Elmerülni a hangok világában

Amennyiben kíváncsi turistaként a budapesti Városligetben kószálunk, a Hősök terétől érdemes a Vajdahunyad-vár felé szaporázni lépteinket, hiszen ha a várat övező tó partján haladunk, rövid gyaloglás után a liget legújabb éke tűnik fel a park gondozott fáinak és színpompás virágágyásainak ölelésében. Egy légies és lélegzetelállító épület, a Magyar Zene Háza, amely 2022-ben nyitotta meg kapuit a látogatók előtt. Túlzás ugyan kapukat emlegetni eme építmény esetében, hiszen nemhogy kaput, hanem ajtót is alig lelni rajta, olybá tűnik ugyanis, mint egy áttetsző tündérlak, amely része a természetnek. A környező park szinte eggyé válik vele.

Aligha meglepő ez a harmónia, annak tudatában, hogy az építményt Sou Fujimoto japán sztárépítész tervezte, aki könnyed, természet-ihlette épületeiről híres világszerte. Filozófiájának legfontosabb eleme építészet és természet összefonódása, egybeolvadása, s a Magyar Zene Háza esetében mindezt sikerült innovatívan megvalósítania. Olyan nyílt téregyüttest létesített, ahová beszűrődik a természetes fény; ahonnan ki lehet tekinteni a természetbe, és ahová a Ligetből is be lehet látni. A falakat élő növényzet „szövi át”, és a fák koronája átbúvik a plafon fényüregein. Fujimoto lényegében egy sajátos életfát álmodott meg, amelynek arany levelei, karcsú oszlopai révén koronája, törzse van. És természetesen gyökerei is, mégpedig kétemeletnyi mélységben, ahol kiállítóterek kaptak helyet. A park szintjén lévő termek koncertek, élőzenei programok helyszínéül szolgálnak, az emeleti részek tanuláshoz és oktatáshoz kínálnak könyvtárat és klubot, a zenepedagógiai termekben pedig foglalkozásokkal viszik közelebb az érdeklődőkhöz a zenét. Az intézmény gazdag programkínálatából érdemes szemezgetni, és válasszon az ember zenei ismeretterjesztőt, koncertet vagy kiállítást, biztos lehet benne, hogy a felszabadító hatású térben élményszerű lesz bármelyik program.

 

Jómagam, mintegy ismerkedésképpen, először a zene házának különböző szintjeit jártam körbe, elámulva a szokatlan építészeti megoldásokon, miközben olyasféle érzés fogott el, mint amilyent akkor érezni, ha Makovecz-tervezte organikus épületbe lépünk. Megnyugvásszerűt, mintha hazaérnénk. A rögtönzött épületséta után sikerült belépőt váltani a Hangdimenziók – zenei utazások térben és időben című állandó, interaktív kiállításra, amelyre ugyan a bejárathoz állított tájékoztató tábla szerint addigra már elfogytak a jegyek, de a pénztárnál tett agilis érdeklődésem hatására kiderült: mégiscsak maradt néhány szabad belépőjegy. Érdemes hát néha balkáni mentalitással informálódni, eredményre vezethet.

Fülhallgatóval felszerelkezve izgatottan léptem be a Hangdimenziók impozáns kiállítási terébe, hajtott a kíváncsiság, vajon miféle tárlat lehet az, amely a tájékoztató füzet szerint bemutatja a zene történetének legfontosabb állomásait, európai, illetve magyar fókusszal. Az ősi ritmusoktól elindulva egészen a 21. századig az élet körforgásán keresztül meséli el a zene jelentőségét, végighalad a legfontosabb zenetörténeti fordulópontokon, kiemelve egy-egy ikonikus alkotót. Nos, nem csalódtam, a kiállítás ugyanis önmagáért beszélt, pontosabban zenélt, merthogy amerre csak fordul vagy lép az ember, mindenünnen zene árad. Zene és rengeteg információ, amit a személyes navigátorunk oszt meg velünk a fejhallgatón keresztül. Egészen kényelmes, szinte lezser ily módon a kiállítótermi séta, hiszen csekély ügyet kell vetni feliratok olvasgatására, minden lényeges információt hallomásból kapunk. Elmerülhetünk hát a hangok világában, felfedezhetjük a térben elhelyezett installációkban rejlő lehetőségeket, elmélyedhetünk a tematikus filmekben és személyes történetekben. Igencsak távol kezdődik felfedező utunk: a zene ősi ritmusokkal kísért születésénél, majd feltérképezhetjük a magyar népzene és az európai zene gyökereit. Figyelemmel kísérhetjük évszázadokon át a zene életét, és azt, hogy mit jelentett különböző korokban az embereknek, különös tekintettel a magyaroknak, és mit jelent napjainkban.

