Az Európai Unió (EU) tagországainak vezetői júniusban hat hónappal meghosszabbították az Oroszország ellen hozott gazdasági szankciókat. Arra hivatkoztak, Moszkva nem tett eleget az ukrajnai konfliktus rendezésére vonatkozó megállapodás feltételeinek, ezért kell a büntetőintézkedéseket meghosszabbítani. De vajon kit büntetnek ezzel, és milyen hosszú távú trendeket sikerült beindítani a szankciók bevezetésével? A valóság mostanra kezd szépen kirajzolódni. A szankciókat megelőzően az EU-tagállamok mezőgazdasága és élelmiszeripara jelentős haszonnal értékesítette az orosz piacon a jellemzően magas feldolgozottságú termékeit. Az embargó által okozott gazdasági károkkal és hatásokkal sokan kimerítően foglalkoztak már az elmúlt években, főleg arról cikkeztek, hogy az oroszok milyen nehézségekkel kénytelenek szembenézni. Közben kicsit mintha elsikkadt volna a potenciális közép- és hosszú távú következmények elemzése, amik viszont éppen a szankciót bumeránghatását igazolják.
Az elmúlt három év embargója az Eurázsiai Gazdasági Unióhoz tartozó országok – Oroszország mellett Fehéroroszország, Kazahsztán, Örményország és Kirgizisztán – mezőgazdaságának igazi aranykorát indította el. A szankciók logikus következménye ugyanis, hogy a kieső termékeket helyi forrásokból kezdték beszerezni. Oroszország, Kazahsztán és főleg Fehéroroszország mezőgazdasági adottságai, szektoronként eltérő mértékben ugyan, kiválóak. Az említett országok mezőgazdaságai ugyanis a rendszerváltás és a függetlenné válás nagy vesztesei voltak Az embargó ellenben kiváló lehetőséget nyújtott az orosz mezőgazdaság fejlesztésére, immár kényszerből előállt protekcionista alapon, a hatékonyabban termelő versenytársak ideiglenes kiiktatásával. Oroszország nagymértékben növelte a mezőgazdasági támogatásokat, kedvezményes hiteleket nyújtott, programot dolgozott ki az import hazai termékekkel való kiváltására.
ROSSZ LÉPÉS
Az Európai Unió akkor is a gazdasági befolyását próbálta latba vetni, amikor három évvel ezelőtt szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben a Krím félsziget Ukrajnától történő elcsatolása miatt. Sokan azzal számoltak akkor, hogy az oroszok ezt annyira megsínylik, hogy akár Putyin hatalma is ingataggá válik, üres polcok, ellátási gondok jelentkeznek. Pedig – ahogyan a sakkozók logikája diktálja –, ha még egy lépést előre gondoltak volna, előre tudhatták volna, hogy az ilyen lépések mindig azzal a kockázattal járnak, hogy bumerángszerűen visszaütnek, vagy legalábbis azok is megsínylik, akik bevezették. A szankciók bevezetése után egyfajta válaszlépésként Moszkva is embargót vetett ki az EU-ban megtermelt mezőgazdasági termékekre. Ez ugyanolyan hatást fejtett ki a saját mezőgazdaságára, mintha a szabad kereskedelmet tagadó vámokkal vagy más jellegű korlátozásokkal védte volna a hazai termelőit. Az import tilalmával fellendült az orosz termelők kereslete. Mindeközben a rubel gyengülése is segítette az orosz mezőgazdasági termékek exportját. Putyinék és a vele szövetséges országok mezőgazdaságának az aranykora vette kezdetét.
BUMERÁNGHATÁS
A bevezetéskor csapásnak szánt és annak is tetsző embargó eredménye egy fejlettebb és gyors tempóban izmosodó orosz mezőgazdaság lett. Az ágazat nemcsak képessé vált a hazai lakosság teljes ellátására, de egyben jövedelmet juttat a vidéken élőknek, szédületes tempóban fejleszti a hozzáadott értéket jelentő élelmiszeripart. Ami pedig az embargót bevezető nyugatiaknak még nagyobb gondot jelenthet: versenytársként jelennek meg harmadik országok piacain. Oroszország 2016-ban 34 millió tonnás kivitelével a világ legnagyobb búzaexportőrévé vált, miközben ezt megelőzően importálni kellett a kenyérnekvalót is. Ez a mennyiség pedig már egyben a világpiaci árak befolyásolásának képességét is jelenti. Nem csupán búzából vizsgáztak azonban az oroszok jelesre: immár a világ legnagyobb cukorrépa-termelője is Oroszország. A korábbi sertés- és baromfihús importját három év alatt sikerült teljes egészében hazai termeléssel helyettesíteni, az üvegházi és fóliás zöldségtermesztés pedig évente 30 százalékkal növekedett. Akár úgy is tekinthetünk erre, hogy az EU az oroszokkal ugyanúgy járt, mint Napóleon, majd pedig Hitler is: jócskán elszámolták magukat, mert a sakkjátszmában csak egy lépést terveztek előre, a következő lépésben pedig az ellenfél tudta megerősíteni pozícióit. A nyugati szankciók nem várt bumeránghatásaként nemcsak az orosz, de a fehérorosz és a kazah élelmiszer-gazdaság is megerősödött, ezek az országok ugyanis az Eurázsiai Unió tagországai és hozzáférésük van a hatalmas felvevőképességű orosz piachoz. Egészen hosszú távú hatásai is lehetnek a jövőben ennek, és lesznek is minden bizonnyal. A kölcsönös szankciók megszüntetése után – ami várhatóan egyszer majd bekövetkezik – az oroszok jelentős konkurenciát jelentenek majd az EU országai számára Ázsiában, a Közel-Keleten és az észak-afrikai országokban. Sőt! Az esetleges kibékülés után még a saját belső piacaikon is meg kell majd küzdeniük az eurázsiai konkurenciával.
