Ismét egy komolyabb társadalmi vita van kibontakozóban arról, hogy kellenek-e országunknak a külföldi befektetések, érdemes-e hatalmas kedvezményekkel idecsábítani a külföldi befektetőket. Sajnos az a helyzet, mint más, az ország jövőbeni sorsát alapvetően meghatározó kérdésben, hogy ha eleve nem jól tesszük fel a kérdést, akkor nem sok értelme a tévesen felvetett dilemmák megválaszolásának. A rövid válasz ugyanis egyértelmű: kellenek. Ha hosszabban kell a kérdésre válaszolni, azt mondhatjuk: kellenek, de nem mindenáron.
Országunk különböző okokból jelentősen lemaradt a gazdasági versenyképesség szempontjából, és ezt a hatalmas hátrányt jó lenne bár kismértékben csökkenteni, ha már semmi esélyünk arra, hogy gyorsan behozzuk. Ha általánosítani akarunk, egy tipikus külföldi cég hatékonyabb, több bért fizet, jobb munkafeltételeket kínál, többet exportál, több adót fizet, miközben magasabb technológiai színvonalat képvisel, mint egy átlagos hazai. Ezzel azonban egyáltalán nem merítettük ki azoknak az előnyöknek a felsorolását, amiket a külföldi befektetők jelenthetnek. A hazai beszállítókon keresztül ugyanis esetenként munkahelyek létrejöttét (vagy megőrzését) generálhatják, arról nem is beszélve, hogy mekkora előnyt jelenthetnek a nagy multinacionális cégek már meglévő piacai és a nemzetközi kapcsolatrendszer. Több külföldi befektető azért bírál bennünket, mert nem a hazai, hanem a külföldi beszállítókra alapoz. Ebben az esetben viszont azt kell tudni, hogy a (potenciális) hazai beszállítók sok esetben nem is léteznek, vagy minőségtelen termékeket, illetve szolgáltatásokat kínálnak. Általánosságban tekintve a dolgokra, semmi okunk kiutálni a külföldieket, a legtöbb esetben értelmes gazdasági indokot sem lehet felhozni ellenük. Egyben azonban le kell szögezni, hogy nem lehet általánosítani. Minden eset annyira egyedi, hogy általánosságban nem lehet és nem is szabad véleményt mondani.
MIÉRT ÉRDEMES NÁLUNK BEFEKTETNI?
Tisztában kell lenni azzal, hogy a külföldi befektetők nem a politikusaink szép szeméért, vagy „bölcsességük” iránti vonzalomból, nem is az ország polgárai iránt érzett szimpátiából, sem más hasonló okból jönnek ide vagy mennek más országokba. A helyszínből eredő előnyök, az olcsó munkaerő, a cég tevékenysége szempontjából kedvezőbb szabályozási környezet és az adott országban nyújtott kedvezmények, támogatások alapján döntenek. Általában alapos vizsgálat és hosszas mérlegelés előzi meg a döntéseiket. Főleg olyan esetekben, amikor az adott befektetőnek még nincs abban az országban üzeme, nincsenek tapasztalatai arról, hogy valójában hogyan is működnek a dolgok a gyakorlatban. Tagadhatatlan, hogy a gazdasági teljesítmény növeléséhez kellenek a folyamatosan fejlesztő, munkahelyeket teremtő nemzetközi befektetők. A külföldi befektetők között azonban ég és föld különbség lehet, és van is. Legtöbbünk személyes ismerősei között is vannak olyanok, akik elégedettek a munkahelyükkel a külföldi érdekeltségű cégekben. Sajnos a hírösszefoglalók olyan esetekről is szólnak, amikor az elkeseredett és reményüket vesztett dolgozók éhségsztrájkkal harcolnak elmaradt béreik kifizetéséért. Ezek azonban a szélsőségek. Ahogyan mondani szokás, az igazság és a valóság valahol félúton van, illetve, ahogyan említettük, nem lehet általánosítani. Vannak olyan vélemények – és bizonyos esetek vizsgálatakor valóban úgy is tűnik –, hogy egyfajta új feudalizmus felé halad az ország. Ezen vélemények szerint országunk nem csupán az olcsó munkaerő országa, hanem hosszú távon az olcsó munkaerő egyfajta „rezervátumává” változtatják.
MÁSOK IS ÍGY CSINÁLJÁK?
A környező országok egyébként szintén különféle kedvezményekkel próbálják a befektetőket odavonzani, ezért egyfajta régión belüli versengés alakult már ki évekkel ezelőtt. Ez odáig fajult, hogy egy-egy gyártósor idetelepítése esetén a multik akkora támogatást zsebelhetnek be, ami akár egy évtizedig elegendő a foglalkoztatottak bruttó béreire. De olyan kedvezmények is vannak, hogy bizonyos cégeknek nem is kell adót és járulékokat fizetniük a dolgozók után. Megteszi helyettük az állam. Ilyenkor mindig az a lényeg, hogy összességében az „ügylet” mennyit hoz a konyhára, és az idő múlásával és a feltételek megváltozásával mindez hogyan hat ki az ország gazdaságára. Nem biztos, hogy minden esetben és mindenáron itt kell marasztalni egy-egy befektetőt, és az sem biztos, hogy jó döntés, hogy az állam és a befektető között kötött szerződést esetenként titkosítják. Mindez számos dilemmát vet fel. Esetenként nemzetbiztonságinak tekinthető kockázatai is vannak egy-egy döntésnek. Még a legjobb szándék mellett is lehet tévedni, arról nem is beszélve, hogy a zavaros és titkos ügyletek mindig felvetik a korrupció gyanúját is. Világos szabályozásra és átláthatóságra lenne szükség, mert hosszú távon ez szolgálhatná az ország polgárainak és egyben a befektetőknek is az érdekeit.