Persze nem lavinaszerű információáradatra kell itt gondolni, inkább jó hangulatú, mesélő jellegű útmutatóra, amiből ötleteket meríthetünk az installációk játékos megközelítéséhez. A hangsúly a játékon van, ugyanis a kiállítás játékos kedvet támaszt a látogatókban. Akár ha elvarázsolt kastélyban járnánk, minden egyes helyiség meglepetést rejteget. Az animált vetítések, zenélésre vagy elmélyedésre hívó sarkok is hasonlóképpen szórakoztatóak, szinte tobzódunk a felfedezési lehetőségek között, miközben kalandozunk térben és időben. Indulásképpen, az ősember mágikus szertartásainak mintájára, tábortűz köré gyűlve, közös dobolással életre kelthetjük az erdőt. Aztán korabeli tárgyak és fotók révén megismerhetjük a gazdag magyar zenei folklórkincset, sőt nyelvrokonaink népdalait is meghallgathatjuk. A középkori egyházi zene fejlődését kísérve megleshetjük, hogyan fakadnak dalra a reneszánsz templomok festett üvegablakainak figurái, és az akkoriban újonnan megjelent hangszereket lépkedésünk ütemére szólaltathatjuk meg, sőt a kottanyomtatás rendkívül szórakoztató módját is kipróbálhatjuk. Beleshetünk az Alvilág kútjába, bejárhatjuk a 18. századi klasszikus zene európai központjait, postakocsizhatunk Mozarttal, meglátogathatjuk Liszt Ferencet, Bartók Bélát és Kodály Zoltánt, sőt az operák világában is elmerülhetünk. A tárlat egyik különösen izgalmas aktivitása éppen itt, az opera terében vár ránk, egy tükör elé ülve ugyanis valamiféle okos program híres operák szereplőinek jelmezébe „öltöztet” bennünket, és a rólunk készült képernyőfotót elküldi az e-mail-címünkre. Esetemben a Pillangókisasszony gésájának, Cso-cso-szánnak a jelmeze sikerült leghitelesebbre.

A 20. század avantgárd zenei kísérleteit és komponistáit bemutató rész után a sokszínű popkultúra felé vehetjük az irányt, amelyet a technológia nagymértékben meghatároz, majd napjaink zenéjének bemutatásával eljutunk a „felhőig”, ahol is meditatív tapasztalatot eredményeznek az egymásra épülő, egymást átható zenei rétegek, s az ősi káoszt modern káosz váltja fel. Ekkorra már azt is kipróbálhattuk, hogyan dolgoznak a hangmérnökök, milyen lehet a keverőpult mögött a DJ-k munkája, sőt rock- és popzenészek bőrébe is bújhattunk. A kiállítás tehát testi-lelki átalakulás lehetőségével is kecsegtet.

A bő kétórás séta végére választ kaphatunk többféle izgalmas kérdésre, például arra, hogy mikor született a zene és hogyan változott az elmúlt évszázadok alatt; vagy miért fontos a népzene; illetve, hogy melyek voltak a zenetörténet legmeghatározóbb alkotói, helyszínei, fordulópontjai, és hogyan alakultak ki a különféle műfajok. A zenei kalandozásban ráadásul korhatár nélkül bárki részt vehet, így játszva tanulhat és szórakozhat a család minden tagja. Bizonyára mindenki talál valami érdekfeszítő részletet, ami újabbak felfedezésére sarkallja. A Magyar Zene Háza kínálatában szerencsére egyéb kulturális csemegék is várják az érdeklődőket, hiszen az időszaki kiállítások mellett a Kreatív Hangtér és a Hangdóm nyújtanak újabb zenei és vizuális élményeket.