2024. szeptember 15., vasárnap

Politika

Akkor leszünk sikeresek, ha semlegesek maradunk

Szerbia az Európai Unió tagállama szeretne lenni, de nem akar lemondani régi barátságairól sem, mert csak ekképpen tud jobb életfeltételeket szavatolni polgárai számára – jelentette ki Kubában a médiának nyilatkozva csütörtökön Tomislav Nikolić államfő. Kifejtette, hogy Szerbia befektetőket vonz a világ minden tájáról, szinte mindenütt nyitva állnak az ország előtt a vámmentes piacok.

„A terrorszervezetek nem felszabadító mozgalmak”

A Kumanovóban bekövetkezett vagy a zvorniki rendőrállomást ért legutóbbi támadás arról tanúskodik, hogy a terrorizmus egy egyre inkább jelen lévő veszélyforrás, mely folyamatos fenyegetést jelent a demokratikus államberendezkedésnek, a polgárok szabadságjogainak és más polgári jogoknak is – jelentette ki Nebojša Stefanović belügyminiszter Tiranában, az erőszakkal járó szélsőségesség leküzdésével foglalkozó konferencia egyik panelvitáján, mely a törvények alkalmazásának szerepét járta körül. Felszólalásában úgy fogalmazott, hogy a terrorszerv...

Képzavar

A Diario Las Americas nevű amerikai spanyol nyelvű lap internetes kiadása kisebb malőrt követett el. Arról tudósítottak, hogy Tomislav Nikolić Kubába látogatott, ám a fotón, amely alatt Nikolić neve szerepel, Boris Tadić látható.

A többség csatlakozna az EU-hoz

A polgárok 59 százaléka támogatja Szerbia majdani tagságát az Európai Unióban, derül ki a Medium Galup ügynökség közvélemény-kutatásából. Az 1265 személy részvételével elvégzett felmérés szerint a megkérdezettek kétharmada ellenzi Koszovó államiságának Szerbia részéről történő elismerését az uniós tagság érdekében.

„Szerbia fáradt”

Szerbia belefáradt abba, hogy türelmes az Európai Unióval szemben, nyilatkozta Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök az Euronews Global Conversation című műsorában. Vučić azzal indokolta országa „fáradtságát” és csalódottságát, hogy a kormány minden tőle telhetőt megtett az európai integráció érdekében, számos eredményt sikerült már eddig felmutatnia, ám Szerbia ennek ellenére sem részesül a kellő tiszteletben.