Amikor 1999-ben a holland Veronica TV elkezdte sugározni az első valóságshow-t, legtöbben rövid életet jósoltak az új televíziózási stílusnak, s őszintén szólva mai napig sem értem, hogy miért is népszerűek ezek a tévéműsorok, s miért váltak a kortárs tévézés egyik legjellemzőbb műfajává.
Véleményem szerint feltűnésre vágyó, pávatollal a fenekükben illegő és billegő emberekkel a hétköznapi életben is sajnos elég gyakran találkozunk, nem kell ezért bekapcsolni a tévénket, és bámulni egy tucatnyi fiatal, vagy éppen idősebb személy idétlenkedését a képernyőnkön, azt pedig teljesen nonszensznek tartom, hogy egyszer is emelt díjas SMS-t küldjek csak azért, hogy bármelyik reality-celeb egy napnál is többet bennmaradjon és henyéljen a bekamerázott lakosztályban, amelynek hétköznapjainak, valljuk be őszintén, az utóbbi időben mind kevesebb köze van a valósághoz, s mind szembetűnőbb a műsor megrendezettsége, hogy minél nagyobb legyen egy-egy, a villába történő „bekukkantás” nézettsége, mind több SMS-t küldjenek a szerencsétlen konzumidióták, s persze mind több pénzt zsebeljen be a csatorna a reklámbevételekből és a rafinált termékelhelyezésből.
Azonban a legszomorúbb az egészben az, hogy az utóbbi időben még az olyan, egykoron kizárólag ismeretterjesztő kisfilmeket, dokukat sugárzó kábelcsatornák is rákaptak a televíziós műfajra, mint példának okán a National Geographic, a Discovery, vagy pedig az ezidáig reality-re végképp immúnis, egzotikus távoli tájakra, számunkra minden bizonnyal elérhetetlen, egzotikus országokba elkalauzoló Travel Channel, vagy a történelmet népszerűsítő History Channel. Azzal a különbséggel, hogy ezek a csatornák nem egy villába összezárt, különböző habitusú fiatalokkal kezdtek el manipulálni, hanem különböző, cseppet sem szokványos mesterségeket űző társaságok, túlélő mesterek ügyes-bajos gondjait, kalandjait vetítik elénk, váltig állítván, hogy ez bizony a kőkemény élet, amelybe most az ördögi dobozunkon keresztül mi is belepillanthatunk. A kezdetben még okésnak is tűnt az egész. Így megismerkedhettünk egy tucatnyi alaszkai rákhalásszal (Halálos fogás), szebbnél-szebb motorkerékpárokat gyártó amcsikkal (Orange County Choppers), egykoron angol különleges alakulatban harcoló túlélőművésszel ( A vadon törvényei), illetve illegális szeszfőzők cseppet sem könnyű életével( Moonshiners). Ezeket a műsorokat még élvezni is lehetett, s persze ezeken kívül levetítettek „mezei” dokukat is. Most viszont, miután szinte az értelemnek az utolsó szikráját is kioltották egyes ismeretterjesztő-csatornákon, olyan műsorokkal árasztották el a jobb sorsra érdemes nézőt, amelyben egy csapat vörösnyakú (redneck – eredetileg bigott tahó parasztot jelentett az Egyesült Államokban, de azóta bonyolódott egy árnyalattal a jelentése: ma már hozzáértik az elfogult, szűk látókörű és kicsinyes jelzőket is – a szerző megjegyzése) egymást túlharsogva licitál az utasok által elvesztett kofferekre, elhagyatott raktárhelyiségekre, konténerekre, nem egyszer fizikailag is konfrontálódva egymással. Mindebbe belepillantva pedig az átlagos tévénézőnek akaratlanul kétségei támadnak az emberi faj értelmességében, s kamillás vattával kezdi el borogatni az agyát...
