Az új magyar filmek programrészben láthattuk a Drága Elza! című filmet.
Film
A Párhuzamok és ütközések programrészben bemutatott filmeket a nemzetközi kritikusok zsűrije bírálta el. A zsűrit a magyarországi Báron György, a szerbiai Vladimir Džudović és a brit Michael Pattison filmkritikusok alkották.
A tizenkét éves Alicia (Lucía Pollán) súlyosan beteg kislány, aki olyan ruháról ábrándozik, amilyet Jukiko, a csodálatos lány hord a közkedvelt japán sorozatban. Munka nélkül maradt tanár édesapja, Luis (Luís Bermejo), aki már magánkönyvtárát is feláldozta a család fenntartása érdekében, minden tőle telhetőt hajlandó megtenni, hogy boldoggá tegye lányát.
Évente több tízezer afrikai teherhajó fordul meg a Kínai Népköztársaság déli partjainál fekvő Kuangtung tartományban kereskedelem céljából. A svéd Måns Månsson filmrendező Kantonban rekedve című dokumentarista fikciójának főhőse, Lebran a Kongói Demokratikus Köztársaságból érkezett Kantonba, a kínai tartomány székhelyére és egyben legnagyobb városába.
A baloldali Tageszeitung a tavasszal azt írta, hogy a mainstream Németországban eltolódott jobbra: ami sokáig szélsőjobboldaliságnak számított, ma már a szólásszabadság kategóriájába tartozik. Ennek egyik oka a bevándorlók számának növekedésében keresendő, a kialakult közhangulathoz pedig nyilvánvalóan a PEGIDA (Európai Patrióták a Nyugat Iszlamizációja Ellen) mozgalom heves szónokai is hozzájárultak, akik nem kérnek „az elidegenedett politikusokból, a hazug médiából, a brüsszeli technokratákból, és mindenekelőtt a bűnöző hajlamú ausländerek...
A palicsi filmfesztivál vendégeként üdvözölhettük Kocsis Ágnes filmrendezőt, forgatókönyvírót, aki ezúttal a fő versenyprogram egyik zsűritagjaként volt jelen. Kocsis Ágnes első nagyjátékfilmjét, egyben diplomamunkáját, 2006-ban készítette el Friss levegő címmel, és ezzel azonnal felhívta magára a filmes szakma figyelmét.