Hivatalosan még senki sem tudja (vagy nem akar róla beszélni), hogy mikor lesznek a tavaszi választások, a pártok azonban teljes gőzzel folytatják a kampányt. Ahol csak lehetséges, a falakat, oszlopokat, homlokzatokat plakátokkal kitapétázták. Ezekről a papírokról a pártvezetők tekintenek ránk, ki jóságosan, ki szigorúan vagy éppen önmaguk által előrevetített győzelmük tudatában, méltóságteljesen.
Szinte naponta megjelenő nyilatkozataik pedig csordultig vannak a tárgyilagos, de optimizmussal teli, ténymegállapítástól a röhögésre ingerlő ígérgetésekkel. De hát ez érthető, hiszen nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy a férfiember három esetben hazudik legnagyobbakat: udvarláskor, pecázás után és választási kampányban. És most éppen a legutóbbi kellős közepén tartunk.
Persze, akik már megéltek néhány ilyen bohózatot, emlékezhetnek, hogy ígértek nekünk svájci életszínvonalat (de csak méreteiben területnagyság maradt), gyorsvasutat (a talicskás ember is elkerüli a Szabadka és Zenta között közlekedett sínbuszt), 10-es közlekedési folyosót (azóta is egyre több kamionos Romániát és Bulgáriát választja a Nyugat-Európa és Törökország közötti útvonalnak), de ezer eurós ingyenrészvényt is (a morzsáit már az ölünkbe söpörték).
Tomislav Nikolić azt mondja, hogy az elkövetkező tíz évben kereken száz milliárd eurót „hoz” az országba
Szóval, nem olyan szegények a pártok és vezetőik, hogy bármit meg ne ígérjenek a balga választópolgárnak. Csak az nem érthető, hogy ennyi átverés után még mindig vannak, nem is kevesen, akik elhiszik a sok blablát.
A pszichológusok szerint ez azért van, mert a politikusok előzőleg felmérik, mit szeretne a nép hallani, s amikor eljön az ideje, ennek szellemében szajkózzák mondandójukat.
Most éppen a gazdasági válság második hulláma „nyaldossa partjainkat”, amelynek legalább részbeni kivédése csak úgy lehetséges, hogy nagy beruházásokba kezdünk, s ezek kivitelezése felszippant egy tömegnyi munkanélkülit, kenyérhez juttatva a családok tízezreit. Ha ezek megvalósul(ná)nak, további munkahelyek megnyitásával számolhatnánk, hiszen ki az a balga beruházó, aki holt, semmi hasznot nem hozó tőkébe fektetné a pénzét.
A kulcsszó tehát: beruházások.
Dušan Bajatović a Nagy (Orosz) Testvér nevével riogat bennünket
Ezen a téren a vezető politikusok igazán nem nevezhetők szűkmarkúaknak. Mlađan Dinkić folyamatosan azt lebegteti, hogy a FIAT-kocsik kiviteléből 1,3 milliárd euró bevételhez jut az állam. Ezzel kissé önmagát is igyekezik igazolni, mivel annak idején ő (is) bábáskodott a kragujevaci Zastava és a torinói gyár frigyénél. Csak azt hallgatja el mélyen, hogy amióta leállt az állam által támogatott Puntók árusítása, néhány bank a napokban hiába indította újra az említett kocsik vásárlását célzó (az államilag támogatottnál sokkal kedvezőtlenebb kamatlábbal való) hitelezést, finoman szólva, nincs tolongás a pénzintézetek hitelosztályán.
Összegileg a külügyminiszter követi volt gazdaságügyi kollégáját, aki „szent meggyőződéssel” vallja, hogy jövőre kétmilliárd eurót fektetnek az energiaiparba, de a kínaiak is alig várják, hogy Szerbiába hozhassák a pénzüket.
Lehet, hogy a pekingi nagypolitika merőben eltér annak a hatezer kínainak a véleményétől, akik Belgrádban kerestek boldogulási lehetőséget, de a fővárosunk lakói vásárlóerejének drasztikus megcsappanását követően fele már továbblépett.
A szocialista Dušan Bajatović és a Koštunica-párti Nenad Popović a Big Brother, vagyis a Nagy (Orosz) Testvér nevével riogat bennünket. Ha ugyanis ők győznek, akkor egyenként ötmilliárd euró ömlik be keletről Szerbiába.
Mlađan Dinkić folyamatosan azt lebegteti, hogy a FIAT-kocsik kiviteléből 1,3 milliárd euró bevételhez jut az állam
A csúcsot azonban Tomislav Nikolić tartja. Ámítása nem hogy hitetlenkedő fejcsóválást, de kínos röhejt sem érdemel. Ő ugyanis azzal igyekszik minél több szavazatot szerezni, hogy amennyiben pártja hatalomra kerül, az elkövetkező tíz évben kereken száz milliárd eurót „hoz” az országba, amiből, nem csak az Újvidék és Belgrád közötti Duna-partot változtatják ipari övezetté, de hétszáz kilométeres folyami korridorral a Dunát összekötik az Égei-tengerrel.
Zárójelben: a Panama-csatorna 77, a Szuezi-csatorna pedig 163 kilométer hosszú.
Amikor a fentieket hallja az ember, akaratlanul is, egybetűs módosítással, a Szózat első két szava jut eszébe:
„Hazá(u)dnak rendületlenül…”
