Csaknem húsz percen át tartó vastapssal búcsúztak kollégái és tisztelői néhány nappal ezelőtt, a Mephisto című, általa rendezett előadás után a Nemzeti Színház leköszönő igazgatójától, Alföldi Róberttől, aki öt éven át irányította az intézmény munkáját. Alföldi utolsó nemzeti színházbeli rendezését, a hatalom és a művész viszonyát vizsgáló Mephistót a májusi bemutatót követően összesen tíz alkalommal játszották, a búcsúelőadás pedig az új Nemzeti Színház történetének ötezredik előadása volt. A telt házas előadás végén a nézők egy-egy Köszönjük! feliratú transzparenst tartottak a fejük fölé, miközben a karzaton egy trombitás Nini Rosso Il Silenzióját játszotta.
Bár a Mephisto című előadás 1920-as években játszódó története egyebek mellett azokra a kérdésekre is keresi a választ, hogy hol csúszik el a hatalom és az egyén viszonya, hol az a határ, ahol már nemet kellene mondani, ahol már az egyéni ambíció és az erkölcsi kérdések viaskodnak egymással, Alföldi szerint – bármennyire is szeretnének sokan párhuzamokat vonni – az előadásnak semmi konkrét köze sincs a színházból való távozásához, hiszen az idei évre vonatkozó repertoárt jóval a megbízatásának lejárta előtt állították össze. A korábbi bejelentés értelmében a Nemzeti Színház a következő évadban nem fogja repertoárján tartani az ott bemutatott és tíz előadást megélt Mephistót, a legfrissebb hírek szerint azonban a nézőknek nem kell végleg elbúcsúzniuk a darabtól, hiszen – ha minden a tervek szerint alakul – ősztől egy másik neves, igaz, más irányvonalat képviselő budapesti színház, a Vígszínház repertoárjára kerül majd át.
A kritikusok szerint Alföldi Róbertnak rendezőként nem a Mephisto a legkiemelkedőbb alkotása, hiszen az elmúlt évek, sőt, évtizedek során rengeteg nagyszerű előadás fűződött a nevéhez, nemcsak a Nemzeti Színházban, hanem más magyarországi és külföldi színházakban is, alkotásait rendre elismerte mind a szakma, mind a közönség is, ám utolsó nemzeti színházbeli rendezéseként mindenképpen meghatározó jelentőségű produkció.
A nemzetközi szakmai sikerekig – ahogyan általában a nagy művészek esetében lenni szokott – Alföldi életében is hosszú út vezetett. Az 1967. november 22-én Kalocsán született fiú zenei általános iskolába járt, ahol hegedülni és zongorázni is tanult, ugyanakkor a családi történetek szerint már egészen kiskorában elhatározta, hogy színész lesz, éppen ezért úgy döntött, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatán folytatja a tanulmányait. A gimnázium elvégzése után elsőre felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakára, tanulmányait az egyéves sorkatonai szolgálat letöltése után, 1987-ben kezdte meg.
Horvai István és Kapás Dezső elismert színészpedagógusok osztályába került. A veszprémi Petőfi Színházban 1991-ben még főiskolásként játszotta el Raszkolnyikovot (Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés), amivel azonnal felhívta magára a figyelmet, olyannyira, hogy egy évvel később már a Vígszínház szerződtette. A nagy szerepek ott sem kerülték el, hiszen az internetes lexikonok adatai szerint a nézők láthatták például Rómeó (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Ivan Karamazov (Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek), Artúr (Mrożek: Tangó), Oscar Wilde (Kaufman: A nagy szemérmetlenség) és a világirodalom sok más hősének szerepében is.
A színészi sikereken kívül azonban az önkifejezés más formáira is vágyott, éppen ezért 1995-ben előállt első (nagy vihart kavaró) rendezésével, amelynek során a Trisztán és Izoldát állította színpadra, amelyet később újabb rendezések sora is követett.
