Kőkemény költségvetési megszorításokkal próbálták kezelni az érintett (elsősorban nyugati) kormányok a 2008-as válságot. Idővel a jegybankok is bekapcsolódtak a műveletbe, hatalmas összegeket áramoltatva a gazdaságba, amelynek felélénkítése érdekében csaknem nullára csökkentették az alapkamatot is.
A próbálkozás azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A világgazdaság mély recesszióját és összeomlását ugyan sikerült elkerülni, de a végeredmény jócskán a várakozások mögött maradt.
A Nemzetközi Valutaalap már 2013-ban tanulmányt tett közzé, amelyben elismerte: a megszorítások politikája elhibázott, nem hatékony.
Meddig lehet még megszorítani? (Fotó: Beta)
A szigorú vagy a túlzott spórolás ugyanis sok esetben visszafogta a növekedést, és ez csak tetézte a problémát, hiszen jobban ártott a gazdaságnak, mint amennyit használt. Ez pedig akadályozta a válság leküzdését, s ellenszenvet váltott ki az emberekből.
Közben új veszélyekkel és kihívásokkal találták szembe magukat az államok. Például azzal, hogy az új valóságban (világrendben) a recessziók súlyosabbak és hosszabbak, a kilábalások pedig nehézkesebbek.
Ezek leküzdéséhez alighanem teljesen új hozzáállásra és a gazdaságpolitikát érintő érdemi változtatásokra lesz szükség. A korábbi intézményrendszer gyökeres átalakítására, a gondolkodásmód megváltoztatására és a költségvetési politika erőteljesebb szerepvállalására.
Egyre több szakember állítja, hogy fel kellene adni a megszorítás politikáját, s helyette ismét jelentős beruházásokkal kellene fellendíteni a gazdaságot. Elsősorban az államnak.
A kormányoknak azt tanácsolják, hogy az infrastruktúrába, az oktatásba, valamint a kutatásba és fejlesztésbe fektessenek be minél nagyobb összegeket. A gazdasági sokkok hatékonyabb kezelése érdekében a monetáris politika átalakítását és a fiskális politikával való szorosabb összehangolását is szükségesnek tartják.
A jelenlegi helyzet – érvelnek a megszorítást elutasítók – egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy a kormányok olyan beruházásokba kezdjenek, amelyek előnyösek számukra (növelik népszerűségüket) és a lakosság számára is. Csupán munkahelyteremtő és termelékenységet növelő programokat kell megvalósítaniuk, ami a jelenlegi kamatkörnyezetben nem tűnik kockázatosnak.
Számítások szerint a költségvetésből finanszírozott beruházások a – krónikusan gyengén teljesítő – világgazdaság hosszú távú növekedését is érdemben segítenék.
Úgy tűnik, hogy az évekig tartó megszorítás után a világ különböző részein egy ideje már enyhül a költségvetési szigor, és előtérbe kerül a fiskális lazítás. A kanadai kormány infrastrukturális beruházást, Tokió és Szöul átfogó gazdaságélénkítő csomagot ígér, az Egyesült Államok elnökjelöltjei pedig az állami költekezés felgyorsításával kampányolnak.
A kormányok ezzel kezdenek visszatérni ahhoz az állapothoz, ami a válság beköszöntével jellemezte a gazdaságpolitikájukat. Mindazonáltal az áttörés még várat magára. A széleskörű és kiadós költekezés még nem kezdődött meg, inkább csak a gazdaságpolitikai szemléletváltás.
A megszorításokat támogatók még ellenállnak. Azzal védekeznek, hogy sok ország államadóssága már így is óriási, a kormányzati költekezés pedig tovább rontaná a helyzetet.
Szerintük a költségvetési szigor enyhítésével a hatalom gyakorlói valójában a csalódott választóknak akarnak kedveskedni, hogy ezáltal visszaszorítsák a – válság miatt megerősödött – rendszerellenes és populista pártokat.
