Krusovszky Dénes József Attila-díjas költő első prózakötetét veheti kézbe az olvasó. Kézbe vettem, elolvastam, végül vegyes érzésekkel tettem le a könyvet. Bevallom, a szerző költői munkásságát nem ismerem behatóan – értsd: itt-ott találkoztam már a verseivel, de egyet sem tudnék felidézni (mea culpa?) –, ám úgy tűnik, mintha a novelláiban szándékosan mellőzné a lírai szárnyalást. „Novellái intellektuálisak, higgadtak, érzékenyek” – így a fülszöveg. Ebből számomra a „higgadtak” a legszembetűnőbb. A nyelvezete pedig sokszor az általános iskolai (átlagos) fogalmazások színvonalát idézi (itt meg kell jegyeznem, ez is valószínűleg szándékos, mivel elsősorban a gyermek- és kamaszkorban játszódó történetek esetében jellemző). Ugyanez a fülszöveg a következőt is a kötet erényének tünteti fel: „Nem a kényelmes utat választja. Nem fűzi fel a történeteit egyetlen szálra. Minden egyes írásában új világokat fedez fel, a járt utat járatlanra cserélve.” Magam meg éppenséggel szeretem – sőt, szinte elvárom – az „egy szálra való felfűzést” egy jó novelláskötetnél. (De gustibus...)
Ami a történeteket illeti, itt aztán tényleg van minden: kissrácok körül széthulló család alkoholista apával, a munkahelyén „vigaszt kereső” anyával; néhány napos macskakölyköktől megszabadulni próbáló kamasz; fővárosi tüntetős-rohamrendőrös kalamajkába belekeveredő fiatalemberek; titkos abortuszra igyekvő tinédzserpár; csehországi vendégdiákok alkoholos és szexuális kalandjai; egy képzőművészeti csoport tagjainak boldogulása; New York-i alternatív tárlatmegnyitó; egy homoszexuális férfipár erőszakba torkolló estéje; egy monarchiabeli mesterember fő műve körüli bonyodalmak. Ezek a történetek – a teljesség igényével. Ha valami összekötő szálat mégis szeretnénk találni, akkor az az, hogy a főhősök mind fiúk és férfiak – amire a cím is utal, amely egyúttal az egyik novella címe is –, a nők, bár sokszor jelentős hatással bírnak az események végkifejletére, mégis inkább mellékszereplők vagy „kulisszák”. Bár nem ismerem a szerző életrajzát – ami nem is túl hosszú még, hiszen 1982-ben született –, gyanítom, hogy önéletrajzi elemek is belekerülhettek a kötetbe. Mindenesetre hol egyes szám első, hol harmadik személyben szólal meg, és ami még érdekes, hogy bár a főhősök leginkább teljesen különböznek egymástól, életkorban fokozatosan előrehaladnak: az első sztori hőse még csak kisiskolás, a záró novella főszereplője pedig már meglett mesterember. Izgalmas ötlet, ezt például a kötet javára írom.
És egyáltalán: nem esett nehezemre ezt a könyvet végigolvasni, mert például pihentetett – ami nem utolsó szempont. Pihentető konzumnovellák; eszembe jutott közben, hogy ezt talán a cikkem címének is adhatnám. Olvasmányosak – és nem igazán ébresztenek gondolatokat, nem is kíván különösebb erőfeszítést a megértésük... Talán ettől pihentetőek. Picit még langyosak, többnyire nem vezetnek sehová. Kiragadnak néhány napot vagy órát valakik életéből, és hogy előtte vagy utána mi történik, az már nem érdekes. Egészen jók a csattanók is, ez is dicséretes. Mintha Spiró lenne Krusovszky mintája, csak valahogy ez hiányzik még belőle: csettintek a hüvelyk- és a középső ujjammal. A kiadó azt írja a fülszövegben, hogy bár első prózakötetről van szó, mindez nem szárnypróbálgatás, a szerző máris kész prózaíróként lép elénk. Nos, ez az, amivel nem értek egyet.
Viszont mindenképp ígéretes, amit olvasunk. Bizonyos részleteknél ez már közben is eszembe jutott, de egyértelművé csak a záró elbeszélés elolvasása után vált. Mert az szinte már mesteri alkotás. Érdekes módon épp egy mesteremberről szól. A Monarchia idején játszódik, és egy főnemes különleges végakaratának megvalósítása körül bonyolódik. Szinte Borges világát juttatja eszembe, egészen lenyűgözött. Mintha a történelmi távlat lángra lobbantotta volna a szerző máskor leginkább szunnyadó fantáziáját. Ezért emlegettem az elején vegyes érzelmeket, ez a befejezés mindenképpen bizalommal töltött el a folytatást illetően. Semmiképpen sem mondanám, hogy kész prózaíróként lépett elénk Krusovszky Dénes, de mindenesetre ígéretesként. Nincs ebben semmi szégyen, nyugodtan le szabad írni ilyet még akkor is, ha József Attila-díjas költőről van szó. (Persze a kiadónak az volt a dolga, hogy a fülszöveggel is eladhatóbbá tegye a könyvet. Jobb lett volna, ha inkább a lektori munkát ellenőrizte volna figyelmesebben, mert bizony elég bosszantó hibák maradtak a szövegben szép számmal...)
