Az idősebb korosztály minden bizonnyal még emlékezik azokra az évekre, amikor az a vicc járta, hogy Jugoszlávia hamarább feljut a Holdra, mint bármelyik másik ország. Hogyan? Úgy, hogy egymásra rakja a vállalati és a bankhiteleket, s ezzel a módszerrel könnyedén eléri az említett bolygót. Akkoriban az emberek elsősorban azért verték magukat ilyen jellegű adósságba, mert igencsak kifizetődő volt. A vállalatok legnagyobb része csupán azért számolt fel egy százalék kamatot a lakásvásárlási vagy házépítési hitelre, mert az akkor hatályos törvény erre kötelezte. Arról nem is szólva, hogy az infláció néhány év alatt olyannyira elértéktelenítette a havi részletet, hogy nem kevesen a tizenöt éves futamidejű kölcsön utolsó egyharmadát egy-két doboz cigaretta árából egy összegben törlesztették.
Az életszínvonal egyre gyorsabb romlásával az emberek lassan rákényszerültek az úgynevezett fogyasztói hitelekre. Ez az eladósodási forma napjainkban ismét lendületet vett. Különösen télvíz idején, amikor a havi bevételből már nem futja a fűtési díj teljes összegének törlesztésére, azt nem is említve, hogy ha tartós háztartási értékekre, például mosógépre, hűtőszekrényre vagy televízióra fáj a fogunk, kénytelenek vagyunk elfogadni valamelyik pénzintézet mézes-mázas hangú kínálatát.
Nos, a bankok egyesületének adatai szerint öt évvel ezelőtt Szerbia polgárai 9,6 millió csekket használtak fel, s ezekkel 24,5 milliárd dinárt költöttek el. Tavaly több mint hétszázezerrel csökkent az igényelt csekkek száma, a dinárösszeg azonban megközelítette a 40 milliárdot.
A halasztott fizetésben járatlanok azt hihetnék, hogy a 30–180 napos határidő a kereskedőknek ugyan nem felel meg, de a nagy konkurencia miatt kénytelenek megadni ezt a kedvezményt a vásárlóknak. Pedig nem így van. Közismert tény, hogy karácsony és újév táján az emberek sokkal többet költenek, mint egyébként. Ennek azonban komoly ára van. Januárban, de nem ritkán februárban is az emberek csupán a legszükségesebb árucikkeket veszik meg, hiszen decemberben vagy kiürítették a családi kasszát, vagy pedig előre elköltötték néhány havi keresetüket. A kereskedők azonban ezekben a számukra böjtös hónapokban érvényesítik a náluk levő csekkeket.
Az ügylet – természetesen – a bankok számára sem hátrányos, sőt! Egyesek a csekkek kiadásánál 10, néhányan azonban akár 100 dinárt is felszámolnak költségként. Számukra azonban legnagyobb üzlet a kamat, hiszen ha a polgár a megengedett mínuszba szalad, számolnia kell azzal, hogy az előre elköltött összeg 19–38 százalékkal növekszik, és amennyiben ezt a határt is túllépi, esetenként 501 százalék kamatot kénytelen fizetni.
Mivel a banki körökben is dúl a versengés, igen hasznos a hitel felvétele előtt több pénzintézménynél is érdeklődni a feltételek iránt. Az életszínvonal folyamatos csökkenése az ő forgalmukra is kedvezőtlenül hat, és bizonyos kedvezményekkel igyekeznek magukhoz csalogatni az ügyfeleket.
Persze legjobb, ha az ember nem fanyalodik hitel felvételére. A csekkekkel történő trükközés azonban egyre inkább a kilencvenes évek elejét idézi.
