Megjelent a Létünk legújabb száma. A folyóirat tanulmányai két témakör köré épülnek. Az egyik témakör az Interetnikus kontaktzónák címet viseli, amely a következő tanulmányokat foglalja magában: Németh Ferenc: Száztíz éve jelent meg az első titeli magyar lap, A Csajkás (1908), Silling Léda: Bánáti vásárok egykor és ma, Bakos Réka – Csuvárdity Tamara – Fehér Viktor–Szalai Lilla: „Legényék, tudja, itt a vőfényëk” (A székelykevei lakodalom interetnikus vizsgálatainak lehetőségei), Kónya Sándor: Gyermekdalok, mondókák Csókán és környékén. A második téma tanulmányai az alkalmazott néprajz, muzeológia és pedagógia tárgykörében íródtak: Bokonics-Kramlik Márta: Sebesült a családban (az első világháború, mint a család életét és működését befolyásoló külső tényező – társadalmi felelősségvállalás és érzékenyítés egy múzeumpedagógiai foglalkozáson keresztül), Nagy Abonyi Ágnes: „Meg is mosakodjál, meg is törölközzél…” (A 20. század tisztálkodási kellékeit bemutató zentai Városi Múzeum hagyományos néprajzi kiállításáról), Csorba Béla: Volt egyszer egy mesevita, Cs. Tóth Gabriella: Adalékok a Délvidéken kibontakozó Gyöngyösbokréta mozgalom kezdeti szakaszához, Vázsonyi Csilla: A vajdasági magyar népzenei és néptáncmozgalom a Képes Ifjúság hasábjain (cikkbibliográfia 1976–1990), Papp Mária: Székelykevei lakodalmi szokások (adatközlés).
A fenti tanulmányok közül kiemeljük Csorba Bélának, az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karának nyugalmazott magyar nyelvi lektorának a munkáját, amely a Magyar Szó hasábjain kibontakozó mesevitát mutatja be. A vita 1956 őszén, az Újvidéki Rádió egyik magyar nyelvű meseadaptációja kapcsán bontakozott ki. Szeptember 29-én egyetlen napilapunk Otthon – család – gyermek rovatában megjelent egy feltételezhetően konstruált panaszlevél, amelyben „Zolika nagymamája R.” az Újvidéki Rádió egyik mesejátékára tett panaszt, mert a kis unokája egy tűt próbált elvarázsolni. A mesejáték ugyanis arról szólt, hogy egy embert tűvé varázsoltak el, és a tűt elvesztették. A levél szerint a rádióban arra szólították fel a gyermekeket, hogy vegyék elő nagymamájuk tűjét, és mondjanak el egy varázsigét, hátha pont azaz a tű, amely elveszett. A Magyar Szó ugyanebben a lapban később közölte a hétéves Zolika, szintén konstruált levelét is, aki arról panaszkodott, hogy nagymamája esténként a mesék helyett, Einstein atom-elméletéről és a Bikini-szigetcsoportnál végrehajtott atombomba-robbantási kísérletekről beszél, azért mert a nagymama szerint a mesék nem gyerekeknek valók, hiszen a kicsik mindent elhisznek. Csorba Béla megállapítja, hogy a levelek nem egyszerűen iróniát képeznek a vulgáris materializmussal szemben, de hordoznak magukban „ egyfajta modern természettudományos felsőbbrendűséget is”. A két levél közlése után a Magyar Szóban több újságíró és közéleti személyiség kiállt a mese védelmében, mint Hoffmann Mária, a Gyermekrádió munkatársa, Fehér Ferenc, író, Kek (Keck) Irén, rádiós műsorszerkesztő, Kepe István tanár és M. Bona Júlia az Újvidéki Rádió munkatársa, akik a mesék gyermekek képzeletére gyakorolt pozitív hatásait emelték ki. Kek Irén, Keck Zsigmond húga még azt az érvet is felhozta, hogy Marx is fantasztikus tündérmesékkel szórakoztatta leányait hosszú útjaik során.