Most akkor erős a dinár vagy nem? Ezt a kérdést nagyon sokan tették fel az év első napjaiban. A sajtó és a közvélemény figyelmét ugyanis még év vége előtt felkeltették azok a hírek, melyek szerint a bankkormányzó egy tévéműsorban azt mondta, hogy a Bloomberg listáján a dinár ebben az évben (akkor még 2018-ban) a világ második legerősebb valutája volt. Aztán pár napra jöttek a cáfolatok, illetve pontosítások is, melyek szerint valóban a dinár a világ második legerősebb valutája, illetve az első helyen is a dinár van, csakhogy bahreini, illetve a kuvaiti pénzekről van szó, melyek közül előbbi második, utóbbi első a listán. Merthogy ezekben az olajban gazdag országokban is dinár a pénznem.
Aztán más magyarázatok is jöttek. Többi között az egyik, hogy a bankkormányzó a Bloomberg márciusi jelentésére hivatkozhatott. Akkor ugyanis valóban a dinár volt a második, de azon a listán, melyen februárral bezárólag és az addig eltelt 12 hónapot tekintve, az árfolyam változása alapján rangsorolták a fizetőeszközöket. A dinár árfolyama abban az időszakban tényleg jelentősen erősödött a legtöbb fizetőeszközhöz viszonyítva. A napi, illetve pillanatnyi árfolyam azonban nem tükrözi mindig jól egy fizetőeszköz egyébként is folyamatosan változó és – amit talán még fontosabb megjegyezni – mindig viszonylagos „erejét”. Az „erő”, az érték és az árfolyam ugyanis összefügg egymással, de nem minden esetben fedik egymást. Valójában sok esetben még a közgazdászok is vitatkoznak azon, mikor melyik kifejezést kell, illetve lehet használni.
A márciusi hír egyébként a következő megfogalmazásban járta be a sajtót: „Az utóbbi 12 hónapban a szerbiai dinár volt a világ második legerősebb valutája, s ehhez elsősorban az a tény járult hozzá, hogy az euróhoz viszonyított értéke több mint három éve a múlt hónapban volt a legmagasabb – értékelte a gazdasági és pénzügyi információkra szakosodott amerikai Bloomberg hírügynökség.” Valójában vitatkozni lehetne a megfogalmazáson, hiszen a legerősebb azt jelentené, hogy más pénzekhez viszonyítva erős. Valójában a vizsgált 12 hónapos időszakban a második helyen volt az alapján, hogy más fizetőeszközökhöz képest melyik árfolyama erősödött a legtöbbet. Az euróhoz képest például – amire a leggyakrabban váltják – 4,8 százalékkal erősödött.
VILÁGBAJNOKI EZÜSTÉRMES?
A mögöttünk álló esztendőben a dinár árfolyama stabilizálódott, s ez azt jelenti, hogy nem voltak nagy ingadozások. A dinárban jegyzett megtakarítások, a bankbetétek növekvő tendenciát mutatnak, miközben alacsony az infláció. A bankoknál úgynevezett problémás hitelként nyilvántartott kölcsönök száma jelentősen csökkent, a korábbi 10 százalék körüli szintről 6,3 százalékra. Az ország devizatartalékai meghaladják a 11 milliárd eurós nagyságrendet. Mindezek olyan tények és mutatószámok, melyek a dinár „erejéhez” is hozzájárulnak, még ha valójában nem is tekinthető „világbajnoki ezüstérmesnek” a pénzünk.
Egy fizetőeszköz árfolyamát és stabilitását több tényező is befolyásolhatja. A bankok likviditása és stabilitása, a költségvetés állapota, a beáramló külföldi tőke, az export és az import aránya, a jegybank politikája, a GDP alakulása és számos más tényező van rá hatással. Mindezek hatása és „súlya” az árfolyam alakításában szintén változó, a különböző feltételektől és világpiaci mozgásoktól függően. Az előzetes statisztikai adatok szerint a közvetlen külföldi tőkebefektetések szintje elérte a 3 milliárd eurós nagyságrendet.
A MUNKAERŐEXPORT MINT BEVÉTELI FORRÁS
Van azonban egy másik jelentős „bevételi forrás”, amely szintén a dinárt erősíti. A Szerb Nemzeti Bank előzetes adatai alapján 2018 októberéig a külföldön élők 2,897 milliárd eurót utaltak át Szerbiába. Az év végéig ez a szám is valószínűleg meghaladta a 3 milliárdot. De még nem is számoltuk azt, amit a külföldön dolgozók nem utaltak, hanem pl. zsebben hoztak haza, és ezért nem szerepel a statisztikai hivatal által hozzáférhető nyilvántartásokban. A legtöbb, magánszemélyektől érkező pénzt – októberig mintegy 731 millió eurót – Németországból küldték haza. Németországot Svájc követi 390 millió euróval, a harmadik helyen pedig Ausztria áll a listán 216 millió euróval.
Sokat lehetne azon is vitatkozni, hogy valójában jónak vagy rossznak tekinthető, hogy külföldről ennyi pénzt küldenek haza. A megítélés pedig a megközelítéstől függően akár egymástól ellentétes előjelű lehet. Abból a szempontból, hogy az itthoniaknak jól jön, pozitívan ítélhető meg, ha azonban azt nézzük, hogy ezek az emberek arra kényszerültek, hogy elhagyj'k az országot a boldogulásért, akkor negatívan. Ha úgy nézzük, hogy ez a munkaerő egyfajta exportja, miközben arról beszélnek, hogy növelni kell a kivitelt, megint csak egyoldalúan tekintünk a dolgokra. Pedig mindez sokkal bonyolultabb. Ezt a kérdést soha nem szabad egyoldalúan vizsgálni és megítélni. Számos dolog árnyalja a helyzetet, és önmagában minden emberi sors egyéni, ezért mindezt csak ritkán, pontosabban, egyáltalán nem lehet általánosításokkal jól megítélni.
