A tévénézés közben is vannak pillanatok, amikor az embernek elege lesz abból, hogy a varázsdobozban a tutit megmondó emberek teljesen kiskorúsítsák őt, s beetessék a legújabb agyszüleményeikkel, amelyeket természetesen nem ők találtak ki, hanem „odafentről” szóltak le, hogy most ezekkel próbálják jóllakatni a számukra egyébként teljesen érdektelen pórnépet, csak hát közelednek a választások, és ilyenkor ingyen cirkuszt kell biztosítani, ha már a kenyérre valót beépítették egy stadion alapkövébe, vagy pedig beaszfaltozták egy soha nem kiépülő autópálya útburkolatába. Nem, véletlenül sem azokkal a szerencsétlen hírolvasókkal van bajom, akik próbálják elhitetni velünk, hogy amennyiben nem változik semmi sem, az mennyire is jó lesz nekünk. Hozzám hasonlóan ők is csak egy porszemek a gépezetben, akik egyik napról a másikra tengődnek a fizetésükből. Személy szerint inkább azokra a programigazgatókra vagyok kiakadva, akik mesteri nyelvtechnikával megáldva döntik el, hogy mi kerülhet bele egy televíziós műsorba, kiszolgálva a tévénézőt az aktuális politika kényének-kedvének. A szerbiai hírműsorok többségének az uniformizáltsága a legszebb példa erre, amelynek még egy olyan egykoron etalonnak számító televíziós csatorna is behódolt, mint a B92 Televízió, de valljuk be őszintén Magyarországon sem sokkal jobb a helyzet.
Személy szerint ezért is váltottam, és belekukkantottam a kábeltévé-szolgáltatóm által nemrég a kínálatába felvett Al Jazeera Balkans hírcsatorna műsorába, s be kell hogy valljam őszintén, függővé váltam. Mielőtt még bárki azt gondolná, hogy átmentem volna burnuszos, potenciálisan öngyilkos terroristába, szó sincs erről. Az arab érdekeltségű hírcsatorna nem erről szól. Már maga az elnevezés is találó. Az Al Jazeera arabul szigetet jelent, s lényegében egy sziget is próbál lenni a különböző érdekcsoportok által diktált egyszólamúságban, mindezt a profi hírcsatornák nyelvezetével és eszközeivel élve, ahogyan a hálózat megfogalmazta a küldetését: az el nem mondott történetek közvetítése, a vita támogatása és a kialakított felfogás árnyalása.
A csatorna műsorában hírműsorok, elemzések, élő viták, valamint aktualitásokkal, üzleti ügyekkel, tudományokkal és sporttal foglalkozó programok találhatóak, nem beszélve a dokumentumfilmekről, amelyeknek fókuszában az általa fedett térségben, jelen esetben a Balkán-félszigeten és Közép-Európában élő emberek állnak, s természetesen számos, művészetekkel kapcsolatos műsort is sugároznak, de közben tiszteletben tartják a nézőpontok pluralitását, a kulturális és vallási sokszínűségét, és elkerülik az emberi viszonyokat is megmételyező propagandát.
Már csak azért is szimpatikus az egész, mert kicsit asszociál az egykoron Gerendai Károly és Müller Péter – Sziámi által megálmodott Diákszigetre, amely ugyan nemzetközi fesztivállá nőtte ki magát, de továbbra is egyfajta multietnikus kohóként ugyan, de egyesíti mindazt, ami a legszebb és legértékesebb Magyarországban, még ha az egyesek szerint nem is annyira menő manapság. Miután az óbudai Hajógyári-szigeten évről évre megrendezésre kerülő fesztiválból talán kiöregedtem, most ismét szigetlakóként tengetem tévénézős napjaimat. A szigeten bóklászva pedig ritka és értékes gyöngyszemre bukkanhat az ember.
