Megegyezésre jutottak a hatalmi koalíció pártjai a kormány átalakításával kapcsolatban. A hírt maga Mirko Cvetkovi ć miniszterelnök jelentette be kedden. Sokan kételkedtek benne, hogy egyáltalán létrejöhet-e egy ilyen egyezség a koalíción belüli viszonyok kiéleződését követően, az ellenzékiek pedig sem így, sem úgy nem adtak nagy jövőt a kormánynak, a kozmetikainak nevezett változtatások, szerintük, semmivel sem javítanak az állam szociális-gazdasági helyzetén. Most, hogy már biztosra vehető, hogy lesz rekonstrukció, reálisabbá válnak az azzal kapcsolatban felmerülő olyan kérdések, mint például: maradt-e elég idő az átalakításra, van-e annak értelme, ki jár jól, s ki rosszul a beharangozott változások miatt. Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Dušan Janjić politikai elem zővel, szociológussal.
Hogyan hat ki a hazai politikai helyzetre a kormányátalakítással kapcsolatos megegyezés?
– Sok minden függ attól, hogyan viselkednek majd azok a pártok, melyek az átalakítás során miniszteri pozíciókat veszítettek el. Voltaképp ettől függ a kormánypártok közötti viszony alakulása is. Ismeretes, hogy feszült a hangulat a Demokrata Párt és a Szerbiai Szocialista Párt között, így két irányba haladhat tovább a koalíciós viszony: az erőfölényért folytatott harc irányába, illetve egy pártközi megegyezés felé, mely a jövő évi választási kampányra valamelyest csillapítani tudná a kedélyeket. Úgy vélem, az átalakításnak nem lesznek hatásos következményei a szerbiai közéletre. Egyszerűen fogalmazva, most már nem elég csupán átalakítani. Egy teljesen új kormányprogramra lenne szükség. Erre azonban nincs meg a kellő szándék a hatalmi pártok táborában, emellett elég idő sincs új programra. Éppen ezért megpróbál a kormány e változtatás révén kitartani, fennmaradni a mandátuma végéig. És ez sikerülni is fog. Nem számítok jövő február előtt választásokra. Másrészt, megpróbálja majd valamelyest enyhíteni az elmúlt időszak negatív hatásait – hogy ebben mennyire lesz sikeres, azt már tényleg nehéz lenne megjósolni. Látjuk, hogy minisztereinek „kivonásával” a G17 Plusz máris új imázst kíván teremteni, magának az átalakításnak tehát nem lesznek hosszabb ideig tartó hatásai. Túlságosan sokat késett a kormány ezzel a lépéssel, valódi eredményekről, pozitív hatásokról akkor beszélhettünk volna, ha mindez még tavaly megtörténik.
– A Szerb Haladó Párt egy, a februárinál még nagyobb, tiltakozó megmozdulást harangozott be április 16-ára. Ha valóban tömeges lesz a nagygyűlés, akkor sem kerülhet veszélybe Cvetković kabinetje?
– Nem gondolom, hogy kihatással lesz a kormány fennmaradására. A választásokat nem az utcán szokták kiírni. Világos, hogy mindez a haladók szavazótáborának a mozgósítására szolgál, meg persze a közelgő választási kampány céljaira.
Miért kell egy pártnak ennyiszer „mozgósítania”, csak ennyi rejlik ezekben a megmozdulásokban?
– Ennél a pontnál már eljutunk egy másik kérdéshez, történetesen a haladók politikai melléfogásaihoz. Az SZHP elkövette ugyanazt a súlyos hibát, mint korábban a DP is, mégpedig, hogy sokkal inkább szem előtt tartják a szaktanácsadással foglalkozó ügynökségek ajánlatait, mint saját tapasztalataikat, meggyőződéseiket, helyzet-felméréseiket. Foglaljuk össze: azzal a követeléssel rukkoltak elő, hogy Szerbiában előrehozott választásokra van szükség, összegyűjtöttek egymillió aláírást, nagygyűléseket tartottak, majd ismét aláírásgyűjtésbe kezdtek az alkotmány módosítása érdekében – a lényeg, hogy mindvégig olyasmit követeltek, ami nem fog megtörténni. Ez gyengének tünteti fel a pártot. Ha a politikában sikert akar valaki, ha azt akarja, hogy a polgárok mellé álljanak, olyan célt kell kitűzni, ami teljesíthető is. A párt másik gyengesége, hogy mind a mai napig nem sikerült kilépnie az egypártrendszeren alapuló gondolkodásmód börtönéből. Ez a pártnak abban a kívánságában jut a leginkább kifejezésre, mely szerint ötven százalék feletti támogatottságot, vagyis egy kormánypártos vezetést akarnak megvalósítani. A haladókra így csak azok szavaznak majd jövőre is, akik most is mögöttük állnak, statikus a szavazótáboruk. Ha a párt sikert akar elérni, meg kell találnia a módját annak, hogy az említett gondolkodásmódot felhagyja, s közeledjen más pártok szavazóihoz is. Ha ezt nem teszi meg, úgy vélem, a teljesíthetetlen ígéreteket felsorakoztató nagygyűlések sorozata oda vezet majd, hogy a következő választásokon a párt, úgymond, a reális szavazótábor szavazatait szerezheti csupán majd meg, ami, attól tartok, nem sokkal több, mint húsz százalék. Az áprilisi nagygyűlés ezért lehet fontos: ha ugyanaz marad a párt kínálata, mint eddig, kevesebben jönnek el, ha mernek változtatni, akkor pedig többen.
Visszakanyarodva a kormányátalakítás témájához, hogyan értékeli azt a döntést, melynek értelmében mégsem csupán személycserékből áll majd a rekonstrukció, hanem olyan változásokból is, melyek már igénylik a kormányról szóló törvény módosítását is? Korábban e megoldást, időszűke miatt, többször is elvetették nyilatkozataikban a kormánytagok. Milyen becsléseken alapulhat e döntés?
– Mint az már sokszor megtörtént ezzel a kormánnyal, most is rosszul becsülték fel a helyzetet. Cvetković kabinetjét a téves becslések bajnokának is ki lehetne nyugodtan kiáltani. Emlékezzünk csak vissza, mennyi ideig tartott a miniszterelnök elszántsága legutóbb, Mlađan Dinkić menesztésekor. Talán tíz percig. A menesztéséről meghozott, határozottnak, szigorúnak beállított döntést rövidesen a miniszter felmondását elfogadó gyengédebb, egyébként meg sem indokolt belenyugvás követte. Az efféle politikában, melyben nem létezik egységes, közös cél vagy elképzelés, sőt, nem létezik egységes, közös érdek sem, mert az egyéni és a pártérdekek dominálnak, sokkal könnyebb átalakítani egy intézményes rendszert, mint személycseréket kieszközölni. Az egyének ugyanis érdekcsoportokat képviselnek, hatalmas vállalkozás lenne leváltani valamelyiküket. Ez az egyszerűbb, könnyebb megoldás, némelyek távozását meg lehet majd magyarázni az adott minisztérium eltörlésével, magának a funkciónak a megszűnésével, vagyis valamelyest csökken a személyes érdekek sértettségének a veszélye. Ily módon könnyebben meg lehet magyarázni az elkövetett hibákat is. Minden arra egyszerűsödik végül le, hogy a kormány megüzenje: az eddigi politikája sem volt rossz, de ami most jön, az még annál is jobb lesz.
