Kína kivételével úgyszólván az egész világ nyakig úszik az adósságban. A nemzetközi téren meghatározó szerepet játszó USA közadóssága immár meghaladta az egy billió dollárt, de csak alig valamivel kevésbé rossz a helyzet Japánban, vagy Oroszországban. Ez azonban legyen az ő gondjuk. Nekünk van éppen elég bajunk a saját gazdaságunkkal és fizetési mérlegünkkel. És még az sem jelent vigaszt, hogy az egykori Jugoszlávia tagköztársaságai, élükön a mindig csodált és irigyelt Szlovéniával, csak akkor tudnának kimászni a pénzügyi gödörből, ha a nemzeti jövedelmük igen nagy százalékát az adósságok törlesztésére fordítanák. Ez azonban csak példa és nincs gyakorlati jelentősége, mert ha egy ország ezt tenné, akkor a lakosság szó szerint éhen halna.
A nemrégen közzétett adatok szerint Szlovénia állami kötelezettsége 16 milliárd euró, vagyis 21,9 milliárd dollár. Horvátország kereken 20 milliárd euróval, tehát 27,4 milliárd dollárral, Bosznia-Hercegovina 4,7 milliárd euróval, azaz 6,4 milliárd dollárral, Montenegró 1,4 milliárd euróval, vagyis 1,9 milliárd dollárral tartozik. Macedónia adóssága 2 milliárd euró (2,7 milliárd dollár), Szerbiától pedig 14,4 milliárd eurót (19,7 milliárd dollárt) követelnek.
Az adósságnak a nemzeti össztermék értékéhez való viszonyítása esetében legjobb helyzetben Macedónia áll 23 százalékkal. Őt követi Bosznia és Hercegovina 34, Montenegró 44, Szerbia 44,4 és Szlovénia 47 százalékkal. Ebből a szempontból legnagyobb gondja Horvátországnak van, hiszen féléves termelése sem fedezi az adósságát.
Az idősebbek talán még emlékeznek arra az időszakra, amikor Jugoszláviát a közepesen eladósodott országok közé sorolták, holott állami kötelezettsége, a mai állapotot véve alapul, „potom” 16 milliárd dollár volt. Egykori köztársaságai ma ennek az ötszörösével tartoznak.
A hozzánk képest mindenképpen fejlett államok csoportjába tartozó EU-tagok egyik-másikában látszólag sokkal rosszabb a helyzet az államadósság és a bruttó társadalmi termék viszonylatában, mégsem kell fájjon a fejük. Erre Németország a legjobb példa. Kötelezettségei ugyanis 80 százalék felett vannak, de éves kivitelének értéke több, mint 90 milliárd euró. Másrészt, költségvetési hiányának tetemes része abból ered, hogy megfelelő válságkezelő intézkedéseket hozott, távlatilag kifizetődő beruházásokat eszközölt, vagy éppen komoly összeget fordított a magántőkének a beruházásokra való serkentésére.
Velük ellentétben nálunk a külföldi hitel, a pénzügyi támogatás és a magánosításból befolyt pénz a fogyasztás új értéket semmiképpen sem eredményező feneketlen zsákjában veszett el.
Hatalmas beruházásokra, rengeteg új munkahely megteremtésére és legalább középtávon a nemzetközi piacon versenyképes termékek előállítására volna szükség, ha netán unokáink meg akarnak szabadulni ettől a tehertől. Mert az nem kétséges, az államháztartást egyensúlyba kellene hozni, ha nem akarunk a görög útra lépni.
Persze, legegyszerűbb csődöt jelenteni, ami gyakorlatilag azt jelentené, hogy egy gombostűt sem szállíthatnánk külföldre az nélkül, hogy a hitelezőink ne csapjanak le az árára. Ez tehát nem nevezhető járható útnak. Adósságunkat tovább fogjuk cipelni.
Csak az a kérdés, hogy ki fizeti vissza?