A kereskedelmi televíziók indulásakor új lehetőségek nyíltak meg számára, aminek köszönhetően éveken át volt az RTL Klub magazinjainak közkedvelt műsorvezetője, ami azok körében is meghozta számára az országos népszerűséget, akik színházi munkáit kevésbé ismerték. Kisebb-nagyobb megszakításokkal azóta is folyamatosan látható különféle televíziós csatornák műsoraiban: volt önálló műsora, szerepelt kabarékban, beszélgetéseket készített a legnagyobb magyarországi színészekkel, részese volt a Társulat című produkciónak, sőt, hosszú időn keresztül oszlopos tagja volt a Heti Hetes című műsornak is.
A feljegyzések szerint a 2000-es év volt az az esztendő, amely újabb fordulópontot jelentett az életében, aminek következtében úgy döntött, szabadúszó művészként folytatja pályafutását. Ez az időszak egészen 2006-ig tartott az életében, 2006 márciusától ugyanis két éven át a budapesti Bárka Színház igazgatója volt, ahonnan a Nemzeti Színházba vitt az útja, amelynek 2008 júliusától 2013 júniusáig, megbízatási szerződése lejártáig vezetett.
Eleinte nem volt könnyű dolga, hiszen fiatalon, viszonylag csekély intézményvezetői tapasztalattal került egy olyan intézmény élére, amilyennek az irányítása csak nagyon keveseknek adatik meg. Mindennek ellenére volt hitele a kollégái előtt, pontosabban azok egy része előtt, ami viszonylag rövid idő alatt a többiekben is bizalmat ébresztett iránta. „A hangadó, meghatározó emberek előtt volt hitelem, a többiek pedig nekik hittek. Törőcsik Mari, Garas Dezső, Bodrogi Gyula, László Zsolt, Udvaros Dorottya, Stohl András és még többen jól ismertek, hiszen dolgoztunk együtt nemegyszer. Ők adták akkor az én hitelemet, rájuk épült a többiek bizalma” – emlékezett vissza egy vele készült interjúban.
Aztán a kezdeti nehézségek mind hangosabb sikerekké értek. Bár személyisége és munkáinak sajátos volta gyakran megosztotta és valószínűleg gyakran meg is fogja osztani a közvéleményt, intézményvezetői tevékenységének eredményességét a legnagyobb kritikusai sem vitatják, hiszen a Nemzeti Színház előadásainak töretlen népszerűsége és a folyamatosan növekvő látogatottságra vonatkozó kimutatások sora önmagáért beszél. „Tudom, és mindannyian tudjuk, hogy mi jól dolgoztunk. (…) Mi a hazánkért dolgoztunk. Azt gondolom, hogy mi nagyobbá tettük a nemzetünket ezzel az öt évvel” – mondta az ominózus búcsúelőadást követően. Az elvégzett munka minőségét illetően azért nincsenek kétségei, mert – ahogyan egy vele készült interjúban fogalmazott – művészi hitvallásának alapja is az, hogy mindennél – a hírnévnél, az elismerésnél és a sikernél is – fontosabb számára az, hogy jó előadás és jó színház szülessen.
A jó előadás és a jó színház születése márpedig nemcsak a művészeknek, hanem nekünk, nézőknek is öröm. Ahogyan várhatóan öröm lesz majd Alföldi Róbert következő rendezése, az István, a király című rockopera is, az előadást augusztus 17-én, 18-án és 20-án, a Szegedi Szabadtéri Játékok záróeseményeként láthatjuk majd a szegedi Dóm téren, ugyanis a mű idén ünnepli bemutatásának harmincéves jubileumát, aminek apropóján a szerzők éppen Alföldi Róbertet kérték fel arra, hogy állítsa színpadra a darabot, ráadásul mindezt ne a megszokott, archaizáló formában, hanem igazi kortárs produkcióként, aktuális tartalmakkal feltöltve, éppen ezért rendkívül nagy várakozás előzi meg a bemutatását.
Alföldi Róbert a Nemzeti Színház éléről való távozása kapcsán vele készült interjúban arra a kérdésre, mit sajnál a legjobban, azt válaszolta, azt, ami nem készült el, és már nem is fog. Gondolatát továbbgörgetve, mi, nézők pedig örüljünk annak, ami elkészült, és annak is, ami el fog készülni – bárhol és bármikor.
