Az articsóka az ókorban drága ínyencségnek számított, ma a mediterrán konyha jóvoltából igen elterjedt, az olasz életérzésnek, az élet igazi élvezetének a szimbóluma. Burány Nándor főhőse ezt a növényt szeretné kertjében meghonosítani, és a hiábavaló próbálkozások mintha az élete során átélt, megtapasztalt kudarcokat is jelképeznék.
Az elbeszélő egy hetvenéves férfi, akinek monológfüzérjéből megismerjük az egész életét. A regényben fel-felvillannak a folyóparti kisvárosban töltött gyermekkor képei, annak a lelkesedéssel, munkakedvvel teli ifjú agrármérnöknek az alakja, aki a nagyvárosi élet minden kényelmére, talmi csillogására vágyó felesége unszolására otthagyja falusi állását és a család a tartományi székvárosba költözik. Szembesülnie kell felesége hűtlenségével, majd azzal, hogy a válás után Jutka oldalán megtalált boldogságot az asszony rákbetegsége, halála zúzza szét. A Nádja iránt érzett fiatalkori lángolás a több évtizeddel később, idősödő korukban kötött házasságban „materializálódik”, ám gyorsan megkopik, az együttélés tele van buktatókkal, csalódással. Ez a főhős monológfolyamának a jelenideje. A regényben a mostani történések, érzések leírása és a múltbeli események felidézése úgy illeszkednek egymásba, ahogyan az articsóka húsos levelei simulnak egymáshoz.
A múlt visszaidézése nem áll meg a főhős gyermekkoránál: szerepet kapnak a nagyapjának gyermekkori emlékképei is, az 1848-as szabadságharcig, mert addig nyúlik vissza a narrátor családi legendáriuma, de 1944 véres ősze is felbukkan a történetfolyamban.
A huszadik századi bácskai földművelő, szőlészkedő szorgos kisvárosi család értelmiségivé vált gyermekének életén keresztül bepillantást nyerünk abba, hogy a politika hogyan befolyásolja az egyének életét, vele együtt éljük át újra a kilencvenes éveket: a fellángoló nacionalizmust, a háborút, a kiszolgáltatottságot, azt, hogy a fiatalok a nyomor, kilátástalanság, behívóparancsok elől Budapestre, Németországba vagy a nagyvilág más pontjára menekülnek.
A több nemzet együttélése végigvonul a regényen, egészen a vegyes házasság felvállalásáig, azokig a kihívásokig, amelyekkel ez jár. A regényben festett korrajzhoz a mezőgazdaság helyzetének, a gazdasági leépülés jeleinek fel-felbukkanása is hozzátartozik.
A szerémségi kert a főhős számára egy kis sziget. Állandóan újabbnál újabb növényekkel gazdagítja ezt a kis birtokot, ami elégedettséggel, büszkeséggel tölti el. Életének e helyszínén a legnagyobb kudarca, hogy hiába próbálkozik az articsóka meghonosításával. Ám, mint a főhős életgyónásszerű monológfolyamából kiderül, a kert szimbolizálja életében az állandó újrakezdést, segíti át a veszteségek, sorscsapások okozta lelki válságon. A vajdasági élethelyzetek nem kímélték, nem simogatták az itt élők lelkét. Szükségünk van a menedékre, még akkor is, ha az articsóka nem terem meg életünk kertjében.
Fontos regény Burány Nándor Articsókája. Sokkal több, mint egy bácskai magyar ember, egy első generációs értelmiségi férfi életének ábrázolása. Az író egy vajdasági magyar ember jelenének leírásával és visszaemlékezései által több nemzedék életének, több itt élt, itt élő generáció sorsának lenyomatát adja.
A regényért Burány Nándor 2012-ben Híd-díjban részesült.
