A hagyományos paraszti társadalom kalákában, vagyis szívességi alapon szerveződő, önkéntes segítőtársakból összeállt csapatban végzett őszi társasmunkája a kukoricafosztás. A magyar nyelvterületen változatos elnevezésekkel illették a kukoricafosztót. Többek között tengerihántónak, máléfejtőnek, bontónak is hívták.
Néprajzi adatok szerint nálunk, a Bácskában kapura tűzött zöld gally jelezte, hogy a házban kukoricafosztáshoz készülődnek. A munkában résztvevők a család jó barátai voltak, meghívásos alapon történt a felkérés a munkára, de akadtak olyan területek, ahol hívás nélkül is mentek segítkezni a háziaknak. Jó időben az udvaron, esőben a fészerben, vagy akár a konyhában is folyt a munka, amit közös falatozás, éjszakába nyúló éneklés, tánc, anekdotázás és mókázás kísért. A kukoricafosztóban vegyes volt a társaság, a fiataloknak pedig ezek a kedves esti időtöltések jó alkalmat szolgáltattak a találkozásra, a közösség előtt zajló ismerkedésre, párválasztásra.
A gépesített mezőgazdaságra való áttéréssel nem marad a kukoricacsövön levél, csuhé, így kiszorítódott a korábbi szedési forma, és ezzel együtt elhalt a fosztás hagyományos, szép szokása is.
A 2002-ben alakult topolyai Nagyapáti Kukac Péter Magyar Hagyományőrző és Néprajzkutató Társulat tájegységünk tárgyi és szellemi hagyományainak felkutatását és megőrzését tűzte ki célul. Kovács Lászlótól, a szervezet elnökétől megtudtuk, hogy például a hagyományos népi motívumokat a kézimunka szakcsoportjuk menti át az utókornak. Kiállításokat, műhelymunkákat is szerveznek ebben a témakörben, de a kézműves népi mesterségek felkutatásában is tevékenyek. Ezeket a foglalkozásokat és művelőiket többek között a nyár folyamán egy íjászbemutató keretében is felvonultatták. Hagyományos bálokat is tartottak, továbbá idény jellegű rendezvényeket szerveznek. A hétvégén a Topolyai Tájház adott otthont annak a társaság által szervezett eseménynek, melynek keretében a kukoricafosztás hagyományos menete és a köréje rendeződő szokások elevenedtek meg. A jelenlévők kukoricát sütöttek parázson, de ital kíséretében főtt és pattogatott kukoricát is felkínáltak, miközben hagyományos ételek készültek. Mesélés, tréfálkozás, dalolás közepette került sor a fosztásra. Egy-egy kukoricarakás megfosztása után egyesek táncra is perdültek, majd folytatták a munkát. A rendezvényen a topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ Kaláris asszonykórusa is közreműködött. Míg a jelenlévők szorgoskodtak, ők énekszóval kísérték a munkafolyamatot, majd később bekapcsolódtak a fosztásba. Bácskai dalok csendültek fel előadásukban. Tematikus válogatásukban, a Topolyán és a környékbeli falvakban gyűjtött dalcsokrokban, a munkával, a kukorica körüli teendőkkel és a summás lányok életével kapcsolatos gondolatok hangzottak el.
Mint a jelenlévők hangsúlyozták, fosztáskor a múltban sem dobták el a kukorica száraz levelét, hanem takarmányként felhasználták vagy szalmazsákba töltötték. A hétvégi esemény során sem váltak meg a csuhétól, a legszebb darabokat Bata Rózsa vezetésével a legfiatalabbak újra hasznosították, és babák, szebbnél szebb virágok készültek a kézműves foglalkozáson. A régmúltban is megtapasztalták a játék örömét a kukoricafosztóban tevékenykedő fiatalok. Bár akkoriban nem babákat és dísztárgyakat készítettek, a csuhénak, továbbá a kukorica selymének, vagyis a kukoricahajnak ott is jelentős szerep jutott. A dolgos összejöveteleken, főleg a legények részéről, mindig jutott idő incselkedésre is. Azt játszották, hogy a kukoricahajat egymás fejére csempészték, a fiatal legények üszkös kukoricával kenegették a lányokat, de maszkos játékokra is történik utalás a néprajzi leírásokban. A legények kukoricafosztás alkalmával szívesen maskaráztak is. A kukorica selyméből bajuszt és szakállt ragasztottak, esetleg tökből álarcot is készítettek. Ily módon ijesztgették a lányokat, akiknek nagyon figyelmesnek kellett lenniük, ha esetleg piros kukoricacső került a kezeik közé, hiszen azt előszeretettel lopkodták el a szemfüles fiúk, és csak csókkal lehetett a zsákmányukat kiváltani. A piros kukoricacsőhöz egyébként sok hagyomány kapcsolódott. Ha valakinek birtokába jutott, azt szerencse fiának tartották, sőt a cső előre jelezte a szerencsésnek, hogy a következő évig házasságra lép. Olyan szokás is élt, hogy aki piros színű kukoricacsőre lelt, mehetett aludni.
