2024. szeptember 13., péntek

Vélemény

A luxuslakások után a tornyot építik majd

Létezik az a jövő, ami megvalósul, és az, amit mi magunk valósítunk meg – egyike volt azoknak a gondolatoknak, amit Aleksandar Vučić kormányfő, a Belgrád víziváros projektum alapkövének elhelyezésekor vasárnap az időkapszulában elhelyezett, és amellyel megkezdődtek a munkálatok Belgrádban a Száva partján.

Irodalom és aktuálpolitika

A politika erősen rányomta bélyegét a vasárnap zárult Göteborgi Nemzetközi Könyvvásárra. Idén Magyarország volt a díszvendég, de úgy tűnik a híradásokból, most az ilyenkor szokásosnál kevesebb figyelem irányult azokra a svéd nyelvre lefordított művekre, amelyekkel a könyvkiadók készültek a jeles eseményre, sokkal inkább a megnyitón lezajlott botrány került előtérbe.

Újrahuzalozott talált tárgyak

Maurits Ferenc az idén ünnepelte hetvenedik születésnapját. Ennek apropóján az újvidéki grafikust és képzőművészt, az Új Symposion és a Forum Könyvkiadó neoavantgárd arculatának meghatározó grafikai szerkesztőjét a Híd áprilisi számában fiatal pályatársai köszöntötték, a Forum Könyvkiadó gondozásában megjelent Bukott angyal ablaka című kötete, hamarosan pedig megnyílik retrospektív kiállítása a Vajdasági Múzeumban.

Párhuzamos világok

Párhuzamos világokban élünk. Egymásra nyitott és egymásra utalt párhuzamos világok ezek, olyan párhuzamo(so)k, amelyek a másik által léteznek, mint ahogy a férfit a nő (jelenléte) teszi férfivá, a nőt pedig a férfi (jelenléte) nővé.
(fotó: Gergely József)

Hogy lesz a fából vaskarika?

(fotó: Gergely József) Legkönnyebben úgy, hogyha odafigyelünk a vezetőink szavára. Ha arra is emlékezünk, melyik mit mondott egy-két héttel korábban. Vagy az előző napon. Az esti híradóban. Ha mind...

Egyre rosszabbul?

Meglepő, és mondhatni elkeserítő kimutatást közölt a napokban az amerikai Business Insider magazin, amely Szerbiát a világranglistán gazdasági szempontból az első tíz „leggyalázatosabb” ország közé sorolta. Az úgynevezett  „nyomorúsági index” –  melyet Arthur M.