Okostelefon, okosóra, okostévé, okoshűtőszerkrény, okosház, okosváros. Ezek a kifejezések az utóbbi időben honosodtak és „okosodtak” meg nyelvünkben, és valójában a 21. század meghatározó fogalmainak tekinthetőek. Az automatizálás, a digitalizáció és az IT szektor szédületes tempóban zajló térhódítása teljesen új körülményeket teremt társadalmunkban, azon belül pedig a gazdasági alapokat is teljesen megváltoztatja.
Szinte borítékolható volt, hogy az „okos” eszközök, az okosüzemek és más hasonló új kifejezések után maga a rendszer is okosabb lesz, ha másként nem, hát a nevében. Még ha valójában csak elméleti szinten is, de már a kapitalizmusnak is létezik okos verziója.
A teoretikusok, filozófusok már évtizedek óta elmélkednek azon, hogyan kellene megreformálni a kapitalizmust. A piaci trendek, a pénz hatalma, az üzleti élet mozgatórugói azonban a történelem során is mindig (vagy legalábbis legtöbbször) felülírták a filozófusokat. A reformok, változások általában „spontán” zajlottak le. Akárcsak a természeti jelenségek – mondhatnánk közhelyesen –, hiszen valóban sok a hasonlóság. Abban is, hogy a természetben sem mindig fejlődés, nem állandó „kikelet” van, hanem az elemi csapások, természeti katasztrófák is gyakoriak. A gazdaságban pedig ezek megfelelői a krízisek, válságok, recessziók, tőzsdei összeomlások.
A 21. századi modern, megreformált kapitalizmusnak egyfajta globális gazdasági és egyben kulturális rendszerként kell működnie. Kénytelenek leszünk felfogni, hogy a gazdasági növekedés határa a környezeti erőforrások szűkösségében determinált. A gazdaság irányításának elsődleges szempontja egy ilyen perspektívából nem lehet más, mint a bolygó és a rajta egzisztáló társadalmak egészségének megőrzése, lehetőség szerint pedig a javítása is. A kisvállalkozói szinttől egészen a nemzeti és nemzetek feletti gazdaságpolitikákig ezt kell szem előtt tartani. Olyan „okoscégekre” és okos nemzetállamokra, azok élén képzett és sokoldalú szemlélettel megáldott (okos) vezetőkre van szükség, akik döntéseik meghozatala során figyelembe veszik a tényt, hogy ők is csak egy érzékeny egyensúlyon alapuló rendszer részeiként működhetnek. Jelenlegi perspektívából ez még mindig utópiának tűnhet, de valószínűleg és remélhetőleg ilyen lesz a jövő kapitalizmusa.
LEGYEN OKOS ÉS EGÉSZSÉGES!
Az embereknek a kapitalizmusról alkotott véleménye nagyon eltérő. Nemcsak annak a függvényében változik, hogy az illető melyik társadalmi réteg, társadalmi csoport tagja, hanem attól is sokban függ, hogy milyen szövegkörnyezetben, milyen szóösszetételben találkozunk vele. De attól is sokban függ, hogy az egyénnek milyen tapasztalatai vannak. Az egypártrendszer és az állami vállalatok dominanciája idején a kapitalizmus a magasabb életszínvonal és a szabadság szinonimája volt. Ugyanakkor még az iskolában is azt tanították, hogy egy igazságtalan, kizsákmányoló rendszerről van szó, amelyben az emberek elidegenednek egymástól és a termelőeszközöktől.
A kapitalizmusnak nagyon sok megnyilvánulási formája létezik. Esetenként annyira különbözhetnek egymástól, hogy csak nagy általánosítással sorolhatjuk őket egy kategóriába. A valóban a munkaerő kizsákmányolásán alapuló vadkapitalizmus mellett megkülönböztethetünk úgynevezett jóléti kapitalista modellt. A jóléti modellek közül is sokban eltér egymástól az angolszász, az ázsiai és a skandináv változat. Emellett itt van még a nagy paradoxon, a kínai gazdasági csoda, mely modell egy diktatórikus politikai rendszer kereteiben fejlődött ki, az egyéni szabadságjogok jelentős korlátozása közepette. De Dél-Korea és a többi ázsiai kistigris felemelkedésében is döntő szerepet játszott a tekintélyelvű politikai rendszer és a domináns állami beavatkozás. Mindehhez jelentősen hozzájárult, hogy a „klasszikus” kapitalizmusok elöregedtek, elkényelmesedtek, a körülmények is folyamatosan változnak.
MESTERSÉGES RENDSZEREK
A gazdaságra egyfajta élő szervezetként tekinthetünk. A szervezet egyre gyorsuló keringését ma már az internet és az ott kialakuló közösségi médiaplatformok javítják, azzal, hogy forradalmasították az emberek közötti kommunikációt. Az információ és a pénz keringése viszont időnként kórossá is válhat. A folyamat azonban nem a tökéletesebb verseny felé mozdította el a piacokat. Paradox módon, a dereguláció révén önmaga serkentette azoknak a pénzügyi központoknak a kialakulását, melyek a profitot és a megtakarításokat is gyorsan elszívják a periferikus szereplőktől. Kialakult egy olyan változata a kapitalizmusnak, amelyben a hatalmas szereplők már túl nagyok ahhoz, hogy a piaci körülmények között egyébként természetesnek számító bukásuk, tönkremenésük megengedhető legyen. Ezért történhet meg, hogy mesterségesen is életben tartják őket, ha kell. Lehet, hogy az egészséges keringés visszaállítása ma már utópisztikus gondolat. Ijesztő viszont abba is belegondolni, hogy teljesen kizárjuk a piaci törvények hatásait, és valami mesterséges rendszert hozunk létre. A kommunista diktatúrák korábbi gyakorlatából ismert, hogy ez milyen veszélyeket rejt.
