Líbiában zajlott le az arab tavasz egyik legnagyobb káoszt okozó forradalma. Moammer Kadhafit öt éve sikerült ugyan megfosztani a hatalmától, sőt az életétől is, de a 2011. októberi kivégzése után az országban szétesett az államhatalom, teljes zűrzavar alakult ki.
Léphaft Pál karikatúrája
Bukása nem a remélt demokratikus átalakulást, hanem politikai, társadalmi káoszt, instabilitást és bizonytalanságot hozott.
A helyzet azóta nem sokat változott: Líbia nagy részét fegyveres bandák, törzsi seregek, hadurak ellenőrzik, és iszlamista-dzsihadista terrorszervezetek, sőt embercsempészek is befészkelték magukat. Az Iszlám Állam (IÁ) saját központot is létrehozott, s az 1770 kilométeres tengerpart egy szakaszát is ellenőrzi. Virágzik a csempészet és minden törvénytelen tevékenység. Az EU-ba illegálisan bejutni szándékozók jó része is innen indul útnak, illetve kel át a Földközi-tengeren.
Az utóbbi két évben már három kormány és két parlament kezdte meg működését. Az idén pedig egy olyan testület (Elnöki Tanács) is alakult, amelynek a fő célja az egymással szemben álló, rivális táborok kibékítése és a stabilitás helyreállítása.
A harmadik kormány (GNA) 2016 márciusában kezdte meg működését Tripoliban, élén Fajez esz-Szarradzs miniszterelnökkel. Az ENSZ által kinevezett testület feladata az ország irányítása (lenne).
Előzőleg azonban fel kellene számolnia a már korábban megalakult, és egymással viaskodó két kormányt. Ezek egyike is Tripoliban rendezkedett be (2014-ben), Általános Nemzeti Kongresszus (GNC) néven. A törvényesen megválasztott hatalom ellen fellázadt iszlamisták irányítják. Színre lépésével az addig működő, s nemzetközileg elismert parlament és kormány a kelet-líbiai Tobrukba menekült. Azóta is ott működik.
Az ENSZ-közvetítéssel létrehozott legújabb (harmadik) kormánynak ezt a két rivális hatalmi központot kellene felszámolnia, hogy utána egyetlenként hozzákezdhessen a rendcsináláshoz, valamint a működőképes állam, gazdaság és társadalom megteremtéséhez.
A feladat rendkívül nehéz. A nemzetközi politikai nyomásgyakorlással dacolva a két ellenkormány ugyanis halogatja a békés és teljes hatalomátadást. Ellenkezésük nem meglepő, saját létük a tét. Így viszont az egyik (a tripoli iszlamista kormány) a nyugati országrészt ellenőrzi, a másik a keletit, s mindebből szép hasznot húznak.
Líbia egészét azonban egyik sem tudta felügyelete alá vonni. Délen továbbra is törzsi és muszlim erők, szabadcsapatok tartják kézben a hatalmat. A Földközi-tenger mentén több körzetben pedig megvetette lábát az IÁ, az al-Kaida és több, hozzá köthető fanatikus csoport, valamint más terrorszervezetek.
Az ország vagyonát kezelő központi bank és nemzeti olajtársaság, továbbá több nyugat-líbiai város is elfogadta az új fennhatóságot, de az iszlamista tripoli vezetés (és a mögötte álló Fadzsr Líbia fegyveres szövetség) beleegyezése és a tobruki parlament (illetve a korábban nemzetközileg támogatott, mérsékelt politikai erőket képviselő ottani kormány) jóváhagyása még hiányzik.
A hadsereg jelentős része azonban átállt, de a tobruki kormányt támogató, és Khalifa Haftár tábornok vezérlete alá tartozó, magát Líbiai Nemzeti Hadseregnek nevező haderő sem sorakozott még fel esz-Szarradzs kabinetje mögött. (Rajtuk kívül még sok másik fegyveres csoport nem ismeri el az ENSZ védnöksége alatt működő központi hatalmat.)
A Haftár tábornokhoz hű milíciák mindvégig a mérsékelt politikai erők oldalán maradtak. Jórészt nekik köszönhető, hogy Líbiában az IÁ nem tudott annyira megerősödni és akkora területet szerezni, mint Irakban vagy épp Szíriában.
A makacskodóknak azonban valószínűleg előbb-utóbb bele kell törődniük az ország egységesítésébe. A legújabb kormányfő ugyanis mielőbb tartós békét szeretne, hogy kiterjeszthesse hatalmát egész Líbia fölött, hozzáláthasson a káosz megszüntetéséhez, az ország helyreállításához és egyesített erőkkel vehesse fel a harcot a terrorszervezetek ellen.
Líbia stabilitása Európa szempontjából is fontos. Az Olaszországba, Máltára és részben Görögországba (lélekvesztőkön) érkező migránsok és menekültek egy része ugyanis innen indul útnak. A kihajózás eddig zavartalan volt, hiszen a Földközi-tenger líbiai partvidékének egy részét fegyveres bandák ellenőrzik, amelyek pénzért mindenkit továbbengednek. Ha nem sikerül az állami ellenőrzést megteremteni ezeken a vidékeken, akár fokozódhat is az EU-ba irányuló illegális bevándorlás.
Líbia azonban még mindig ellenőriz(het)etlen ország. A migránsáradatot ott feltartóztatni jelenleg nem lehet. A megoldást egy erős központi kormány jelenthetné, amely mögött stabil államhatalom és megbízható, egységes hadsereg, rendőrség áll.
Még mindig nincs azonban garancia arra, hogy a legújabb hatalmi központ hatékonyan működik majd, és képes lesz átvenni az ország irányítását. Fajez esz-Szarradzs mindenesetre optimista. A minap nemzeti megbékélésre szólított fel, egyszersmind kifejezte reményét, hogy „a következő hetekben” véget érnek a politikai riválisaival folytatott megbeszélések (kormánya jövőjéről), s már „az év vége előtt sikerül előrelépni”.
Az egységkormány körüli alkudozásokból az is látszik, hogy amíg az érintettek nem tudnak megegyezni egymással, addig Líbiában nem lesz béke, se stabilitás.
@sz = Szabó József
