Körülbelül egy hónapja állandóan a főbb hírek között szerepel határon innen és túl egyaránt a „határhelyzet”, hiszen a vendégmunkások oda-vissza özönlő áradata miatt folyamatosan borzalmas állapotok uralkodnak a horgosi–röszkei határátkelőn.
Előbb a Magyarországról kiutazó, túlnyomórészt török vendégmunkások kényszerültek több órás várakozásra a határ túloldalán. Azután egy ideig két irányba folyt az áradat, hiszen akik korábban jöttek, azok már indultak vissza Németországba, Hollandiába, Dániába. Majd fokozatosan enyhült a Szerbiába befelé igyekvők rohama, és hatványozódott a kiutazók ostroma.
Kétórás várakozás a röszkei határátkelő kilépő oldalán, négy órára nőtt a várakozás a röszkei határátkelőn a török vendégmunkások miatt, már négy kilométernél is hosszabb kocsisor várakozik Szerbia felé kilépésre – csak néhány információt idézünk a júliusi hírek özönéből. Szóltak hírek nyolcórás várakozásról, 16 és 20 kilométeres kocsisorról is. Augusztus 10-én már azt olvashattuk-hallhattuk, hogy azon a hétvégén mintegy százhúszezer fő lépte át a magyar-szerb határt Röszkénél, a belépő sávon.
Tegyük hozzá: általában a hétvégeken keletkezett hatalmas torlódás. Szerencsétlen, távolba szakadt gastarbeiterek alighogy megkezdték évi szabadságuk letöltését, már a hétvégén hazaindultak. Ugyanakkor igyekeztek minél több időt otthon, szeretteik körében tölteni, ezért rendre az utolsó pillanatban indultak vissza a kenyeret adó, de idegen országba. Taposták a gázpedált oda-vissza, hogy mielőbb a határra érjenek, ám itt megállította őket az újmódi vasfüggöny.
Mialatt itthon az egyszerű újságíró általában hiába érdeklődött, hivatalos (egyáltalán: bármilyen) választ nehezen vagy sehogy sem kapott, addig Magyarországon folyamatosan jelentek meg hivatalos közlemények, szólaltak meg különféle illetékesek. Azt például Pál János, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese mondta el, hogy a határon rostokolók 95 százaléka török vendégmunkás, s hogy a torlódások legfőbb oka az, hogy a szabadságolások ezekben az országokban ugyanazon időben zajlanak. Majd Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője jelentette be, hogy augusztusban Röszkénél a kilépő oldalon nem számítanak jelentős várakozásra, a belépő oldalon azonban a hétvégi torlódás szeptember elejéig megmarad. A Röszke Autópálya-határátkelőhely schengeni külső határ, ezért az ellenőrzések elvégzése szükséges, és az ideje nem csökkenthető „a nyílt kapuk az utazóknak, zárt kapuk a bűnözőknek” elve alapján – hangsúlyozta a szóvivő.
Hát ezt a nyílt kaput alighanem másképp értelmezi a szóvivő és másként a várakozó utas. Aki óraszám várakozott a ki- vagy belépésre a tikkasztó hőségben, aligha érezte nyíltnak a kaput.
Állítólag a magyar oldalon megpróbálták ingyen osztogatott ásványvízzel enyhíteni a várakozók gyötrelmeit. S hogy a szerbiai kilépő oldalon is fogyott az üdítő meg a víz, arról a hátrahagyott pillepalackok özöne árulkodik.
„Az ÁNTSZ vizsgálatai szerint közegészségügyi veszélyhelyzet nem alakult ki a hétvégi százötvenezres tömeg által hátrahagyott szemét miatt a röszkei autópálya-határátkelőhely közelében” – mondta az MTI-nek Kiss Edit, az ÁNTSZ tiszti főorvosa. Hozzátette: a jelentős mennyiségű szemetet az autópálya fenntartója megkezdte eltakarítani, s bár az út mellett nincsenek szemétgyűjtő konténerek, illetve mobil illemhelyek sem, végül is nem állt fenn akut közegészségügyi veszélyhelyzet.
Lassacskán kezdtek megszólalni a szerbiai illetékesek is: a horgosi határállomáson elmondták, hogy a tumultust a török nagykövetségek információi okozzák, melyek szerint ez a legkedvezőbb útirány a török vendégmunkások számára. Míg a korábbi években Szlovénián és Horvátországon hömpölygött át a török tömeg, az idén elkerülte ezt az irányt, a jóval olcsóbb magyarországi autópályadíj miatt.
Aligha számoltak a rájuk váró megpróbáltatásokkal, kaotikus állapotokkal.
A tűző napon sehol egy árnyék, gyakran nincs egy bokor se, ami mögé szemérmesen elbújhatna a szükségét végző. Nincs az utak mellett, nincs a két határ között sem. Nincs szemétgyűjtő konténer, nincs egyetlen zsák sem.
– A kutyák kakis pelenkákat húzgálnak be az udvarra! – mondta kétségbeesetten a környéken lakók egyike.
Határhelyzet?
Autó autó hátán, rajtuk, alattuk síró-rívó gyerekek, ordító csecsemők, bennük sápadt, kiszolgáltatott férfiak, mellettük elgyötört, megalázott nők, némelyikük talpig sötét bugyrokban a tűző napon. Éjjelente messzire hallatszik az egyre türelmetlenebb rostokolók szűnni nem akaró tülkölése; nyomják a dudát, szegények, mintha azt mondanák: szenvedjenek azok is, akik megvárakoztatnak bennünket. (Biztosan szenvednek is.) Nappal kint negyven fokos a hőség, a kocsiban kétszer annyi. Élelmes árusok egész kis bazárokat építettek ki, néhol nemcsak görögdinnyét meg üdítőt kínálnak, hanem valami sütöde is üzemel.
Csak az nem jut az eszébe senkinek, hogy legalább erre a néhány hétvégére idehozzon néhány konténert, vagy legalább karókra akasszon szemétgyűjtő zsákot. Hogy az autóút mellől alkalmilag ideállítson néhányat a határ közelébe a mobil vécékből. Messzebb elég a kevesebb is, de ide nagyon kellene néhány. És lehetőleg folyamatosan takarítva.
Mert lehet, hogy még itt sincs közegészségügyi vészhelyzet – de bármikor kialakulhat.
Nem akar szűnni az áradat, pedig már minden határsávon át hömpölyög. Állítólag volt, amikor a szerbiai kilépő oldalon a diplomata sávot is megnyitották.
Határhelyzet?
Elszomorító, kegyetlen, embertelen.
És akkor még nem beszéltünk a halálosztó szerepéről.
Amikor a kimerültségtől félig alélt sofőr a határon átjutva rátapos az erős kocsi gázpedáljára, Isten óvja őt is, meg a többi közlekedőt is!
