mentén, hogy a kamatemelés lassíthatja az amerikai gazdasági növekedést, és emiatt visszaeshet a kőolaj iránti kereslet.
Érdekes fejlemény, hogy a korábban beindult folyamatoknak köszönhetően az amerikai palagáz-kitermelés növekvőben van.
Az olaj árfolyamának esésével azonban a palagáz-kitermelők veszteségessé válnak, és emiatt felfüggesztik a működésüket. Ez viszont majd a kínálat csökkenéséhez vezet és áremelkedést generálhat. A palagáz kitermelése esetében egyébként durván a kőolaj 50 dolláros hordónkénti áránál van a jövedelmezőségi határ. Az ár épp a napokban „nyaldossa” ezt a szintet.
Az OPEC tagállamai, valamint a többi olajtermelő ország – Oroszországgal az élen – december elején napi 1,2 millió hordós termeléscsökkentésről döntött. Ez azonban csak januárban lép életbe. Valójában a kőolaj kitermelése rekordközeli szinten áll az Egyesült Államokban, Oroszországban és Szaúd-Arábiában, tehát a legnagyobb exportőröknél.
Szokás mondani, hogy a történelem ugyan nem ismétli önmagát, de rímel. Ennek tükrében érdemes megvizsgálni, hogy a jelenlegi helyzet miben hasonlít az 1970-es évek elején tapasztalt fejleményekhez.
Az 1973. évi olajválság fontos előzménye volt az 1971. évi „nixoni sokk”, vagyis az aranyalapú dollár vége. Amikor Nixon elnök megszüntette a dollár aranyfedezetét, pontosabban, véget vetett az addigi Bretton Woods-i gazdasági rendszernek, a döntés az olajárakra is jelentős hatást gyakorolt. A fekete arany árát akkor is és ma is dollárban számolták. Az aranyalapú dollár azonban addig értékállónak bizonyult, így az olaj is évtizedeken át ugyanannyiba, hordónként 3 dollárba került. Csak összehasonlításként érdemes megemlíteni, hogy most, amikor jelentősen esett az ára, ennek a tizenötszörösét kell érte fizetni. 1971 után az amerikai pénz úgynevezett „lebegő valuta” lett, amely időnként sokat veszített értékéből, tehát csökkent a kitermelők valódi profitja.
