A kínai holdújév és azzal együtt a Fa Sárkány éve 2024. február 10-én vette kezdetét. A kínai állatöv szerint a Sárkány a legerősebb és legkedvezőbb állat. Erőt, bölcsességet, szerencsét és jólétet...
Ráfordítások
A Szerbiai Vasúti Infrastruktúra április közepén megkezdte a szépligeti (Gajdobra) vasútállomás felújítását, ezzel kezdetét vette tizenhat vasútállomás felújítása Szerbiában.
Az anyagi erőforrások kimerülése valós veszélyt jelent fajunk fennmaradása szempontjából. A téma azonban a háttérbe szorult, a sajtótermékekben nem erről cikkeznek elsősorban. A fogyasztói társadal...
Nem mondunk újat, ha azt állítjuk – klasszikust idézve –, hogy a nemzetközi helyzet tényleg bonyolódik. A világban zajló folyamatok mögött pedig most is ott sejlenek bizonyos vallási meggyőződésből...
Tavaly év végén, az évközi infláció még 7,6 százalékos volt. Januárban 6,4, majd februárban 5,6 százalékos volt a pénzromlás üteme éves szinten
A klasszikus értelemben vett nagy gazdasági növekedés korszaka, és a kapitalista berendezkedés nem választható el egymástól. Sok esetben ugyanakkor nem teljesen alaptalanok a tőkés társadalom hiány...