A szendrői vasművek kínai tulajdonba kerülése egyelőre sikertörténetnek tűnik. Az ország második legnagyobb exportőrének hányatott sorsát ezzel, úgy látszik, hosszú távon is sikerült rendezni. Vitatkozni lehetne azon, hogy az országnak szüksége van-e olyan acélgyártó kapacitásra, melynek a nyersanyagot és az üzemeltetéséhez szükséges fűtőanyagot, a kokszot is importálni kell. A közgazdászok véleménye megoszlik az ilyen esetekkel kapcsolatban. Kicsit sarkítva azt mondhatjuk, az egyik tábor csak az olyan kapacitásokat tekinti életképesnek, melyek számára a nyersanyag helyben biztosítva van, mások viszont tovább „látnak” ennél. Ha például a múltban a japánok nem fejlesztették volna azokat az iparágaikat, melyekhez nem volt meg helyben a nyersanyag, sohasem jutottak volna el a világ élvonaláig.
A szerbiai gyáróriás az utóbbi években a Fiat szerbiai leányvállalata mögött a második, korábban éveken át az ország első számú exportőrének számított. Elsősorban a gépiparban, járműiparban, az építőiparban tevékenykedők vásárolják a termékeiket. 2016-ban a Fiat szerbiai leányvállalata mögött a második legnagyobb exportőr volt 368,7 millió dolláros kivitelével. A korábban Sartid néven ismert szendrői cégnek amerikai tulajdonosa is volt. A 2008-as világválságot követő időszakban azonban drasztikusan csökkent az acél ára. Az amerikai tulajdonos veszteséggel tudta csak működtetni, majd 2012-ben – közös megegyezés alapján – az állam jelképes áron, 1 dollárért vásárolta vissza. A vasművek felszámolása is felvetődött, sokan ágáltak bezárása mellett. Az évi 2,2 millió tonnás kapacitású acélművek tőkéjének 98 százalékát 2016-ban a HeSteel a 46 millió euróért vásárolta meg.
KIVÁGJÁK A REZET?
Némiképp hasonló, más szempontból egészen más eset a bori rézbánya kérdése. Elsősorban azért más, mert a rézérc helyben van. Lehet vitatkozni, számokkal dobálódzni, trendekre hivatkozni, de tény, hogy a bori rézbánya talpon maradása az ország keleti részén lakók szempontjából stratégiai ügy. Az ezredforduló utáni kormányok folyamatosan keresték a megoldásokat. Időnként el akarták adni, máskor a stratégiapartner meglelésében látták a jövőt. Az elmúlt 15 évben számos potenciális beruházó járt ott vagy foglalkozott az ötlettel, hogy megvásárolja, kibérelje, vagy más módon lépjen be az üzletbe. Pontosan sohasem tudjuk meg, hogy mikor miért nem jött össze eddig az üzlet. A most sokat emlegetett kínai beruházók mellett szólhat, hogy ők azok, akik hosszú távú stratégiában gondolkodnak, nem egyik napról a másikra próbálnak meg minél többet kipumpálni egy üzletből, ha pedig az nem megy, felhagynak vele. Ahogyan az acéliparban megfigyelhető a kínai stratégia hatékonysága, a réz esetében is hasonló fejleményekre számíthatunk. Nem mellékes azonban az sem, hogy a korábbi 4000 dollárról rövid idő alatt 6000 dollárra szökött a réz tonnája. Közvetlenül és közvetve mintegy 300 ezer szerbiai állampolgár megélhetése kötődik a bori rézbányához, a meg nem nevezett kínai befektető azonban állítólag csakis a felhalmozott hatalmas adósságai nélkül venné át a rézbányát. Emellett az irányítás teljes átvételét és a szerintük mintegy 2-3 ezret kitevő munkaerő-felesleg elbocsátását szabták meg feltételként. Utóbbiak esetében a szociális programot – beleértve a végkielégítések kifizetését is – állami pénzekből kellene fedezni. A rézbányászat korszerűsítésébe azonban – bizonyos elemzések szerint – mintegy félmilliárd eurót kellene befektetni.
A LÁTNOK MEGMONDTA
Sokan úgy hiszik, hogy ahol réz van, ott arany is van, és hogy a bori rézbánya a föld mélyén egyben magas aranytartalmú érceket rejt magában, melyeknek a kitermelése évtizedekre megoldaná az ország gazdaságának problémáit. A rezet a 19. században fedezték fel a Bor környékén bányászható ércekben, majd egy Párizsban bejegyzett vállalkozói csoport 1904-ben megvásárolta a kitermelés jogát. A második világháborúig francia tőkével működtették a rézbányát, a világháború alatt pedig, Hitler már visszavonulóban lévő serege munkaszolgálatos zsidókat vezényelt a térségbe. Radnóti Miklós is itt töltötte életének utolsó hónapjait. Legmegrázóbb verseit a bori emlékek hatása alatt írta. A költemények a később meggyilkolt és az abdai tömegsírba eltemetett költő zsebében megtalált naplóból kerültek elő. A bori rézbányát a háborút követően államosították, majd többször korszerűsítették. A jövőbeni sorsával kapcsolatban pedig most megszólaltak a hazai vállalkozók is. Úgy vélik, az állam mostohán bánik velük, a külföldi beruházókat preferálják csupán. Akad olyan hazai üzletember, aki azt állítja, maga is sikeresen tudná a rézbányát működtetni. Állami részről azonban olyan álláspont látszik kikristályosodni, hogy mégis a stratégiákban gondolkodó kínaiak a legjobb megoldás. Mindkét állításban sejlik némi igazság. Mindkét verziót azonban nem lehet a valóságban is letesztelni. Lehet, hogy a szerb elnök által idézett látnoknak lesz igaza, aki állítólag azt mondta: „... jönnek majd emberek, sárga emberek...”
