A legtöbb embernek alapvető tulajdonsága, hogy többet szeretne költeni, mint amennyit anyagi lehetőségei megengednek. Ez az inger az elszegényedéssel egyenes arányban növekedik. A bankok azonban kitalálták, hogy lehetne „segíteni” rajtuk. Ma már ugyanis a fizetéshez, nyugdíjhoz, tiszteletdíjhoz csak és kizárólag banki folyószámla útján lehet hozzájutni. A haladással lépést tartók, s belőlük van a több, hitelkártyával rendelkeznek. Ennek a kis műanyag lapnak számtalan előnye, de legalább ugyanennyi hátránya is van. Ha ugyanis éppen az éjszaka kellős közepén (teszem azt, kocsmából hazafelé) jut eszünkbe, hogy másnap kenyeret kellene venni, a pénzkiadó automata már a legkisebb városkában is várja az ügyfeleket. Ennek azonban az a fogyatékossága, hogy ha üres a számlánk, nem teljesíti igényünket.
Hacsak… S itt kezdődik a gubanc. Hacsak nem kötöttünk a bankkal szerződést, hogy havi járandóságunk kétszeres összegéig úgynevezett engedélyezett mínuszba mehetünk. Ebben az esetben jószerivel pillanatok alatt elherdálhatjuk egy, vagy éppen három havi keresetünket. Ez a könnyelműség sokba kerül nekünk, s nemcsak az előre elköltött pénz miatt főhet a fejünk. Éves szinten ugyanis az engedélyezett mínusz kamata, banktól függően, 20 és 38 százalék között mozog. Amennyiben még a szóban forgó határt is átlépjük és a mínusz mínuszába futunk, úgy a kamat eléri az immár uzsorának is nevezhető 60 százalékot.
Amikor bevezették a hitelezésnek e két kategóriáját, a bankok a saját érdekükből, vagyis a minél nagyobb kamatlehetőségből indultak ki. Komoly, hozzáértő szakemberek ugyanis kiderítették, hogy ez a könnyen hozzáférhető kölcsön lesz a legnépszerűbb hitelezési forma, s ezért határoztak meg ilyen magas kamatot.
Annak ellenére, hogy a betéteseknek nagyjából 6-7 százaléka él ezzel a lehetőséggel, a pénzintézetek ilyen vonatkozású kinnlevősége folyamatosan négy milliárd dinár felett mozog.
Adatok bizonyítják, hogy a notórius adósok közül egyre többen rádöbbennek, hogy ez így nem mehet tovább. Ezért klasszikus, szabad felhasználású hitelt vesznek fel, és azzal fedezik a tartozásukat. Ebben az esetben az új kreditet terhelő kamatot is kénytelenek fizetni, de állításuk szerint még mindig jobb megoldás, mintha tovább csúsznának a mínuszos lejtőn.
Van azonban némi előnye is az ilyesfajta pénzkezelésnek. Amikor ugyanis közüzemi, vagy más számlák határideje elérkezik, jobb néhány napra mínuszba szaladni, mint fizetni a ki nem fizetett számlát terhelő büntetőkamatokat. Azok ugyanis egyenlők a tönkremenéssel.
Hogyan lehet kikecmeregni ebből az ördögi körből? Nos, butaság lenne itt és most tippeket adni, hiszen mindenki tudja, hogy a megoldás pofonegyszerű: addig kell nyújtózkodni, ameddig a takaró ér.
Máskülönben folyamatosan ráfanyalodunk a bankok méregdrága nagylelkűségére.
