Már nem újdonság azt állítani, hogy a munkaerőpiac forradalmi átalakuláson megy keresztül, a folyamat azonban felgyorsulni látszik. A jövő hatalmas meglepetéseket tartogat azok számára, akik még azt gondolják, a régi hozzáállással boldogulni lehet. Ez egyaránt érvényes a munkavállalókra és azokra is, akik cégük, vállalkozásuk számára keresik a megfelelő szakembereket. A trendek közül kiemelhető, hogy az idő múlásával egyre több ember lesz kénytelen szembesülni a pályamódosítás kényszerével. Jórészt nyugdíjba vonultak azok a generációk, melyek képviselőinek a munkakönyvében egyetlen munkaadó pecsétje szerepelt. Leggyakrabban állami szervekben, állami vállaltoknál dolgoztak azok, akik a gyakornoki idő megkezdésétől nyugdíjba vonulásukig egy helyen dolgozhattak. Pedig valamikor az volt a módi, a szülők arra biztatták gyerekeiket, hogy fejezzenek be egy középiskolát, jó esetben főiskolát vagy egyetemet és az állami szervekben, állami – vagy ahogyan abban az időben nevezték – társadalmi vállalatokban találjanak maguknak úgynevezett „nyugdíjas állást”, ami azt jelenti, hogy onnan lehet majd nyugdíjba menni. Közhelyesnek számított egykor az is, hogy a szülő azt mondta gyermekének: tanulj, hogy ne kelljen dolgoznod. Mert akinek diplomája volt, annak nem kellett fizikai munkát végezni. A népi nyelvjárás pedig csak a fizikai munkát tekintette igazi munkának. A tanult hivatalnokokról, irodistákról úgy vélekedtek, hogy csak ülnek az íróasztal mögött, kávézgatnak, csevegnek, dohányozgatnak (akkor még a hivatalokban nem volt tiltva a dohányzás), ráadásul jobban is fizetik őket, mint a „fizikusokat”. A mára már letűntnek tekinthető korban valóban voltak olyanok, akik a diploma megszerzését követően olyan munkahelyre kerültek, amelyen valóban szinte nem kellett dolgozni, és onnan is mentek el nyugdíjba.
AZ EMBER LETT A GÁTLÓ TÉNYEZŐ
Egy figyelemre méltó másik trend a munkaerőpiacon, hogy bizonyos szakmákban, pontosabban bizonyos képesítéssel már jóformán egyáltalán nem lehet állást találni. Ennek egyik fő oka, hogy a hazai képzési rendszer egyszerűen nem tud lépést tartani a munkaerőpiac gyorsan változó reális igényeivel. Sok esetben nem a tantervvel, a szervezéssel vannak gondok, hanem a pedagógusok sem tudnak mindig lépést tartani a korral. Természetesen nem lehet és nem is szabad általánosítani. Olyan példák is vannak, hogy nagy tapasztalattal rendelkező, de más korban szocializálódott klasszikus vágású pedagógusok folyamatosan képezni tudják magukat, és lépést tudnak tartani a korral. Sajnos olyan példák is vannak, hogy nem, a pedagógus már a pályakezdést követően nem tud lépést tartani, mert úgy gondolja, a diploma megszerzésével elért egy szintet és nem kell már tanulnia. Pedig régen is tudták, hogy ez nem így van, hiszen a „jó pap is holtig tanul” mondás nem az újabb korban keletkezett.
A technikai-technológiai fejlődés által generált új ipari forradalom napjainkban is zajlik. A folyamat elképesztőnek tűnő gyorsasága pedig valószínűleg lényegében jócskán elmarad attól, amit eredetileg magában hordoz. A gátló tényező pedig ma már maga az ember, aki egyben a technológia megalkotója és a legfőbb haszonélvezője kellene hogy legyen.
FELÍVELŐ ÁGON
A munkavállalóknak és a munkaadóknak is figyelembe kell venniük az új trendeket, mert mindkét kategória esetében sorsdöntő lesz, hogy mennyire tudnak alkalmazkodni a folyamatosan változó körülményekhez. Közben pedig természetesen lesznek kirívó ellenpéldák, melyek, ahogyan mondani szokás, csak a szabályt erősítik. A trendeket azonban ez nem fogja megváltoztatni. Szokás mondani, hogy mennyire le vagyunk maradva, és a felzárkózásunk sem olyan ütemben zajlik, ahogyan szeretnénk vagy ahogyan esetenként propagálják. Ma már ebben a folyamatban a legnagyobb gátló tényező maga az ember. Egyszerűen nincs elegendő szakember, megfelelően képzett és kreatív tehetséggel is megáldott munkavállaló. Mindez elindított egy pozitívnak tekinthető jelenséget: a jól képzett, hatékonyan dolgozni képes munkaerő bére az átlagnál gyorsabban nő. Ez egy normális piaci folyamat, mely a valódi piaci mechanizmusokon keresztül is hozzá tud járulni ahhoz, hogy a munkaerőpiac is gyorsabban alkalmazkodhasson. A munkáltatók már most megtapasztalhatják, hogy milyen nehézségei és költségvonzatai vannak a megfelelő alkalmazottak megkeresésének és megtalálásának, ezért a beállt kádereiket magasabb bérekkel és egyéb kedvezményekkel igyekeznek majd megtartani. Ezt még fokozza, hogy az aktívan állást keresők száma folyamatosan csökken. Ehhez ugyan most kevésbé járulnak hozzá az új munkahelyek, inkább a demográfiai jelenségek és az elvándorlás okozza. A folyamat viszont megkezdődött, és valószínűleg nem is fog a visszájára fordulni egészen addig, amíg a bérek el nem érnek egy olyan szintet, hogy a kis hozzáadott értéket termelő iparágak elkezdenek kivonulni, a külföldön munkát vállalók pedig tömegesen visszatérni.
