2024. augusztus 20., kedd
SZENT ISTVÁN-NAP

Rendben és nagy érdeklődés mellett zajlottak a délelőtti programok

15 órától óránként dönt az operatív törzs a budapesti tűzijáték megrendezéséről – jelentette be Kovács Zoltán, az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője az M1 aktuális csatornán, kedd délután.

A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár elmondta: időjárási szempontból szokatlan helyzet állt elő, a légkörben nagy a bizonytalanság, az előrejelzések szerint valószínű záporok, zivatarok kialakulása.
Nem látjuk még pontosan előre az estét, éppen ezért úgy döntöttünk, hogy óránként értékeljük a helyzetet, az emberek és a rendezvények biztonságát szem előtt tartva, folyamatosan értesítjük az embereket a fejleményekről – tette hozzá.

Rendben és nagy érdeklődés mellett zajlottak az augusztus 20-ai nemzeti ünnep délelőtti programjai – írta korábban Kovács Zoltán Facebook-oldalán. 

Bejegyzésében hozzátette: a Kossuth téri díszünnepségen és a látványos légi parádén sok ezren vettek részt.

Az államtitkár közölte: a programok délután is folytatódnak, egészen 18 óráig ingyenesen látogatható az Országház épülete.
Kovács Zoltán tudatta azt is, a meteorológiai előrejelzések szerint a délutáni órákban több hullámban záporok, zivatarok érkeznek a fővárosba, az esti időjárás egyelőre még bizonytalan.

Nyitókép: Duna felett látványos légiparádét is rendeztek (Fotó: MTI)