Gyurkovics Hunor délvidéki festőművész néprajzi témájú könyvét és a könyvet illusztráló képekről összeállított kiállítást mutatják be a szegedi Millenniumi Kávéházban május 31-én (kedd) 18 órai kezdettel. A kiállítást Bata János, az Aracs c.
Képzőművészet
A Vajdasági Kortárs Művészetek Múzeuma (VKMM), valamint a zombori Városi Múzeum közös szervezésében nyílik pénteken este nyolc órakor retrospektív kiállítás Dragan Rakić festőművész-tanár életművéből Jedan, One, Uno, Ein, Művészet, Kutatások, Aktivizmus 1989–2009 címmel Újvidéken, a VKMM-ben.
A szabadkai Klein House-ban a tavalyi, 36. Temerini Alkotóműhely és Képzőművészeti Tábor, azaz a TAKT tárlatát tekinthették meg az érdeklődők.
Van a galériámban egy festmény, egy pasztell, amit évente többször is kézbe veszek, leakasztom a szögről, és félreállítom a fal mellé. Mindig olyankor, amikor a padláson akad tennivalóm.
Aphroditét ábrázoló szobor darabjára bukkantak egy jordániai ásatáson régészek, akik úgy vélik, hogy az általuk talált töredék a szerelem és a szépség görög istennőjét ábrázoló eddig ismert legmagasabb szobor része.
Az üres vászontól a kész festményig, egy nagy, megközelítőleg 180×150 centiméteres képalkotás létrejöttét kísérhették figyelemmel tegnap az érdeklődők a Szabadkai Városi Múzeumban. A képzőművészeti performance-ot Torok Melinda festőművész, a festészet magisztere, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar tanára vezette, három tanítványa, Burány Renáta, Varga Kitti és Lassú Melánia részvételével, akik az MTTK másodéves hallgatói.