Az életszínvonal folyamatos romlásából – tévesen – arra következtethetnénk, hogy az emberek csak nehezen képesek elfogadni az egyre sanyarúbb életet, és a korábbi nívó megtartása érdekében akár kockázatos dolgokra is hajlamosak. Ha ugyanis valakinek nincs elég pénze a napi, heti, havi kiadások fedezésére, rossz magyarsággal szólva, elcsábul, hiszen a bankokban mindaddig mézes-mázos szavakkal szinte gügyögnek, amíg a polgár alá nem írja a hitel felvételéről szóló szerződést. Az igényelt pénz kiutalása is általában igen gördülékenyen történik, tehát semmi akadálya a nagyobb összeget igénylő vagyontárgy megvásárlásának.
A baj akkor kezdődik, amikor néhány hónapos törlesztés után rádöbbenünk, hogy figyelmen kívül hagytuk a szerződés alján levő apró betűs szöveget, s havi törlesztési részlet egyik napról a másikra érezhetően megemelkedett. Később már verhetjük a fejünket a falba, a hitelt nyújtó bank könyörtelenül behajtja rajtunk a neki járó pénzt. Akár annak árán is, hogy elárverezik a garázsunkból a kocsit, vagy dobra verik a lakásunkat, családi házunkat.
Egy nem régi kimutatás szerint azonban a szerbiai ember igencsak odafigyel, hogy meddig mehet az eladósodás lejtőjén. A nagyjából 7,5 millió polgár összes tartozása ugyanis 546 milliárd dinár, vagyis matematikailag mindenki 816 euróval, azaz 2,2 átlagos fizetéssel tartozik valamelyik pénzintézetnek. Persze, ez alatt a csecsemőktől az aggastyánokig mindenki értendő.
A gazdaság viszonylatában merőben más a helyzet. A vállalatok és az intézmények újévkor hozzávetőleg 13,5 milliárd euróval tartoztak. A hatalmas összeg hallatán, azt hihetnénk, hogy a jogi személyek ilyen méretű eladósodottsága riasztó. A szakemberek szerint azonban ez inkább kedvezőnek nevezhető, hiszen a 19 milliárd euró adósságnak alig valamivel több mint egynegyedét fordították a hiteligénylők fogyasztásra. A cégek ugyanis általában a fizetőképességük egyensúlyban tartása, vagy éppen beruházás érdekében kérték a bankok segítségét.
A lakosság esetében az is biztatónak tekinthető, hogy egy év alatt alig hat százalékkal növekedett a hitel összege. Ez alatta van az elismert inflációs rátának, vagyis az emberek többet törlesztettek, mint amennyit az év folyamán felvettek. Ennél valamennyivel nagyobb az arány a vállalatok esetében.
A fenti adatokkal azonban az ember nem igazán tud mit kezdeni, ha nincs összehasonlítási alapja.
Nos, a szomszédos országok közül csupán Macedóniában és Bosznia és Hercegovinában tapasztalható a szerbiainál nagyobb visszafogottság, míg a románok, a bolgárok, a montenegróiak, a horvátok és a szlovének sokkal több bankhitelt használnak.
Horvátországban például az átlagos adósság csaknem 3900 eurót tesz ki, és minden egyes polgár 5,4 átlagfizetéssel tartozik. Őket követik a szlovének 4 havi keresetükkel.
Egyébként Szerbiában legnépszerűbb (és egyben legdrágább) a készpénzhitel, majd ezt követik a lakásvásárlási és a mezőgazdasági kölcsönök.
A hiteltörlesztést illetően elsősorban a vállalatok vannak bajban. A kilencven napnál nagyobb késések ugyanis folyamatosan növekednek, s ma már elérik az összes tartozás 22 százalékát. Velük ellentétben a polgároknak mindössze 3,7 százaléka nem képes idejében fizetni. Közülük igen sokan más forrásból igyekeznek pénzhez jutni, s ha késve is, de csaknem mindannyian kiegyenlítik tartozásukat.
Úgy tűnik, hogy a kreditek felvételét illetően egyre óvatosabb duhajok vagyunk, s túlnyomó többségünk a gyakorlatban is tagadja Kopeczky László néhai humoristánk immár szállóigévé vált mondását:
„Kerüljön, amibe kerül. Annyi úgysincs!”
