Lehet, hogy egyeseknek jó üzlet a palagáz, de egyre több a panasz a kitermelésére. A bírálók és a környezetvédők elsősorban a technológiát, azaz a repesztéses eljárást (szaknyelven frackingot) bírálják.
Ennek lényege, hogy nagy nyomással – vegyi anyagokkal kevert – folyadékot fecskendeznek 4-5 kilométer mélyre a talajba. A hatalmas mennyiségű oldat szétzúzza (szétrepeszti) azokat a kőzetrétegeket, amelyek a gázt (vagy a palaolajat) tartalmazó üregeket fedik.
A roppant energiaigényes folyamat során rengeteg ipari szennyvíz keletkezik. Az elhelyezésére kialakított tárolók azonban megbízhatatlanok: a veszélyes folyadék ugyanis rendszerint beszivárog a talajba, és szennyezi a vízkészleteket.
A kitermelésnek egyéb káros mellékhatása is van. Ilyen a környező települések levegőjének a mérgezése a kiszabaduló gázokkal, amelyek idegrendszeri bántalmakat okoznak. A fracking során felszabaduló energiák ráadásul földrengéseket is előidézhetnek.
Talán ez lehet a magyarázata annak, hogy Franciaországban betiltották a palagáz kitermelését. Hollandia tavaly moratóriumot hirdetett (2020-ig) a repesztéses eljárásra, Nagy-Britannia pedig feltételekhez kötötte a technológia alkalmazását. A szigetországban csak szigorú környezetvédelmi előírások betartása mellett szabad a felszínre hozni ilyen típusú gázt.
Németországban is tilos a palagáz-kitermelés az anyagos talajrétegekben, amelyek általában 1000 és 2500 méter közötti mélységben húzódnak. Kivételt egyedül a kísérleti fúrások jelentenek. A tiltás 2021-ig érvényes, de a szövetségi kormánynak addig el kell döntenie, mit engedélyez a határidő lejárta után.
Helyi környezetvédők attól tartanak, hogy 2021-től zöld utat kaphat a fracking. Az ellentábor ugyanakkor azzal érvel, hogy a tiltással továbbra is orosz gázimportra szorul (s ezáltal egy idegen hatalom kénye-kedvétől függ) a német gazdaság. Szerintük a palagáz-kitermelés engedélyezésével Németország évente hatalmas mennyiségekhez jutna ebből az energiahordozóból, s így kevésbé lenne kiszolgáltatva a külföldi beszállítóknak.
A palagáz és a palaolaj a nem hagyományos, de természetes fosszilis energiahordozók közé tartozik. Felhasználási szempontból nincs különbség közöttük és a hagyományos szénhidrogének között.
Az utóbbi öt évben egyre nagyobb teret hódítottak a régi típusú földgáz és kőolaj rovására. Elsősorban azért, mert olcsóbbak, mint hagyományos vetélytársaik, és sok országban rengeteget találni belőlük; kitermelésük pedig egyre eredményesebb.
Becslések szerint legalább tizenötször annyi palagáz és palaolaj lehet a föld mélyén (az egész világon), mint amennyit a „régi” típusú nyers kőolajból és földgázból eddig feltártak.
Megjelenésük jelentősen átalakította a globális piacot. Az Egyesült Államokban alighanem annyi van belőlük, hogy fontos szállítóként is megállja a helyét a nemzetközi palagáz-kereskedelemben. Ez azt jelenti, hogy az amerikaiak Európában is megjelenhetnek, illetve előretörhetnek az orosz állam által működtetett és hagyományos gázzal kereskedő Gazprom óriásvállalat vetélytársaként. Az USA-ban mindkét új energiahordozó kitermelése már 2010 óta gőzerővel folyik.
